Vegyétek már észre, hogy a „jófej egyház” projektje nem jött be – válasz Török Csabának

Ferenc pápa nem vállakat veregetni jön hozzánk, hanem sebeket gyógyítani – írja Török Csaba, az esztergomi bazilika plébánosa, a katolikus egyház tévéfelelőse a Telex Szemlélek-rovatában.

Elolvastam Török Csaba cikkét, és minden szavával egyetértek. Viszont nagyon egyoldalúnak találom. Mióta eszemet tudom, folyamatosan jelen van ez az önostorozó hangnem az egyházi közösségekben, annak ellenére, hogy minden megnyilvánulásakor úgy teszünk, mintha újszerű és bátor lenne. És azon túl, hogy persze az önreflexió fontos dolog, egyébként nem bizonyult túl attraktívnak sem befelé, sem kifelé. De haladjunk sorban.

Török Csaba felteszi a kérdést: „Kikhez jön a pápa? A jó katolikusokhoz? A papokhoz, a szerzetesekhez és a püspökökhöz? A keresztény kurzus politikusaihoz? A saját magunkról gyártott idealizált képzelgések megtestesítőihez? Vagy esetleg másokhoz is? »A jövő egyházának kényelmetlen atyánkfiaihoz«, hogy Diósi Dávid igen találó megfogalmazásával éljek? Azokhoz, akiket kinézünk a templomainkból? Akiket megvetünk? Akiket a »krisztusi szeretet« által feltüzelt utálkozással gyűlölünk? Vagy akik zavarják a köreinket? Akik más értékek mentén keresik boldogulásukat? Akik kilógnak a keretek közül, akikben csorbul a »forma«? Akik nem simulnak bele zökkenőmentesen és akadálytalanul a nagy katolikus csendéletbe (ahol a hangsúly inkább a csenden, semmint az életen van)? Szeretném, hogy a pápa mindannyiunkhoz jöjjön, és ebben a »mi«-ben mind ott lennénk. Mindenféle »mi–ők«-megosztás és megoszlás nélkül.”

Jön a pápa, de ki megy ki a pápára?

Én viszont azt kérdezném: kiket érdekel komolyan a pápalátogatás, azon túl, hogy idejön egy világszerte ismert celeb? Ki megy ki a pápára? Elmondom: a pápalátogatásra kilátogató, azt komolyan követő tömegek nem azok lesznek, „akik más értékek mentén keresik a boldogulásukat”. Nem az egyház perifériáján élők és a másként gondolkodók. Nem az ateisták, nem az agnosztikusok, nem illegális bevándorlók, nem a buddhisták, nem a maguk módján (nem) vallásosak. Lehet, hogy Ferenc pápát a másként gondolkodók érdeklik, de

(Amúgy szerintem Ferenc pápa nem a másként gondolkodók miatt jön. Azért jön, mert itt még lát híveket, akikért érdemes eljönni.)

Akiket valóban érdekel a pápalátogatás, azok a látható, intézményes egyház létező közösségei; plébániaközösségek, egyházi iskolák közösségei, ifjúsági közösségek; azok, akik rendszeres miselátogatók, fontos számukra, hogy mit tanít az egyház. A pápalátogatásra a keménymag látogat ki tömegesen. És persze talán azok, akik sok mindenben nem értenek egyet az egyházzal, de valamiért mégis szorosan kötődnek hozzá., A „jó” és rossz katolikusok, köztük például a püspökök, papok, szerzetesek, akár még a „keresztény kurzus politikusai” is ott lesznek, az előző Hősök terei pápa misén ugyanis nem eggyel találkoztam közülük, amint hétköznapi emberként követték a szertartást valahol az Andrássy úton a családjukkal, mindenféle felhajtás (és VIP-ülőhely) nélkül.

