Lassan rájönnek a lengyelek is: a magyar Oroszország-politikát kellene követniük

Meglepő vélemény látott napvilágot az egyik lengyel lapban, amely szerint Varsónak pragmatikusabb külpolitikát kellene folytatnia.

Donald Tusk teljesen kiakadt Karol Nawrocki döntésén.
Első alkalommal vétózott meg csütörtökön jogszabályt Karol Nawrocki új lengyel elnök, a parlamentben előzőleg megszavazott törvénymódosítás értelmében liberalizálták volna a szélerőművek építésére vonatkozó előírásokat, egyúttal az év végéig meghosszabbították volna a lakossági energiaárak befagyasztását.
Ezt is ajánljuk a témában
Meglepő vélemény látott napvilágot az egyik lengyel lapban, amely szerint Varsónak pragmatikusabb külpolitikát kellene folytatnia.
Az ellenzéki jelöltként megválasztott, augusztus 6-án beiktatott Karol Nawrocki csütörtöki sajtóértekezletén azzal indokolta a döntést, hogy a kormánykoalíció részéről zsarolásnak tartja az energiaárak témájának beiktatását a szélerőművekről szóló törvénybe. Érvelt a társadalmi elégedetlenséggel is, amelyet a szélerőművekről szóló megoldások kiváltottak. A megvétózott törvénymódosítás értelmében
700 méterről 500 méterre rövidítették volna azt a minimális távolságot a lakóházaktól, amelyben épülhet szélerőmű.
A lakossági energiadíj pedig megawattóránként továbbra is maximum 500 zloty (mintegy 46,5 ezer forint) lenne. Az árstopról szóló eddigi előírások szeptember végéig érvényesek. Az elnök közölte: aláírta a parlamentbe benyújtandó új tervezetet, amely csak az energiaárak befagyasztásáról szól, és amely ugyanazokat a megoldásokat tartalmazza,
mint a megvétózott törvénymódosításnak az árstopról szóló része.
Aláhúzta: a tervezetet a parlament első szeptemberi ülésén napirendre tűzheti. Bejelentette:
megszavazása után kész a törvény azonnali jóváhagyására.
Jelezte továbbá egy olyan törvénytervezet kidolgozását, mely új megoldásokat tartalmazna az energiaárak csökkentésére. Az energia lehet olcsóbb, ez azonban „nem párosulhat a lobbisták és egyes politikusok zsarolásával” – fogalmazott az elnök.
Úgy látta: az alacsonyabb árak érdekében Lengyelországnak például ki kell hátrálnia az uniós zöld megállapodásból. Közölte: hivatalba lépése óta már 21 törvényt írt alá, a további jogszabályok esetében is elsősorban
Lengyelország és a lengyelek érdekét fogja szem előtt tartani”.
Ezért – mint mondta – arra „biztatja a parlamenti többséget és a kormányt”, hogy már a parlamenti munka során egyeztessen vele a javasolt törvényekről. „A jó együttműködés (…) esetében ez biztosan olyan helyzetet teremt majd, amelyben kevesebb lesz a vétó” – jelentette ki Nawrocki.
Donald Tusk kormányfő az X-en azt írta: az elnöki vétó Nawrocki „rosszindulatáról vagy borzalmas hozzá nem értéséről” tanúskodik, a döntés „drágább áramot jelent minden lengyel számára”.
(MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
A becsapódás megperzselt egy kukoricaföldet.
Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP