„Nem szabad alábecsülni a balos identitáspolitika veszélyét” – írja a The Economist. Az általa illiberálisnak nevezett, neomarxista, woke baloldalt kritizálja a liberális gazdasági lap.
Az illiberális baloldal veszélyéről ír legújabb, szeptember 4-i számában a neoliberális gazdasági lap: a The Economist vezércikkének alcíme szerint
A lap a cikk elején a klasszikus liberalizmus mellett tesz hitet, leszögezve ugyanakkor, hogy „a felemelkedőben levő Kína elveti a liberalizmust az önző, dekadens és labilis mivolta miatt. Hazánkban viszont a populisták mind a jobb-, mind pedig a baloldalon az állítólagos elitizmusa és kiváltsága miatt támadják a liberalizmust.” Az újság szerint Amerikában, „a liberalizmus szellemi hazájában a legnagyobb veszélyt a Trump-féle jobboldal jelenti”. Miután azon lamentálnak, hogy „a populisták rossz hírbe hozzák az olyan liberális konstrukciókat, mint a tudomány és a jogállamiság, melyek szerintük pusztán a megtévesztést szolgálják, hogy elfedjék a mély állam által a nép ellen elkövetendő összeesküvést”, rátérnek a baloldali illiberalizmus veszélyeire.
Mint írják: „a baloldali támadásokat már nehezebb értelmezni, részben mivel Amerikában a ’liberális’ immár magában foglalja az illiberális baloldalt is”. Ugyanis „ahogy a fiatal diplomások elhelyezkedtek a média felső szegmenseiben, a politikában, az üzleti életben és az oktatásban, magukkal hozták a bizonytalanságtól való rettegést, valamint egy olyan megszállott, szűk látókörű gondolkodásmódot, melynek lényege, hogy igazságot akarnak szolgáltatni az elnyomott identitású csoportoknak”.
Az Economist kifogásolja, hogy „az ideológiai tisztaság fenntartása érdekében”
ezzel „visszahozva azt a »hitvalló« típusú államot, ami domináns volt Európában azt megelőzően, hogy a klasszikus liberalizmus gyökeret eresztett a kontinensen a 18. század végén”.
A lap vezércikke megjegyzi: „felszínesen tekintve a dolgot az illiberális baloldal és az olyan klasszikus liberálisok céljai, mint a The Economisté, sok dologban átfedést mutatnak”,
„Mindketten úgy gondolják, hogy az embereknek lehetőséget kell adni a boldoguláshoz szexuális irányultságuktól vagy fajuktól függetlenül. Szintén mindketten gyanúval tekintenek a tekintélyre és a mély beágyazottságú érdekekre. Hisznek a változás kívánatosságában. Azonban a klasszikus liberálisok és az illiberális progresszívek teljesen ellentétes módon gondolkodnak arról, hogy ezeket a célokat miként kellene elérni. A klasszikus liberálisok számára a haladás pontos iránya nem ismerhető. Annak spontánnak kell lennie, és alulról felfelé építkezőnek – és a hatalmi ágak elválasztásától függ, hogy egyetlen személy illetve csoport se gyakorolhassa hosszabb ideig a hatalmat. Ezzel szemben az illiberális baloldal a saját hatalmát helyezi a dolgok középpontjába, mivel biztosak abban, hogy az igazi haladás csak akkor lehetséges, ha a faji, szexuális és egyéb hierarchiák aktív közreműködésükkel lebontásra kerültek.”
A lap rámutat, hogy a liberálisok számára fontos pártatlanság az újbaloldal számára nem elfogadható, megemlítve a neomarxista woke-izmus egyik központi figuráját, Ibram X. Kendit, aki szerint a feketék kirekesztése ellenében létrejött „színvak” amerikai politika egyszerűen rasszista (róla itt írtunk).
Mint írják: „A régi iskolához tartozó progresszívok továbbra is a szólásszabadság bajnokai. De az illiberális progresszívok azt gondolják, hogy a méltányosság azt kívánja meg, hogy a pálya a kiváltságosok és a reakciósok ellen lejtsen. Ez a szólásszabadság korlátozását jelenti az áldozatiságnak egy olyan kasztrendszere bevezetésével, melyben a feljebb elhelyezkedőknek maguk elé kell engedni azokat, akiknek jobban szükségük van a megerősítő méltányosságra.”
Ez azt is jelenti, hogy
megbüntetve őket, ha olyan dolgokat mondanak, melyek úgy értelmezhetők, hogy az elbizonytalaníthat egy kevésbé kiváltságos személyt. Ennek az eredménye aztán az ujjmutogatás, az „eltörlés” és a platformok megtagadása.
Az Economist leszögezi: „Az illiberális progresszívok azt gondolják, hogy náluk van a mesterterv az elnyomott csoportok felszabadítására. Valójában az ő programjuk nem más, mint az egyén elnyomása – és ebben a tekintetben nem sokban különbözik a populista jobboldal terveitől. Ha másként is, de mindkét szélsőség a hatalmat az eljárás elé helyezi, a célt az eszköz elé, és az adott csoport érdekeit az egyén szabadsága elé.”
A lap – egyenlőségjelet téve Putyin és a magyar kormányfő, valamint a neomarxista baloldal és a „populista” jobboldal közé – hazánk említésével folytatja: „Az olyan, a populisták által csodált erősemberek által vezetett országok, mint például az Orbán Viktor által vezetett Magyarország, illetve a Vlagyimir Putyin által irányított Oroszország, megmutatják, hogy a korlátlan hatalom rosszat tesz a jó kormányzás alapjainak.”
Az Economist itt arra figyelmezteti a liberálisokat: „Túl sok jobbra hajló liberális hajlamos a populistákkal való érdekházasságra”. Ugyanakkor a lap arra is felhívja a figyelmet, hogy
Mindenesetre a lap azzal zárja cikkét: „A klasszikus liberálisoknak újra fel kell fedezniük a harci szellemet. Meg kell küzdeniük az erőszakos szájhősökkel és az ’eltörlőkkel’. A liberalizmus még mindig a méltányos haladás legjobb motorja. A liberálisoknak legyen merszük ezt kimondani.”
***
A neomarxista, woke újbaloldalról többek közt e cikkekben írtunk:
A CEU szociológusa a romák problémáiról: A fehér felsőbbrendűség értéke mindent áthat
Bréking: megérkezett a kritikai rasszelmélet Magyarországra is
Kritikai fajelmélet és más kamutudományok: a marxizmus betámadja Amerikát
Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos aktivizmus látlelete
Ferenc pápa a béketörekvések folytatására bátorította Orbán Viktort a találkozójukon. A felek közti kapcsolat az utóbbi években intenzívvé vált, a miniszterelnök a keresztény értékek védelméért folytatott harcban az egyik legfontosabb szövetségesének tartja a szentatyát.
A kormányfő tárgyalást folytatott a megválasztott amerikai elnökkel, Elon Muskkal, aki a kormányzati hatékonyságért felelős elnöki tanácsadó testületet fogja vezetni, valamint Michael Waltz leendő nemzetbiztonsági tanácsadóval.
Íme a nemzetközi visszhang Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásáról.
Az ukrán elnök nem fogadta el a magyar ajánlatot.
Nem sok kompromisszumra számíthat az ukrán elnök.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