Nemigazi keresztények

Ők azok, akik elviselik, hogy a szemlélekesek elmondják róluk, hogy ők valójában nem igazi keresztények, mert szerintük a nem keresztények igazibb keresztények. A szemlélekes kereszténység ugyanis egy keresztény erényt emel ki, az ellenség szeretetét, és persze azt sem magára vonatkoztatja, hanem a politikai jobboldalra és az ahhoz tartozó keresztényekre. A magyar jobboldali pártokra szavazó keresztények szerintük kirekesztik a baloldali meggyőződésű embertársaikat, a kormány meg mélyíti a magyar társadalom megosztottságát. Harminc éve hallgatom ezeket a szólamokat: a keresztény önostorozást és a magyar társadalom megosztottságáról szóló sirámokat. Egy ideig egyetértettem velük. Aztán elegem lett. Már bocs, de

A demokráciában különböző politikai pozíciók versenyeznek egymással. A verseny megosztottságot szül. Egyáltalán a különféle politikai pozíciók léte is megosztottságot tükröz. A nyugati történelemben ezt az ideológiai megosztottságot a felvilágosodás okozta, a demokrácia pedig fokozta. Ez jár a demokráciával. Aki demokrata, megbékél vele, és elviseli. Ne higgyük, hogy más nyugati társadalmak nem megosztottak. Megosztottak az amerikaiak, megosztottak a spanyolok, és így tovább. A németek talán nem, de az egy liberális egység.

Mindegy is, nem ez a lényeg. Oda akartam kilyukadni, hogy rámutassak: a szemlélekes kereszténység egy erényen mér mindenkit, és annak gyakorlását is a jobboldaliakon kéri számon. Szerinte a jobboldaliak megosztottságot mélyítenek, és nem szeretik politikai ellenfeleiket, a másként gondolkodókat, és ezért nem „igazi” keresztények, mert a Szemlélek szerint az igazikereszténység mércéje kizárólag a politikai tolerancia és az ideológiai másként gondolkodók keblünkre ölelése. 

A tökéletesek

Ennek nyomán a szemlélekes kereszténység sajátja az a nem túl új meglátás, hogy a magukat hívő kereszténynek mondók tömegei sem „igazi” keresztények, mert hát annak szigorúbb mércéi vannak (például a lazább és tök más mércéket alkalmazók elfogadása). Ennek „felismerése” után a szemlélekesek együtt sírnak-nevetnek magukon és a keresztényeken az egyház és a kereszténység ellenfeleivel, és úgy gondolják, hogy ők az ellenség szeretete erényének most akkor nagyon kiváló gyakorlói voltak.

akikről olyanokat írnak, hogy miattuk nem járnak templomba más hívek. Törlik a kommentjeiket a Facebookon, nem válaszolnak a megkereséseikre. Az állítólag a tolerancia és megértés erényét magas szinten gyakorló Szemlélek évek óta pocskondiázza a jobboldaliakat, legyenek azok keresztények vagy sem. A Szemlélek ugyanis abba menekül, hogy nem tartja őszintének kritikusait, azaz kikezdi az integritásukat.

Egyébként meg: a szemlélekes megközelítés alapján nincs senki a világon, talán a szenteket leszámítva, akik „igazi” kereszténynek lehetnének mondhatók, mivel a keresztény ideál megvalósítása tökéletességet igényelne. A kereszténység meg ugye a tökéletlen bűnösök egyháza. Vagy talán a Szemlélek tudja, hol a határ a bűnös, de igazi keresztény és a bűnös álkeresztény között? Miért mindig az elfogadást és toleranciát emelik ki a keresztény erények tárából? Nem lehet, hogy a saját elfogadás-értelmezésük valójában szekuláris-humanista?

Én nem látom, hogy kiket vetnének meg a templomba járók, kiket néznek ki a templomaikból, kiket utálnak a krisztusi szeretet által feltüzelt utálkozással, kik zavarják a köreiket. Mert akik más értékek mentén gondolkodnak, azok nem mennek be a templomba, nem zavarják a köreiket, nem érintkeznek velük. Vagy ha igen, akkor épphogy azért maradtak kapcsolatban, mert régi barátok vagy épp rokonok, és kénytelenek valahogy, jól-rosszul kezelni az ellentétet, például kiadós beszélgetésekkel és néha akár egy jó veszekedéssel. Ha meg el is követik az intézményes keresztények a Török Csaba által nekik felrótt bűnöket, akkor is hívők, bűnös hívők, akik sosem gondolták, hogy tökéletesek volnának. 

Ha meg Török Csaba már csak Ferenc pápa miatt bírja ki a katolikus egyházban, akkor az már régen rossz. De szólok: sokan Ferenc pápa ellenére maradtak az egyházban, esetleg a szemlélekeseknek feléjük is érdemes volna gyakorolniuk kedvenc erényüket.

