Ferenc pápa két nyitás közt a földre ül, megint – nagy kérdés, hogy kíváncsi-e még rá valaki egyáltalán

Transznemű nőkkel ebédelt Ferenc pápa a Vatikánban – szóltak a hírek a minap. Nos, ez így nem egészen pontos, Ferenc ugyanis a szegények világnapja alkalmából ezer emberrel találkozott vasárnap – szegényekkel és hajléktalanokkal, valamint egy plébánia transzküldöttségével. Mindenesetre az AP Newsnak köszönhetően azt is megtudhattuk, hogy

Mint az AP híréből kiderül, a társaság a pandémia alatt kapott egészségügyi segítséget a Vatikánból, ide datálható az „ismeretség”. Ezzel talán semmi probléma nincs. Ezután kaptak VIP-helyet havi egyszeri látogatásukra a pápa szerdai általános audienciájára.

Nos, a szerdai audienciára az év nagy részében a Szent Péter téren, télen pedig a 6300 fős Szent Pál csarnokban kerül sor, és lényegében bárki elmehet rá. Jegyet kell váltani, akár korábban, akár a helyszínen; a biztonsági ellenőrök lecsekkolják az embert, és már helyet is foglalhat a Szent Péter téren (vagy télen a Szent Pál csarnokban). A szerdai audiencia – akárcsak a vasárnapi Angelus – sosem diplomáciai fogadást vagy egyéb magasrangú találkozót takar, hanem

Hogy a transz „nők” – azaz, ha jól sejtem, magukat nőnek érző férfiak – miért kapnak VIP-helyet, az már bizony problematikusabb. Egyrészt eddig tudtommal nem volt szokás ilyen audienciákon „VIP-helyet” biztosítani bárkinek is. Másrészt ez rossz üzenet Ferenc pápa prioritásairól – pontosabban szólva, valószínűleg Ferenc pápa problémás prioritásait tükrözi, ha egyáltalán vannak neki ilyenjei – bár mostanában megint úgy tűnik, hogy vannak, éspedig olyan „nyitásfélék”, amelyek miatt kiürültek a német templomok.

Ezzel együtt a transzik egészségügyi megsegítése, audiencián való megjelenése és a vasárnapi gigaebéden való vendégeskedésük könnyedén lehet a keresztény odafordulás és szeretet kifejeződése mindenféle ideológiai és genderügyi állásfoglalás nélkül.

A transzok és a Vatikán nem sokkal ezelőtt is témát szolgáltattak, amikor egy brazil püspök kérdésére a Hittani Kongregáció kiadott egy iránymutatást (hivatalos olaszul itt, nemhivatalos angolul itt, angol összefoglaló itt), amely szerint:

megkeresztelhetőek a mesterséges megtermékenyítéssel született és azonos párok által nevelt gyermekek, „ha van megalapozott remény arra, hogy katolikusként fognak nevelkedni”. Ugyanakkor az iránymutatás megfontolásra ajánlja, hogy van-e objektív morális akadálya a dolognak, vagy esetleg a szóban forgó személynek van-e „szubjektív hajlama a kegyelem felé”. A keresztség az „ajtó” a katolikus egyházba, teszi hozzá a dokumentum, amit senkitől sem tagadhatunk meg egyszerű megfontolások miatt. Ugyanakkor – írják – az egyháznak arra kell hívnia a megkeresztelendőt, hogy a keresztség minden következményét vállalja és élje meg – ami, bár ezt így nem írják le, a katolikus tanítás szerinti életet jelenti,

Gyermekek esetében nem beszélhetünk kialakult nemi irányultságról és identitásról, így valójában ez a kérdés felesleges is. Az egyház pedig gyermekektől szinte sosem tagadja meg a keresztséget, az pedig, hogy lombikbébiként jöttek-e a világra vagy sem, nem az ő döntésük volt, ahogy általában az sem, hogy adott esetben azonos nemű párok nevelik őket. Azt viszont elvileg mindenkinél, mindig figyelembe veszi az egyház, hogy van-e esélye annak, hogy az illetőt valóban az egyház tagjaiként, annak tanítása alapján nevelik-e. Azért írom, hogy elvileg, mert gyakran ezt is lazán veszik a papok, azzal az

Valójában tehát az egyház itt a szokásos kritériumokat alkalmazza a transzikra és másokra, más kérdés, hogy nyitva hagyja annak a konkrétabb kérdésnek a megválaszolását, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyen állapotban – transzként – az egyház tanítása szerint élni. De hát a kegyelem árad, semmi sem lehetetlen. a transzok is megváltozhatnak, és tehetnek erőfeszítéseket. Tulajdonképpen ugyanez a probléma a dokumentum azon részével is, amely kijelenti, hogy az együttélő melegpárok lehetnek keresztszülők és esküvői tanúk: a dokumentum úgy fogalmaz, hogy „ha a vállalt feladatnak megfelelő hitéletet élnek”.

hiszen a hagyományos tanítás alapján mondhatnánk, hogy a kritérium nem teljesül. Csakhogy ez így nincs kimondva, tehát a dokumentum megnyitja a kaput a mismásolás előtt (itt már nem gyermekekről meg kamaszokról van szó, hanem felnőttekről). Nem vonom kétségbe, hogy LMBTQ-emberek hihetnek a kereszténységben, és igyekezhetnek elkötelezett hívők lenni, ezzel együtt objektíve – mondjuk így – „problémás” a helyzetük.

