Szép kis látlelet: a békemisszión gúnyolódik a brüsszeli lap
Egyszerű konzekvenciát vont le a Politico.
A könyvben szereplő Néger-sziget elnevezését is megváltoztatták, az új francia fordításban már a Katona-sziget meghatározás szerepel.
Eltűnik a „néger” szó Agatha Christie Tíz kicsi néger című népszerű krimijének francia fordításából. A könyvet ezentúl Ils étaient dix (Tízen voltak) címmel forgalmazzák – jelentette be szerdán a világhírű regényíró dédunokája, James Prichard.
Az Agatha Christie hagyatékát gondozó Prichard a francia RTL rádióban hangsúlyozta, hogy amikor a könyv íródott, „még más volt a nyelv és olyan szavakat is használtunk, amelyeket ma már elfelejtettünk”. A néger szó az eredeti szövegben 74-szer szerepelt.
„Agatha Christie mindenekelőtt szórakoztatni akarta az olvasóit és mi sem állt volna tőle távolabb, minthogy akár egyiküket is megbántsa” – indokolta meg az új fordításról hozott döntését Prichard. A regényt, amely eredetileg a Ten Little Niggers címet kapta, Christie 1938-ban írta, a francia fordítás pedig 1940-ben jelent meg. Az Egyesült Államokban a krimit évtizedekig az And Then There Were None címmel adták ki. Magyar fordításban Tíz kicsi katona vagy Tíz kicsi indián címmel is megjelent.
A könyvben szereplő Néger-sziget elnevezését is megváltoztatták, az új francia fordításban már a Katona-sziget meghatározás szerepel.
A krimiből, amelyet mintegy százmillió példányban adtak el világszerte, számos film és tévés feldolgozás is készült, köztük 1974-ben Charles Aznavourral az And Then There Were None (Tíz kicsi indián).
A regény címének megváltoztatása vitát váltott ki a közösségi médiában. „Néhány hónapja sok ezren könnyű szívvel csak nevettünk azon, hogy műveletlen emberek felháborodtak a cím miatt. Mostantól ez a kulturálatlanság ül diadalt és uralkodik” – fogalmazta meg véleményét a Twitteren Raphaël Enthoven francia filozófiatanár, rádiós személyiség.
(MTI)
(A kép forrása: commons.wikimedia.org)