Megtudtuk: Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

2025. december 05. 11:00

Óriási az érdeklődés, így Szegeden a Pick Arénában tartják majd az idei utolsó eseményt!

2025. december 05. 11:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Bár az eredeti meghívóban még Áder János szerepelt felszólalóként Orbán Viktor mellett, a most szombati kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen mégsem a volt köztársasági elnök, hanem Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tart majd beszédet. Az ellenzéki sajtó ezt úgy adta hírül, hogy Ádert „hirtelen lecserélték”.

Partos Bence, a Digitális Polgári Körök mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója szerint szó sincs ilyesmiről. Mint a Mandinernek elárulta:

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Áder János lesz az egyik főszónoka az országjáró gyűlés-sorozat idei záró rendezvényének, az eddigi legnagyobb alkalomnak, amit a nyolcezer fő befogadására alkalmas Pick Szeged Arénában tartanak majd december 20-án!

„Eddig minden eseményünk teltházas volt, ráadásul több százan rendre nem fértek be. Egyre nagyobb az érdeklődés, mindig többen és többen akarnak jönni. Arra jutottunk ezért, hogy nagyobb helyszínt kell keresnünk és megszervezzük az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésünket” – indokolta a szegedi helyszínt Partos, aki hozzátette: további meglepetéseket is tartogatnak az évzáró eseményre.

A Digitális Polgári Köröknek már közel 120 ezer tagja van,

a létszám továbbra is töretlenül növekszik – mondta el a DPK mögött álló alapítvány alapítója.

Ismeretes, a legutóbbi gyűlés Nyíregyházán volt, most szombaton pedig Kecskeméten lesz, az eseményről a Mandiner élő műsorban is beszámol YouTube-csatornánkon!
 

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154-5
2025. december 05. 11:27
Lehet a kivetítőn Áder lesz, de Orbán B. fogja elmondani, az erősebb kutyának fehér zászló dukál!
Válasz erre
0
0
massivement5
2025. december 05. 11:13 Szerkesztve
Valamelyik degenerált vatnyik mondja meg, hogy a ruszkiknál - ahol "szabad világ" van, mert ott nincs "zsidóbuzi" "vók", csak Sztálin-szobrok - ott miért nem lehet ilyen? Miért nem lehet békepárti gyűlés? Miért visznek ez az OMON-os terrorlegények, hogy megverjenek, ha valaki egy fehér papírlapot feltart, mert békepárti? Miért kapnak az emberek 8+ év börtönöket, ha rossz dalokat - békepártiakat - énekelnek, amik nem tetszemek a tekintetes elvtársaknak? Ezeknek a férgeknek nyalja az ostoba fideszmagyarka a seggét. Sorvadjanak csak együtt.
Válasz erre
0
0
gyozoporgorugasa
2025. december 05. 11:08 Szerkesztve
„Eddig minden eseményünk teltházas volt, ráadásul több százan rendre nem fértek be. Egyre nagyobb az érdeklődés, mindig többen és többen akarnak jönni.Háborúellenes gyűlés.🤣🤣🤣😁😁👍👍TRUMP nem tudja elintézni de ez apár szerencsételen genetikai hulladék,majd igen. Egyszerű, ha putyin láb alatt van el kell tenni ..
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!