Visszaszerezheti-e Trump a Panama-csatornát?

Donald Trump beiktatási beszédét a vele együtt a pódiumon ülő politikai ellenfelei többnyire rezzenéstelen arccal hallgatták végig a Capitolium aulájában. Az egyik olyan megjegyzése, amely láthatóan kiverte a biztosítékot, a Panama-csatorna visszaszerzéséről szólt – ekkor Hillary Clinton volt külügyminiszter a mellette ülő és az ajkait lebiggyesztő elnöki férje, Bill helyett a másik oldalán ülő másik volt elnökhöz, George W. Bush-hoz és nejéhez fordult, és láthatóan valami vitriolosat suttogott feléjük, tekintetében pedig a felháborodás lángja lobbant.

Igen, Trump megjegyzése erősre sikeredett, bár nem ez volt az egyetlen erős mondata a beszédnek. És 

amelyek Grönland tervezett megvásárlásáról, Kanadának az Egyesült Államokhoz történő esetleges csatlakozásáról, illetve a Panama-csatorna visszaszerzéséről szóltak.

A négy év után újra beköszönő elnök beiktatási beszédében tehát felhívta a figyelmet, hogy a Panama-csatornát, amelyet hatalmas amerikai pénzekből, 38 ezer emberéletet követelő építkezés-sorozattal húztak fel, „buta módon odaajándékozták Panama számára”. A hajózási csatornán soha nem lett volna szabad túladnia az Egyesült Államoknak – folytatta Trump –, Panama pedig megszegte az ígéretét, ezért Amerika vesztett az üzleten: az amerikai hajók, illetve hadihajók átkelését tisztességtelenül „túldíjazzák”. 

Mi pedig nem Kínának adtuk azt, hanem Panamának, ezért most vissza fogjuk venni” – fogalmazott Trump.

A „Canal” jelentősége

A Panama-csatorna egyedülálló fontosságát, a tengeri nemzetközi kereskedelemben betöltött kiemelkedő szerepét elsősorban földrajzi elhelyezkedése adja: 

így igénybe vételével a földrészek közötti tengeri szállítmányozásban sok idő, logisztikai szervezés és ebből fakadóan pénz spórolható meg.

Hadászati, haditengerészeti előnyei ugyanezek, háború esetén felbecsülhetetlen stratégiai értéke lenne.

a tengerek közötti járat főbb használói pedig az Egyesült Államok mellett Kína, Chile, Japán és Dél-Korea.

A páratlan vízi úton kezdetben évente mintegy ezer hajó haladt át, manapság már 15 ezer fölött van ez a szám. A jelentős forgalom miatt évi 5 milliárd dolláros bevétel hoz a csatorna Panama számára.

Igazak-e Trump állításai?

1.
A Panama-csatorna „odaajándékozása” kapcsán sokan azért kapták fel a fejüket, mert az „ajándék” szó hétköznapi jelentésén túl jogi tartalommal bíró kifejezés is, ellenérték nélküli vagyonátruházást jelent. Nem tudni, hogy Trump milyen értelemben használta, de ha a terület visszaszerzését komoly célként határozta meg – márpedig minden bizonnyal igen –, akkor jogi értelemben is utalhatott rá.

Ilyen olvasatban azonban a Panama-csatornáról szóló szerződés (Torrijos-Carter szerződés) egy hagyományos jogi megállapodás, nem ajándékozási szerződés, bár az is igaz, hogy mivel nem szerepel benne arányos vételár, így hagyományos adásvételnek sem minősül.

Az előzményei a következők: a közép-amerikai területnek az építkezések 1881-es elkezdésekor három tulajdonosa volt, Kolumbia, Franciaország és az Egyesült Államok – a franciák kezdték a beruházást (érdekesség, hogy a vállalkozás mögött álló konzorcium egyik igazgatója az egykori magyar szabadságharcos Türr István volt), de 

1904-ben szálltak be az amerikaiak, lízingszerződés keretében megszerezték a terület fölötti birtokjogot, megvásárolták a franciák gépeit, és tíz év megfeszített munkával, 55 ezer munkavállaló erőfeszítései révén végül be tudták fejezni a monumentális csatornaépítést.

