A német eladósodási offenzíva – ha tetszik, a Sondervermögen hadművelet – rögtön három fronton indul meg.
Bödőcs Tibor krákogta el nagyszerű Putyin-paródiájában 2016-ban, amikor még inkább a humor, mintsem a politikai aktivizmus oltárán áldozott: „Magyarok, lesz eurótok – az lesz ráírva: rubel.” Ez jutott eszembe, amikor meghallottam a február végi német választás eredményéből kirajzolódó „megoldást” az Európai Unió versenyképességi válságára.
Európaiak, lesz növekedésetek – az lesz ráírva: államadósság.
Ha tetszik, Németország a román gazdasági csoda nyomába ered.
Németország a legszebb keynesiánus hagyományok szerint brutális léptékű hitelfelvétellel húzná ki önmagát s ezzel együtt egész Európát a versenyképtelenség mocsarából. Ebben egyeztek meg múlt pénteken a leendő kormánypártok, a kereszténydemokrata–keresztényszocialista uniópárt és a szociáldemokraták – valamint a nagy eséllyel ellenzékben maradó, de a megállapodás révén egy kicsit mégiscsak kormányzó zöldek.
A német eladósodási offenzíva – ha tetszik, a Sondervermögen hadművelet – rögtön három fronton indul meg.
Egyrészt hallatlan összeget, 500 milliárd eurót (200 billió forintot, a magyar költségvetés éves kiadásainak ötszörösét) dobnak hozzá az államadóssághoz, ebből 300 milliárd euró a lepusztult infrastruktúra fejlesztésére, 100 milliárd a tartományok céljaira, további 100 milliárd euró (ez volt az egy héten át demokratikus aggályokat elbábozó zöldek igenlő szavazatának ára) klímaálmokra megy majd.
Másrészt formailag megtartják, de effektíve jelentéktelenné teszik az alkotmányba foglalt adósságféket,
amely új államadósság felvételét vészhelyzet híján évente a bruttó hazai össztermék 0,35 százalékában maximálja: kiveszik a hatálya alól a katonai kiadásoknak a GDP 1 százalékát meghaladó részét, azaz korlátlan hitelfelvételt tesznek lehetővé Németország felfegyverzésére. Harmadrészt pedig a tartományoknak is megengedik, hogy az eddigi kötelező egyensúlyi költségvetés helyett felvegyenek a GDP-jük évi 0,35 százalékára rúgó adósságot.
Nehéz karakánul támogatni vagy ellenezni Németország új irányát.
Egyrészt: egy ilyen mennyiségű tőkeinjekció az Európai Unió talán legkisebb kamattal eladósodó tagjától óriási hullámokat vet majd, melyeket meglovagolhat az európai gazdaság eleddig semerre nem haladó hajója. A hatalmas német infrastrukturális beruházások haszna az értékláncok mentén eloszlik az európai gazdaságok között. Az időközben fegyverkezési célból fellazított európai adósságszabályok és a német lépés együttes hatására orbitálisan növekvő hadiipari kiadásokból pedig leginkább Európa hadiipari fellegvárai profitálhatnak –
Franciaország, Csehország vagy éppen Magyarország, a német hadiipar mentsvára és a cseh hadiipar legfontosabb partnere.
Hazánknak tehát rövid, közép- és talán hosszú távon is igen hasznos, hogy hamarosan rengeteg friss pénz áramlik be Európába, s exportorientált, nyitott gazdaságunk végre hát- és nem szembeszélben hajózik.
Mindamellett viszont elkeserítő, hogy Európa egyetlen életképes gazdasági jövőképét ma úgy hívják: államadósság.
Németország ki nem használt hitelfelvételi képessége aranytojást tojó tyúk, amit egyszer lehet levágni. A most bejelentett és jövő héten a Bundestag elé terjesztendő adósságoffenzíva önmagában minimum ötödével fogja megnövelni az államadósságot. Az adósság aránya 60-ról 70 százalék fölé nő, azaz eléri az unió közép- és kelet-európai térségének legnagyobb adóssághegyéét, a magyarét.
Ez nem lehet jó hír.
Az pedig pláne nem, hogy az Európa gazdaságát megmenteni hivatott német adósságcsomag demokratikus lábacskái udvariasan fogalmazva is filigránok. A kordon mögé zárt Alternatíva Németországért és az adósságféket teljes mértékben ellenző Baloldal párt együtt már blokkoló kisebbséget adnak, azaz ellenükben nem lehet kétharmaddal alkotmányt módosítani. Így aztán a politikai elit hetekkel a választás után összehívja a régi Bundestagot, ahol az establishment pártjainak még kétharmaduk van – és
átviszi a posztmerkeli Németország legfontosabb döntését, anélkül hogy az új kétharmadhoz hiányzó szavazatok birtokosaival akár csak tárgyalna.
Ízlelgessük: antidemokratikus, az eladósodás irányába ható döntés – amely azonban így is a magyar gazdaság érdekében áll.
Nincs sem szebb, sem csúnyább dolog a politikánál,
amely a közhiedelemmel ellentétben nem a lehetséges, hanem a paradoxon művészete.
***
Kapcsolódó vélemény
Olyan megszorításokkal indul az év az agyonsztárolt mintaállamokban, melyekről „lemaradó” kis hazánkban Bokros Lajos óta ember nem álmodott.
(Nyitókép: Alexandra BEIER / AFP)
Kapcsolódó vélemény
Karácsony Gergely hatalmasat ment. Tán úgy gondolja, közönségének nincs akkora az IQ-ja, hogy átlássa az állításban rejlő demagógiát?
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A CDU/CSU politikusai közben még határozottabb lépéseket sürgetnek.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
Maja Trux szabadon engedéséért szerveznek tüntetést több német nagyvárosban.
Valami elkezdődött Lipcsében.
Az LMBTQ-közösség és a szabadság ellen irányuló „szélsőjobboldali erődemonstrációról” beszélnek az örök rettegők.
„A többiek szerint én vagyok a jobb.”
Az Ukrajnának tett felelőtlen ígéretek a vesztünket okozzák Röttgen szerint.
„Amikor valaki csak szavakban áll a magyarok mellett. A tettek beszélnek, nem a szavak!” – így jellemezte Magyar Péter munkáját a miniszterelnök.
