A NATO-főtitkár mondta ki: Ukrajna kritikus helyzetben van
A tél csak ront a kijevi pozíciókon a szakértők és a politikusok szerint egyaránt.
„Jó és rossz időkben is támogatnunk kell Ukrajnát” – jelentette ki Jens Stoltenberg
A NATO főtitkár arra figyelmeztette a nyugati szövetségeseket, készüljenek fel, hogy rossz hírek érkezhetnek az ukrán frontról – számolt be a Politico.
„A háborúknak szakaszai vannak” – mondta Stoltenberg az ARD-nek adott interjúban. A főtitkár hozzátette:
fel kell készülni arra, hogy rossz hírek érkeznek, de nem mondta el, hogy pontosan mire gondol.
A Stoltenbergnek nem ez az első negatív megjegyzése az ukrán-orosz háború kilátásaival kapcsolatosan. A főtitkár nemrég azt nyilatkozta, Ukrajna helyzete rosszabbodhat, ha nem növelik számukra Nyugatról a szállított fegyverek számát.
Oroszország a múlt héten bejelentette, hogy növeli a hadsereg méretét. Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírta azt a rendeletet, amely mintegy 170 ezerrel, összesen 1,3 millióra növeli a katonák létszámát.
Ezt is ajánljuk a témában
A tél csak ront a kijevi pozíciókon a szakértők és a politikusok szerint egyaránt.
A Politico megjegyzi:
az elmúlt hónapokban alig mozdult meg a frontvonal,
annak ellenére, hogy Kijev nagy ellenoffenzívát indított a nyáron.
Stoltenberg szerint azonban az ukránok „nagy győzelmeket” értek el azzal, hogy visszaszorították az orosz hadiflottát a Fekete Tengeren.
A főtitkár az interjúban arra panaszkodott, hogy a szövetségen belül sok ország még mindig túl fontosnak tartja a nemzeti érdekeket.
Jens Stoltenberg szerint Putyin győzelme veszélyeztetné a NATO tagjait: „Minél inkább támogatjuk Ukrajnát, annál hamarabb lesz vége a háborúnak.”
Ezt is ajánljuk a témában
Krisjanis Karins lett külügyminiszter is szívesen vállalná a pozíciót, amennyiben a kormány támogatná szándékaiban. Közben finoman belerúgott a bukott holland miniszterelnökbe.
Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
A közelgő Trump-korszakra reagálva veszi át az Ukrajnának szánt katonai támogatások irányítását.
Az ukrán külügy szerint a magyar fél cselekedetei még távolabb állnak a béketeremtéstől, mint a nyilatkozatai.
Ferenc pápa nem véletlenül jött kétszer is Magyarországra.