Aki sokallja a Fidesz 15 éve tartó „brutális” kormányzását – az vessen egy futó pillantást „bezzegnémetország” szocdemjeire

Túl a sportnemzetek pontok, helyezések és százalékok iránti lelkesedésén, amiatt is érdeklődve figyeltük a német választások eredményeit – Szoboszlai gólja és gólpassza közepette –, mert egyrészt választottunk magunknak kedvenceket, akiknek drukkoljunk, másrészt

(Téves az a magyarázat, hogy a szó etimológiája a „gendermániára” volna visszavezethető.) 

Régen is megvoltak az efféle izgalmak, de az SZKP-kongresszusok határozataiból, a Központi Bizottságba be- vagy onnan kikerülők személyéből nehezebben lehetett kiókumlálni a várható folyamatokat, és hát valljuk be, arrafelé bombameglepetések ritkán születtek.

A demokrácia eszköz a cél eléréséhez, ami nem más, mint egy ország hatékony, a közösség érdekei szerinti, a lakosok minél nagyobb üdvére történő kormányzása.

ehelyett valamennyien egy nem túl bonyolult, de sok változót és ismeretlent tartalmazó matekházit próbáltunk megoldani. Már az is izgalmas, hogy ki jut be egyáltalán a Bundestagba, de a százalékok és ennek megfelelő mandátumok eloszlása az igazi feladvány.

A német rendszer arányos, tehát a parlamenti helyek kiosztásánál a leadott voksok mennyisége számít. Elvileg. A számtanpélda ugyanis mégsem olyan evidens, mint az iskolában tanultuk, és hiába szerzett a CDU/CSU valamint az SPD együtt csupán 45 %-ot (tehát messze az abszolút többségtől), a leendő nagykoalíciónak valójában 52 %-os, szinte kényelmes többsége lesz.

Nos, az egyik az FDP, amelyik tavaly kikapcsolta a szemafor középső, sárga jelzését, így a meghagyott piros és a zöld egyszerre égve balesetveszélyessé vált; fel is oszlatták nyomban, ám a német polgárok most nem jutalmazták a szabad demokraták akcióját. A párt kiesett a törvényhozásból, a rájuk leadott szavazatok pedig mandátum formájában a többiekhez vándoroltak. 

Hasonlóan járt Sahra Wagenknecht újdonsült baloldali mozgalma is, a pillanatnyi helyzet szerint 0,03 százalékkal lemaradt a debütálásról a szövetségi parlamentben. Élhetnénk azzal a demagóg fordulattal, hogy ily módon – dacára az egyenlő választójogról szóló meséknek – mind az FDP, mind a BSW támogatói másodrendűek, hiszen véleményük nem artikulálódik, sőt

A második hely és megduplázott eredmény dacára minden bizonnyal ellenzékben maradó AfD számára jobb lenne egy törékenyebb koalíció, tehát, paradox módon, ha mondjuk 1 százaléknyi alternatívás átszavaz az FDP-re, amelyik így bejut, máris nincs meg a két nagy pártnak a többsége, kénytelenek bevenni egy harmadikat, ami még jobban lerövidíthetné a kormány várható élettartamát.

(Mert az nyilván fel sem merül, hogy a természetes szövetséges, és programjában összefésülhetőbb AfD-vel kacérkodjon, ennél még a totálisan elbukó szocdemek is vállalhatóbbak; így legalább a németek kellő lelkesedéssel figyelhetik, hogy miután elküldték Scholzot és barátait kapálni – igen, Feri, pontosan ezt mondták –, másnaptól minisztereik ugyanúgy vigyorognak a híradókban és üldögélnek a bársonyszékekben, mintha mi sem történt volna.)

Nekem ugyan nem szívem csücske a baloldal (el nem tudom mondani, mennyire nem az), de akár a Linke hívei is gondolkodhattak volna úgy, hogy tizenöt-húszezren átszavaznak egykori elvtársukra, Sahrara,

Az MSZP-sek csinálták 2002-ben, hogy listán megtámogatták a szadeszt, így bejuttatva potenciális szövetségesüket, míg a Fidesz vezető politikusa, Pokorni Zoltán a vereség borús éjszakáján azon örvendezett, hogy a MIÉP nem jutott be,

Igaz, akkor nincs Gyurcsány, nincs 2006, és nincs 2010 és jó eséllyel másfél évtizednyi kétharmad sem. Fura játék ez.

A matekpélda érdekes részfeladata annak megválaszolása is, mennyire erős demokrácia az, ahol kb. 14 %-nyi, vagyis hétmilliónyi voks be nem jutó pártokra esik,

A németeknél az utóbbi 20 évből 12-ben nagykoalíció volt, vagyis az elvileg markánsan különböző két irányzat (a tulajdonképpeni választási lehetőség) küzdelme, és egymásra licitáló rivalizálása helyett a „mindegy, kire voksolok, úgyis ugyanazok maradnak” attitűdje uralkodott. Az, hogy az AfD csak 20 %-ot kapott, azt is mutatja, hogy a németeket ez nem vagy zavarja, vagy nem értik. Akármelyik is a megoldás, szomorú képet fest az ottani közállapotokról, és talán nem ártana odaküldeni valami magyar parlamenti tényfeltáró bizottságot, amelyik

De mehetnének tanulmányútra a pártok sikerreceptet ellesni az SPD-hez, akik 1998 óta (négy év kivételével) mindig kormányon voltak, jóllehet az utolsó négy választáson a szavazatok negyedének (mostanra ötödének) megszerzése is nehézkesnek, sőt, inkább lehetetlennek tűnt számukra. 

Akik a Fidesz töretlen 45-50 % körüli támogatottságára alapozott tizenöt évnyi kormányzását sokallják, azok vessenek egy pillantást a bezzegnémetország szocdemjeinek a hatalomba történt végtelen beágyazottságára.

***

(Nyitókép: AFP)