A nyitás és a jófejség nem jött be

Akárhányszor egy pap, egy püspök, egy pápa elmosolyodik, „informálissá” válik, kritizálja a „klerikalizmust”, a „túlzott formalitásokat”, a „merev hierarchiát”, és mindazt, amit Török Csaba is felsorolt, hívek és egyházon kívüliek sokaságának lágyul el a szíve, mondja magában, hogy „ez az”, és álmodozik újra valami utópiáról. Mintha már mindaz, amit Török Csaba felsorolt, valóban súlyos probléma lenne az egyházban, és nem épp az ellenkező tendenciák lennének a meghatározók.

Akárhányszor feltűnik egy Török Csaba, egyedülállóan úttörőnek és bátornak állítják be, holott rengetegen mondják ugyanezt már évtizedek óta.

Nem azt mondom, hogy mindaz ne lenne probléma, amit Török Csaba felsorol. Csakhogy ezek valószínűleg mindig problémák lesznek, mivel az egyház is tökéletlen emberekből áll. Ahogy más bűnök sem szűnnek meg létezni, úgy a Klerikalizmus & Co. sem fog.

Azonban azt tudom, hogy a szemlélekes stratégia nem meggyőző. Legalábbis a nem hívők meggyőzésében biztos, hogy nem ért el sikereket. Persze, bólogatnak hozzá, hiszen kinek nem szimpatikus némi önreflexió? De sem a Szemlélek, sem maga a pápa nem tudna meggyőzni egyetlen ateistát, humanistát vagy épp baloldali liberálist sem semmilyen reformmal arról, hogy lépjenek be az egyházba.

és a kereszténységet a történelem negatív szereplőjének tartja. Szerintük inkább a buddhizmus.

Az egyház számukra maximum egy jótékonysági szervezet, ami nem elég jótékony, és sok rajta a vallásos sallang. Elvégre jótékonykodni lehet rítusok meg tanítások nélkül is. Így aztán a pápa meg szerintük legjobban tenné, ha kihirdetné, hogy nincs Isten, tévedés volt az előző kétezer év, bezárná a boltot, és feloszlatná az egyházat.

Mi lenne, ha néha a törökcsabák nem csak magyarázkodnának, hanem elmagyaráznák azt is, miért van hierarchia, és miért fontosak a formalitások? Hogy miért volt, van és lesz papság, ami bizonyos értelemben felette áll a laikusoknak? Hogy mi értelme a dogmáknak? Mi lenne, ha végre véget vetnénk annak a borzalmas, buksisimogató infantilizmusnak, ami régóta elharapózott az egyházban? Mi lenne, ha nem írnánk le olyan értelmezhetetlen hülyeségeket, hogy az egyházi hierarchia és a hívek viszonya „túlszakralizált” és „túlspiritualizált”? (Bár ezt a félmondatot nem tudtam teljesen kibogozni.) Mi lenne, ha Török Csaba, a Szemlélek, és

Hogy a jófejségi projekt nem jött be. Nem meggyőző. Nem az a baj, hogy az egyház nem elég jófej, hanem hogy akár túlságosan is az? Persze a papok legyenek jófejek szerintem is, meg emberközeliek (azok, mert emberek), de ebből irányzatot csinálni?

Mert ugyanis ki akarna egy olyan közösségnek a tagja lenni, amiben folyamatos az önvád, leszegett fejjel közlekednek a tagjai az utcán, bocsánatot kérnek a létükért, kétségbe vonják saját hitelességüket és integritásukat ahelyett, hogy öntudatosak, önazonosak lennének, és természetes módon felvállalnák, amit gondolnak? Mi lenne, ha egyenes testtartással állna az egyház a világ elé? Ha nem kérne állandóan bocsánatot a létéért? Ha a keménymagot nem kiáltanánk ki hamis kereszténynek, akármilyen tökéletlen is, és sugallnánk azt, hogy a nem keresztények az igaziak? 

Mi lenne, ha rájönnénk, hogy a szemlélekes kereszténység tévút, rossz stratégia, sehová sem vezet? 

És bocsánat a címbéli tegezésért, de gondolom a klerikalizmustól és formalitásoktól nagyon megszabadulni akaró plébános bizonyára megbocsát érte.

Nyitókép: Pixabay