Ha azt vesszük, hogy a kereszteléskor a keresztszülőknek meg kell fogadniuk, hogy a keresztény szellemiség és a katolikus tanítás szerint vezetik keresztgyermeküket az életben, ez a keresztszülőség is elég problémás.

mert ezentúl aztán papja válogatja, hogy a konkrét esetekben megvannak-e a kritériumok. A keresztelésről szóló állásfoglalás szerintem teljesen rendben van, a keresztszülőségről és esküvői tanúzásról szóló (utóbbira azt mondja a Vatikán, nincs erre vonatkozó univerzális dokntrína) duplafenekű, kicsit olyan, mint a delphoi jósda.

Önmagában ez az egy állásfoglalás még nem lenne érdekes. Ha azonban azt nézzük, hogy a Vatikán informálisan helyzetbe hozta (a kommunikációs titkárság tanácsadójává nevezte ki) az „LMBTQ-pasztorációval” foglalkozó James Martin jezsuitát, aki nemcsak pasztorálja az LMBTQ-embereket, hanem doktrinális változásokat szeretne (csak jelzem: nem reprezentálja a jezsuita rend egészét); valamint számos más ügyben különféleképpen értelmezhető nyilatkozatokat tesz régóta; valamint lezajlott a szinodalitásról szóló szinódus; akkor kirajzolódik egy tendencia.

Apropó, szinódus a szinodalitásról: a Válasz Online úgy fogalmazott, hogy „a szinódust az egyház konzervatív tagjai Pandora szelencéjének tekintették, míg a progresszívok azt remélték, hogy megnyitja az utat a melegek és nők »egyenlő jogai« előtt. A jelek szerint egyik félnek sem lett igaza, mivel az egyház súlypontja a globális Dél, főleg Afrika felé tolódik, amelynek képviselői még az LMBTQ kifejezést is kiszavazták a szinódus záródokumentumából”.

Az egész záródokumentum pedig a kortárs liberális emberijogi nyelvezet teljes nyálas szótárát felvonultatja, vagyis inkább azt írhatjuk: nem az történt, hogy a konzervatívok, köztük az afrikaiak „még az LMBTQ kifejezést is kiszavazták” a záródokumentumból, hanem igazából amit el tudtak érni, az ennyi volt, hogy „csak az LMBTQ kifejezést” sikerült kiszavazniuk.

Ami viszont Ferenc pápa egész pontifikátusának nagy ellentmondása, hogy miközben nagyon nyitni akar Afrika, Ázsia meg Dél-Amerika felé („globális Dél”, szép akadémiai értelmiségi kifejezés), aközben nyitni akar a nyugati liberális közvélemény felé is, utóbbit pedig igencsak szorgalmazzák a német püspökök, többek közt pénzzel és befolyással. A „globális Dél” katolikus részegyházai azonban többnyire meglehetősen konzervatívak, így

Emlékezetes volt, amikor egy korábbi püspöki szinóduson egy német bíboros letorkolt egy afrikait, mondván, utóbbiak még nem elég fejlettek a progresszió befogadására (adott bíboros a vatikáni pletykák szerint azóta kifarolt Ferenc mögül, a pápa még neki is túl progresszív).

Ferenc pápa szavak szintjén mindkét nyitást képviseli, egyházpolitikájában azonban csak a nyugati liberálisok felé nyitna, ha azokat érdekelné ez az egész. A nyugati liberális közvélemény számára azonban a ferenci nyitás kevés, esetleg megsüvegelik, de köszönik, a belépésből nem kérnek.

Valószínűleg az a helyzet, hogy Ferenc pápa tévesen hivatkozik a lelkipásztori szempontoknál rendszerint nyitásra, útra és hasonlókra. A hívek többsége ugyanis nem olyan lelkipásztori útmutatást vár, hogy „tegyük meg ezt a lelki utat közösen”, és akkor majd húsz év múlva talán kap egy iránymutatást, hanem konkrét és azonnali választ keres arra, hogy határhelyzetekben mit tehet és mit nem.

Egyébként meg akit Ferenc pápa valódi, egyházon belüli népszerűsége érdekel, pontosabban az, hogy mennyire hallgatnak rá a hívek – szó szerint –, az valóban nézzen meg egy szerdai audienciát.

Mióta Ferenc pápa tart – vagy épp nem tart – iránymutatást szerdánként, konzisztensen és egyértelműen kevesebben vannak a Szent Péter téren. Régen, II. János Pál és XVI. Benedek alatt eső idején is tele volt a tér esernyő alá bújó emberekkel, most napsütéses tavaszi napokon is csak egy kisebb csoportosulás hallgatja őt.

Márpedig az elég jó indikátor, hogy a pápaszempontból privilegizált helyzetben lévő római hívek kiugranak-e meghallgatni a pápát, vagy csendes távolmaradásukkal jelzik, hogy a ferenci nyitás meg kedveskedés annyira nem izgatja őket.

Kép: Massimo Valicchia / NurPhoto / NurPhoto via AFP