Az örmények a népirtás megismétlődésétől rettegnek – helyzetjelentés Hegyi-Karabahból

Nem csillapodnak a harcok a Kaukázusban. Az azeri erők rakétákkal lövik Hegyi-Karabah székhelyét, Sztepanakertet, az örmény erők pedig több azeri várost támadnak. A két hete tartó fegyveres konfliktus több száz halálos áldozatot követelt már. Hogyan élik meg az örmények a háborús helyzetet, és milyen az élet a hegyi-karabahi enklávéban? Gergely (teljes nevét kérésére nem írjuk le) egy nemzetközi humanitárius szervezet munkatársaként dolgozik Sztepanakertben; most lapunknak mesélt a frontvonalból.

Az örmény-azeri konfliktus a Szovjetunió széthullása óta jelent folyamatos területi vitát és katonai villongásokat. Az utóbbi években ebből mi volt érezhető a térségben? Hogyan gondolkodnak Jerevánban a szomszédról?

A legutóbbi nagyobb összecsapásra 2016-ban, a négynapos háború alatt került sor. Ezt követően állandósultak a határvillongások, de ezek rendszerint kisebb-nagyobb „átlövések” voltak, azaz katonai célpontokat támadtak a felek, azonban civilekre egyik ország sem célzott. Idén nyáron egy komolyabb határsértés történt, az azeri-örmény határon egy azeri teherautó minden figyelmeztetés ellenére áthajtott a tűzszüneti zónán, majd a benne ülők visszarohantak az országba. Az ezt követő rövid tűzharc során egy azeri magas rangú katonai vezető életét vesztette, ami országos tiltakozási hullámot indított el Azerbajdzsánban, az emberek követelték Hegyi-Karabah (Artsakh) visszafoglalását, és bíráltak a katonai vezetés gyengeségét. Ezt követően az addig jellemző 2-300 lövésváltás felkúszott heti 3000-re is. Az elmúlt egy hétben, amit Jerevánban töltöttem, a hangulat viszonylag nyugodt volt, nem tapasztalható olyan Azerbajdzsán-ellenes uszítás, mint ami a szomszédban az örmények ellen folyik. Az embereknek itt nem is az azeri néppel van elsősorban gondjuk, hanem Aliyevvel, Azerbajdzsán elnökével.

Sokkal inkább félnek a nyugati szomszédtól, Törökországtól: rettegnek ugyanis a nagyjából száz éve történt örmény népirtás megismétlődésétől.

A múlt hétvégi azeri támadásból mi volt érzékelhető Örményországban? Milyen visszhangja volt az újra élesedő konfliktusnak?

Szeptember 27-en vasárnap reggel én Stepanakertben a bombák robbanására ébredtem, majd a nap végén elhagytuk a várost, és az örményországi Goris városában töltöttük az éjjelt. Az úton rengeteg katonai szállítmányt és behívott férfiak és fiúk, illetve önkéntesek hosszú sorát láttuk. Az egyből érezhető volt, hogy az örmények nem estek pánikba, hanem összefogtak az első hírek hallatára, és megszervezték a mentési munkálatokat, az ellátás biztosítását és a menekültek elhelyezését. Az azeri támadás híre nem lepte meg az örményeket, ám Törökország Azerbajdzsán melletti nyílt kiállása sokak számára volt egyszerre rémisztő és dühítő is.

Oroszország régóta katonai támaszpontokat működtet Örményországban, míg Törökország többször jelezte Azerbajdzsán támogatását, közös hadgyakorlatokra is sor került. Mennyire tekinthetőek nagyhatalmi konfliktusnak az azeri-örmény harcok? Mit gondolnak erről az örmények?

Jelenleg ott tartunk, hogy Törökország kinyilvánította elkötelezett támogatását Azerbajdzsán mellett, míg Oroszország próbál a békéltető oldalon maradni, és összehozni a feleket. Hétfőn először került szóba komolyabban az oroszok beavatkozása, de ez mindeddig kimerült nyilatkozattételekben és diplomáciai telefonhívásokban. Ugyanakkor itt kell megjegyezni, hogy az örmény-nahicseváni határon (Azerbajdzsán enklávéja, amely délnyugaton határos Örményországgal), feltehetően az orosz támaszpontoknak köszönhetően egyelőre nyugodt a helyzet. Geopolitikailag természetesen beszélhetünk „nagyhatalmi játszmákról”, hiszen ez az a terület két katonai nagyhatalom ütközőzónája. És ne feledjük a harmadik fel, Irán szerepet sem! Az ország mindeddig a mediátor szerepét töltötte be, mivel mindkét országgal határos, valamint területén örmény és azeri etnikai kisebbségek is élnek.

mint meghatározó szereplő, amelyet valószínűleg Oroszország követ, ám ha ez bekövetkezik, akkor azok a harcok már nem Karabah birtoklásáról fognak szólni...

Milyen a helyzet most a Hegyi-Karabahban, mit lehet tudni az ott élő örmény közösség sorsáról?

Jelenleg eléggé elszomorító állapotok uralkodnak, mindennaposak a központot, Stepanakertet érő bombázások, amik elsősorban a civil infrastruktúrák, lakóházak, iskolák ellen irányulnak. Az ott maradt helyi kollégák, barátok beszámolói alapján a városban nagyon sok lakóépület megrongálódott, az emberek a nap legnagyobb részét óvóhelyeken töltik, ám csak a lakosság egy része hagyta el a várost – főleg idősek, nők és gyerekek. Nagyon sok önkéntes dolgozik az utcákon is. Mégis rendkívül türelmesek, higgadtak, fegyelmezettek maradtak a legtöbben. Ha bárki kérdezi őket, a válaszuk az, hogy

Mire készül most Jereván, milyen a közhangulat az országban?

A városban nyugodt hangulat uralkodik, igaz, múlt hét csütörtökén egy azeri, ám török gyártmányú felderítő drón ellen indítottak támadást az örmény erők 16 km-re Jerevántól. Az emberek egy része örmény és karabahi zászlókba bugyolálva jár az utcákon, gyakoriak az autós felvonulások, és néhol óriáskivetítőkön lehet követni az eseményeket.  A kormány továbbra is bízik a tárgyalásokban, ám amíg ez nem történik meg, viszonozzák a támadásokat. Az örmény emberek alapvetően nem akarnak háborút, és bíznak a konfliktus mihamarabbi nem fegyveres rendezésében. 

Mennyire biztonságos a térségben tartózkodni, akár a háborús zónától távolabb?

Ez nagyban függ attól, hogy a térség mely pontján tartózkodunk. Karabah jelenleg, talán a nyugati részeit leszámítva nem tekinthető biztonságosnak, ugyanakkor Örményország északkeleti része is változó intenzitású támadásnak van kitéve. Jereván biztonságos, ez igaz Gyumrira, az ország második legnépesebb városára is, hiszen itt található ez egyik orosz katonai bázis is. Ugyanakkor egy másik vonzata a harcoknak a koronavírus: a járvány itt is felütötte fejét, az óvóhelyek zsúfoltsága pedig kedvez a gyors terjedésnek.

***

Fotó: MTI