„A magyar bajnokság mérföldekkel jár a lengyel, a szlovén és a horvát előtt” – Újpesten megtalálták a bűnbakot

„Olyan jól olvassa a játékot, mint egy vak a fényújságot.”

Az újabb arcpirító vereség után végleg elfogyott a türelem a Megyeri úton, a klubvezetés jobb később, mint soha alapon kivágta Damir Krznart. Az Újpest drukkerei azonban nem is olyan finoman utalnak rá, hogy szerintük a fejétől bűzlik a hal.

Az újabb hétvégi horroreredmény, a Győrtől hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereség után az Újpest vezetősége menesztette Damir Krznar vezetőedzőt. A szezonnak hangzatos tervekkel, dobogós ígéretekkel és az NB I második legértékesebb keretével nekivágó lila-fehérek 13 forduló után csak a 12-es mezőny 9. helyén állnak, mindössze két pontra a kiesőzónától, három győzelemmel – ebből kétszer előző főtanácsadójuk, Kovács Zoltán jelenlegi csapatát, a még náluk is gyengébb Diósgyőrt tudták legyőzni.

A horvát tréner és a bőven várakozáson alul teljesítő csapat a szezon során szinte végig a kritikák kereszttüzében állt, az ultrák a Magyar Kupa-égés és az egyre arcpirítóbb bajnoki vereségek után is rendre fenyegető „eligazításokat” tartottak, hiába: a helyzet mostanra tarthatatlanná vált.
Ám a lila-fehér drukkerek finoman megjegyzik, talán nem biztos, hogy kizárólag az edzővel volt gond, hiszen Krznar azért nem nyeretlen kétévesként érkezett a Megyeri útra: korábban a horvát élcsapattal, a Dinamo Zagrebbel játékosként és edzőként is bajnokságot nyert, Újpestre érkezése előtt pedig a Celjét is szlovén bajnoki címig vezette.
Ezt is ajánljuk a témában

„Olyan jól olvassa a játékot, mint egy vak a fényújságot.”

A menesztés híre alá kommentelő újpesti szurkolók egyöntetűen kritizálják a klubvezetés és a játékoskeret kialakítását is, azt pedig különösképpen, hogy sportigazgató például a mai napig nem került kinevezésre, ami a jelenkor futballjában alighanem párját ritkítóan kétes bravúr. A legtöbb kedvelést kapó hozzászólás például jelenleg ez:
Ez egy remek hír! És vajon viszi magával a két inkompetens vezetőt is? Mert ugye az Újpest jelenlegi helyzete nem csak Krznar sara!"
De a többiek sem fogják vissza magukat:
Itt volt az ideje már rég. Ha Krznar kuka, akkor menjen vele az is, aki idehozta, ez már a második év, amit a hozzá nem értés miatt elvesztegetünk. Hajrá Lilák!"
Talán némi felelőssége a management-nek is van a kialakult helyzetben, nagyon lassan és későn reagáltak. Lassan elmondhatjuk, hogy innen szép bennmaradni."
Akkor ideje elkezdeni felépíteni a klubmodellt, kezdjük mondjuk egy sportigazgatóval, aki tudja, hogy kiket kell idehozni, akik képesek felépíteni és vízó szerint működtetni a klubot. És engedjük el végre ezt a szláv vonalat, alkalmatlanok erre, megélhetési edzők és sportvezetők..."
Az a baj, hogy nem bízom benne, hogy találtok alkalmas személyt. Legalább a chat gpt-t kérdezzétek már meg, ha már semmilyen komoly szakmai tudást nem kívántok bevonni! Sportigazgatót is keressetek, ha már felnéztek a LinkedInre!"
Ahogy a hivatalos közleményben is olvasható, Krznar utódjául ideiglenesen Bodnár Boldizsárt nevezték ki, a végleges megoldásról egyelőre nincs hír.