Szintén a történet pikantériája, hogy az építkezést biztosító amerikai katonai egységek (valamint az amerikai pénzcsap) tették lehetővé, hogy a terület körzetében Panama állam 1903-ban ki tudta hirdetni függetlenségét, és amerikai támogatással meg is tudta őrizni új államát Kolumbiával szemben.

amely csak 1999-ben vált egyedüli tulajdonosává. Az átadás fő indoka az volt, hogy a második világháború után egyre több zendülés tört ki Panamában az amerikaiak ellen, a panamaiak nem értették, hogy miért kell amerikai kézen lennie az országukat teljesen átszelő és azt kettévágó csatornának. A hasonló szerkezetű Szuezi-csatornát 1956-ban az egyiptomi állam államosította, a franciák és a britek nem akartak háborút, így inkább lemondtak az igényükről – ez a precedens olaj volt a tűzre, innentől kezdve a panamai állam is keményen küzdött a terület megszerzéséért, és a hidegháború feszült évtizedeiben a szovjet tömb nyomása is egyre nagyobb volt Washingtonon.

Jimmy Carter elnöksége idején érkezett el a „tisztázás” szükségessége: az Egyesült Államok átadta a költséges működtetés, illetve a katonai védelem feladatait Panamának azzal, hogy 1999-től a tulajdonjog is átszáll a közép-amerikai államra – cserébe 

illetve háború idején is működtetni a fogja a csatornát, és a háborúban játszott szerepétől függetlenül minden állam számára nyitva tartja.

2.
A megígért egyenlő elbírálás hiánya volt Trump második bírálata – ugyanakkor hajózási elemzők jelezték, hogy ez az elv nem sérült, 

és ugyanazt a jegyet kell megváltania a személyzetnek, vagyis nincs diszkrimináció, az amerikai hajókat nem éri hátrány.

3.
A harmadik kritikus megjegyzés Trump részéről a kínai befolyás megnövekedése volt. A Panama-csatornát 1999 óta a panamai kormány által alapított Panama Canal Authority nevű közlekedési ügynökség irányítja, üzemelteti – a panamai kormány hevesen tiltakozott az amerikai elnök vádja ellen, és leszögezte: Kína nem működteti azt, és nem is látja el a védelmét, nem tartózkodnak kínai katonák ott.

Ugyanakkor azt a panamaiak sem tagadják, hogy kínai befektetők azért már megjelentek a csatorna körül: 

de arról szó sincs, hogy bármilyen kínai érdekeltségnek olyan jogosultsága lenne, amelynek birtokában beleszólása lenne, hogy a panamai hatóságok mely hajókat engednek át, és melyeket nem.

A csatornán kívüli panamai területeken még jobban tetten érhető a kínai befektetők jelenléte: óriási összegekkel vannak jelen kínai cégek a panamai kikötők és a közlekedési infrastruktúra kiépítésében. Minden jel szerint Peking a stratégiai súlyú közlekedési központot, 

Ezzel összefüggésben árulkodó jel, hogy Panama a már működő és a már belebegtetett kínai óriásbefektetések hatására 2017-ben Kína hivatalos képviselőjének a Kínai Népköztársaságot ismerte el, és ezzel megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal. Trump tehát nem a levegőbe beszélt.

Megszerezhető-e a csatorna?

A panamai kormány világosan jelezte a Trump-féle utalgatásokat követően, hogy a csatorna a panamai állam tulajdona, és nem eladó. Az amerikai elnök megpedzegetett tervét pedig a panamai szuverenitást veszélyeztető tényezőként értékelték.

– saját bevallásuk szerint a létesítmény a panamai nemzeti identitás részévé vált. Ezen okokból szinte lehetetlennek tűnik, milyen ajánlattal lehetne rávenni őket ezen nemzeti objektum átadására.

Mindezek ellenére vajon van-e jogi eszköz arra, hogy Amerika mégis visszaszerezze az elődei által épített közlekedési monstrumot? Ha a Torrijos-Carter szerződésben foglalt panamai vállalások elmaradását az amerikaiak tudják bizonyítani, akkor 

Ennek meglépése azonban beláthatatlan következményekkel járna a régióban – de az is lehet, hogy nem járna, ahogy Trump elnök döntései folyamatosan addig tabunak tartott ügyeket bolygatnak meg úgy, hogy végül kiderül: mégis megléphető és kezelhető kérdésekről volt szó.

Mégis, reálisan, szakértők azt valószínűsítik, hogy Trump profi üzletkötőként beijesztett kicsit, hogy ezzel tárgyalóasztalhoz kényszerítse a panamai kormányt, amely 

 a terület megőrzi szuverenitását. Donald Trump pedig hátradőlhet: az amerikai-kínai kötélhúzást Közép-Amerikában megnyerte.
--

Nyitókép: A Panama-csatorna egyik járatát felújítják 2006. augusztus 17--én  /  fotó: TERESITA CHAVARRIA / AFP

--