Macron bejelentette: mégis katonákat kéne küldeni az ukrajnai frontra

2024. március 05. 22:11

„Stratégiai ugrásra” van szükség.

2024. március 05. 22:11
Emmanuel Macron At A Press Conference After The Special EU Summit

Nyitókép: Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

***

Emmanuel Macron még február végén beszélt arról először, hogy nyugati katonákat is kéne küldeni az ukrán frontra. Aztán meggondolta magát március elején, majd újabb 180 fokos fordulat után elmondta újra, hogy katonákat kell küldeni a frontra – írta meg a Reuters.

Emmanuel Macron francia elnök kedden Prágában azt mondta az ottani franciáknak, hogy itt az ideje, hogy Ukrajna szövetségesei fellépjenek, és hozzátette, hogy „a mi Európánkban közeledik az a pillanat, amikor helyénvaló lesz, hogy ne legyünk gyávák”

Macron kijelentette, hogy kitart a megjegyzései mellett, és hogy „stratégiai ugrásra” van szükség.

Megjegyezte, Franciaország és Csehország „jól tudja, hogy a háború visszatért a földünkre [Európába], hogy egyes megállíthatatlanná vált hatalmak nap mint nap kiterjesztik a fenyegetést, hogy megtámadjanak minket, és meg kell majd felelnünk a történelemnek”.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libernyákkomcsi nem hülye csak aljas
2024. március 19. 02:58
Szövegértési problémái lehetnek. Vele ellentétben fel tudom fogni, mit jelent az a fenyegetés, hogy ha nekünk (vagyis az oroszoknak) meg kell halni, velünk jöttök (mármint az egész világ), mert azt még meg tudjuk tenni. Ilyen katonásdi fenyegetést csak akkor tegyen valaki, ha tudja, hogy meg tuja akadályozni, hogy a sírból visszalőjenek az oroszok, ahogyan tervezték. Vagy tényleg képesek rá?
izraelipatkany
2024. március 18. 21:34
Ezt a fass*opó csótányt kéne előre küldeni, az európaiak és a francia nép ellenségét
kenorcsi
2024. március 06. 20:10
Amerika irányít téged is Macron! Ezért kellene már indulnod a csatába.
kenorcsi
2024. március 06. 20:07
Menjél Marcon! Elöl indulj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!