A szerző szerint „a progresszívek a liberálisoknak korábban a toleranciára és választásszabadságra helyezett hangsúlyát a kényszerítésre és a hatalomra helyezett hangsúlyra cserélik le”. Például „úgy gondolják, hogy a fehérek akkor is vétkesek lehetnek a rasszizmus bűnében, ha nem tudatosan diszkriminálnak másokat faj alapján, mivel ők a kizsákmányoló rendszer haszonélvezői. A klasszikus liberálisok azt mondták, hogy az öklöd rázásának a joga az orromig tart. A mai progresszívok érvei szerint a véleményed szabad kimondásának a joga addig tart, ahol az én érzelmeim kezdődnek.”
Az új vallási állam az ideológiai homogenitást olyan módon éri el, hogy például az eretnekeket kirúgják az állásukból. Hoznak egy példát is: 2018-ban Colin Wright, a Penn State Egyetem végzett doktorandusz hallgatója két cikket írt, melyek központi témája az volt, hogy a biológiai valóság nem társadalmi elmeszülemény – korábban ez a kijelentés egyáltalán nem váltott volna ki vitát. A vele egyet nem értők azonban olyasmiket posztolgattak, hogy „Colin Wright transzfób és támogatja a fajtudományt”, valamint e-maileket küldözgettek különböző bizottságoknak, hogy ítéljék el őt.
A vele szimpatizáló tudósok négyszemközt elmondták neki, hogy nem ajánlhatnak neki állást, mert az túlságosan kockázatos lenne.
Az újbaloldal feléleszti a könyvek betiltását is. Ma az egyetemi oktatók figyelmeztetéseket helyeznek el könyveken, felhívva a hallgatók figyelmét, hogy azok olvasása veszélyes lehet. A könyvkiadók fiatal munkatársai megpróbálnak egyszerűen „eltörölni” bizonyos vitatott témájú könyveket.
Régen bizonyos hivatalos viseléséhez Angliában alá kellett írni az anglikán egyház 39 cikkelyét, és másfele is voltak hasonló szabályok. A Kaliforniai Egyetem (UC) ma is valami hasonló dolgot csinál – hívja fel a figyelmet az Economist. – Az egyetemi állásokra pályázóknak