Képes lesz-e Merz Németország és ezzel Európa józan, céltudatos vezetőjévé válni, vagy elsüllyed a kontinens fősodorbeli politikáinak mocsarában?
Vasárnap lezajlott az előre hozott szövetségi parlamenti választás Németországban. Az eredmények pontosan megfelelnek a szavazás előtti utolsó közvélemény-kutatásoknak – úgy tűnik, a németek a politikai felmérésekben még mindig precízek. A voksolás eredménye azt mutatja: folytatódik a német politika pluralizálódása, ami pozitív olvasatban sokszínűséget, negatív olvasatban viszont párhuzamos világnézetek, életérzések – társadalmak – kialakulását mutatja. És jobb, ha a mai világhelyzetben inkább pesszimistábban értékelünk minden fejleményt.
A németek 83 százaléka szerint a hazájuk helyzete aggodalomra ad okot, és csak 12 százalékuk optimista. Még a szocdem és a zöld szavazók 75 százaléka is nyugtalan a közállapotok miatt. Ennek pedig meglettek a politikai következményei.
Lássuk a tényeket: a Kereszténydemokrata Unió és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU–CSU) 28,52 százalékkal nyert, az Alternatíva Németországért (AfD) 20,8 százalékkal futott be a második helyre. Az eddig kormányzó és kancellárt adó Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) 16,41 százalékot ért el, a vele kormányzó Szövetség ’90 – Zöldek 11,61 százalékot szerzett. Rajtuk kívül a szélsőbalos Die Linke (Baloldal) párt jutott be a Bundestagba 8,77 százalékkal. Kiesett viszont a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), mivel csak 4,33 százalékot kapott, és épphogy lemaradt a bejutásról az újbalos Sahra Wagenknecht-szövetség – Értelem és Igazságosság (BSW) párt (4,97 százalék).
Mit jelent mindez az erőviszonyok változása tekintetében? Először is, a CDU első lett, de nagy győzelemként sehogy nem lehet eladni egy 28 százalékos eredményt Konrad Adenauer és Helmut Kohl egykori nagy néppártjától. Még Angela Merkel idején, 2013-ban is 41 százalékot ért el a CDU. A párt vezetője és kancellárjelöltje, Friedrich Merz a választás estéjén örülhetett, hiszen sok évtizednyi küszködős politikai pályafutás után hetvenéves korára elérte karrierje csúcsát, és a kancellárság kapujához érkezett. De győzelmi mámor helyett valószínűleg már hétfőn reggel a koalíciós tárgyalások kihívásain és a zsákutcába jutó Németország tornyosuló gondjain kellett töprengenie – amelyek megoldását éppen hátráltatni fogja a mostanra kialakuló politikai környezet.
A németek ráadásul nem emelték piedesztálra lehetséges új vezetőjüket:
a CDU-ra a választók alig több mint negyede szavazott,
Merz eddigi munkájával pedig a voksolás napjaiban a németek alig 35 százaléka (a CDU-szavazók 82 százaléka) volt elégedett.
Merz és pártja fő vállalása a gazdaság és a migrációs helyzet rendbetétele lett: mindkét területen van min és miért dolgozni. Európa hagyományos dübörgő-dohogó ipari motorja, Németország tartós recesszióba süllyedt, részben az energiapolitikai fordulat (Energiewende) hátrányos félmegoldásai és ideológiai túlkapásai, részben az ukrajnai háború, részben pedig a szankciós politika miatt. Hogy az atomenergiáról lemondó, utolsó atomerőműveit épp lebontó, az olcsó orosz energiától az Északi Áramlat rejtélyes felrobbantása miatt fizikailag is elszakított Németországban hogyan tudnak új politikát csinálni a gazdaság és a háztartások megsegítésére, erős kérdés.
Kubatov Gábor klubelnök szerint „nem nézegetheti a Kékestetőt, aki a Mont Blanc csúcsára tart”. A Ferencváros labdarúgócsapatának mindenesetre ezúttal a Kékestető megmászása is kihívást jelent, hiába élte meg ismét a kupatavaszt a nemzetközi porondon, itthon közben egymás után kapta a pofonokat. Mostanáig.
Ritka gyenge eredménnyel első lett a CDU, amely jelen állás szerint nem tesz mást, mint összeáll az előző kormány nagyot bukó vezető erejével, a szocdemekkel.
Orbán Viktor kíméletlen küzdelmet ígért a USAID honi kitartottjai ellen, és extra jóléti intézkedéseket jelentett be; Magyar Péter azt akarta bizonyítani, hogy a Tisza Pártnak vannak szakértői; Gyurcsány Ferenc pedig egy hitét vesztett közönségnek beszélt.
A terrorhálózat célpontja a farsangi karneválok.
Friedrich Merz dolgát nem könnyíti meg majd a Bundesbank helyzete sem.
Most segíthetünk. Most van szükség a segítségre. Mindig most.
Amiről Kertész Imre beszél, az végső soron univerzális tapasztalat, a 20. század „tömegemberének” alapvető tapasztalata. És a 21. századiénak is, teszem hozzá, de még mennyire.
Szinte reménytelen feladatra vállalkoztak a Műcsarnok szakemberei, amikor úgy döntöttek, számba veszik a magyar animáció 111 éves történetét. A végeredmény azonban nagyvonalú és pazar lett: a Vízió, gesztus, kísérlet tárlatra érdemes minimum egy egész délutánt rászánni.
