Márpedig a helyzet a következő: immár új érába léptünk, a posztkinetikus (azaz katonai erőket, eszközöket mozgató korszak utáni) hadviselés korába. Az oroszok hibridnek, az amerikaiak negyedik generációsnak nevezik ugyanezt: ez itt immár egy információn alapuló posztmodern háború, kiberhadviselés – szögezte le Edward N. Luttwak.
Azért nevezte normális, szokványos háborúnak ezt a most zajlót, mert az emberek fantáziáik alapján indítják azokat, és itt is ez történt – jelezte a szakértő. Ám az ukrán reakció is tipikus volt: patriótaként nem adták meg magukat. A hibrid, posztkinetikus háború képe tehát fantáziának bizonyult, az ukránok ellenálltak, és fegyveres harcok kezdődtek egyebek mellett Harkovért – olyan módon, ahogyan azok az első világháború idején történtek: szemtől szemben lövik egymást a szemben álló felek.
Az ilyen háborúk húsz évig is eltarthatnak:
az ukránok részéről folyamatosan érkezik utánpótlás a nagykorúvá váló fiatalok révén, a másik oldalon pedig nem mobilizálták az orosz hadsereget, ott ugyancsak komoly tartalékok vannak.
Ez pedig olyan, mint az üzleti életben a tőke – jegyezte meg a tanácsadó, majd részletesen szólt az orosz hadseregben szolgáló katonákról, zsoldosokról, s azok motivációjáról. Összességében a háború célja azonban mindig az, hogy végül békét hozzon. Ez pedig azzal jár, hogy a kezdeti nagy igények, álmok idővel alábbhagynak – fogalmazott a tanácsadó. Úgy vélte, a megoldásban a helyiek körében tartott népszavazás lehet megoldás, hasonlóan néhány nyugat-európai (belga, német, és magyar – soproni) példát is említve. Ha az első világháború után ez a megoldás Európában tudott működni, akkor most is kiutat jelenthet – zárta gondolatait Edward N. Luttwak.