Az európai jobboldali vezetők nem Trumppal jöttek, és nem is vele együtt távoznak majd

„Mi változott Trump színrelépésével?

Egyrészt ez a jobboldali fordulat, Trumpnak is köszönhetően, felerősödött. Másrészt ő volt az első, aki úgy foglalkozott a munkásosztály gondjaival, hogy annak súlya volt. Trump előtt senki nem volt a republikánusok között, aki ezt meg merte volna lépni. Féltek a kritikától, a »demokratikus közvélemény« haragjától. Függetlenül attól, hogy a leköszönő elnök személyéről mit gondolunk, Trump jó irányba tolta el a republikánus párt politikáját. Öröksége bepiszkolódott, persze, de ez nem ok arra, hogy kidobják a kukába, ha vége a politikai karrierjének, ha nem. (...)

Nem lesz Trump-párt sem? Sokak szerint az elmúlt hetek sem az eredmények megfúrásáról szóltak, az elnök inkább csak a következő választásra készült.

Jó kérdés, négy év alatt sok minden történhet. Szerintem a Capitoliumban történtek után minimális az esélye a visszatérésnek. Azt már sokkal valószínűbbnek tartom, hogy Trump nyomdokaiban felépíti magát valaki, hasonló politikával, de sokkal kevésbé konfrontatív személyiséggel. Mondjuk Mike Pence, a leköszönő alelnök, esetleg Ted Cruz vagy Ben Sasse szenátorok, sőt Ivanka Trumpot is emlegetik már. Vannak néhányan, akik tovább vihetik az örökséget. Ha a republikánusokba szorult egy kis ész, nem térnek vissza a Bush-féle vonalhoz. Viszont azt sem gondolom, hogy Trump számottevő eredményt érne el egy harmadik párttal. Volt erre több próbálkozás is az amerikai történelemben, utoljára talán a tizenkilencedik század végén alakult populista párt vitte valamire igazán. Külön pártként persze őket is kinyírták, a demokraták közé beépülve értek csak el eredményeket. Itt érdemes megjegyezni, hogy a két nagy amerikai párt struktúrája egész más, sokkal kevésbé centralizáltak, mint amit mi itt Európában megszoktunk. Persze, van egy szövetségi rendszerük, de az egyes államokban alulról szerveződnek.

Ezek szerint várható egy komoly konzervatív belharc trumpisták és nem trumpisták között?

Igen, tartok tőle. Az amerikai konzervativizmusnak most három ága látszik, a bushi neokon, illetve a trumpi nemzeti konzervatív vonal, és talán van egy harmadik, egyfajta integralista irány, melyről Gladen Pappin dallasi professzor is ír, s mely például mintának tartja a magyar kormány családpolitikáját. Ez hasonlít talán leginkább az európai értelemben vett konzervativizmushoz. Kérdés, merre viszik majd a pártot, akik tényleges döntési pozíciókban vannak.

A demokrata hatalomátvétel miként csapódik majd le Magyarországon? Szállingóznak már az első fecskék, néhány napja például Obama orbánozott egyet.

Rendkívül idegesítő megjegyzések ezek, de a helyükön kell kezelni őket: pszichológiai nyomásgyakorlásként. Hibának érzem, hogy a BLM-tüntetések körüli óriási káoszt a jobboldal nem tudta a maga javára fordítani, sem Amerikában, sem azon kívül. Ez is szépen mutatja a nyugati korszellemet. A Zeitgeist sajnos egyértelműen balra húz. Ez van, állni kell a sarat, lesznek más ügyek, amiket rájuk lehet borítani. Az biztos, hogy a Capitolium körüli botrány nem jött jól a jobboldalnak, de nem kell megadnunk magunkat. Az amerikaiaknak sem, nekünk meg pláne nem, ugyanis az európai jobboldali vezetők nem Trumppal jöttek, és nem is vele együtt távoznak majd! Idegesít is sokszor, hogy a magyar baloldal egyik-másik amerikai törésvonalat egy az egyben akarja átvenni. Múltkor volt ez a videó, ami párhuzamot vont az afroamerikai polgárjogi harc meg a hazai cigányság helyzete között: sokatmondó, hogy a megrendelő alapítvány Rosa Parks amerikai polgárjogi aktivista nevét viselte. Most komolyan, mihez kezdjünk mi az amúgy tiszteletre méltó Rosa Parks-szal? Kulturális gyarmatosítási kísérlet ez, semmi más. A határon túli magyaroknál próbálhatnák meg inkább bizonyítani a strukturális diszkriminációt, arra lenne bizonyíték, mind törvényekben, mind támogatási pénzek elosztásában, de még ez sem jelent áthatolhatatlan érvényesülési akadályt a határon túliaknak.”