Őslakos indiánok jogait védte meg az amerikai Legfelső Bíróság

Az amerikai Legfelső Bíróság a héten közzétett döntésében az őslakos indiánokkal a 19. század során vívott harcokat lezáró, illetve a különféle törzseket rezervátumokba kényszerítő szerződéseket vizsgálta meg, és az egyik ilyen szerződésben biztosított vadászati jog érvényességének kérdésében hozott döntést. Egy apróságnak tűnő szabálysértésből kikerekedő ügy Amerika történelmének azokat a szomorú és tragikus részeit idézi fel, amelyek mind a mai napig jelentős alkotmányjogi és kisebbségvédelmi dilemmákat rejtenek magukban.

Az egészen a Legfelső Bíróságig jutó ügyben az Apsáalooke törzshöz, vagy más elnevezéssel a Crow törzshöz tartozó Clayvin Herrera​-t Wyoming állam hatóságai helyezték vád alá a Bighorn National Forest területén tiltott időszakban elkövetett vadászata miatt. Herrera azonban a szövetségi kormányzat és a Crow törzs között még 1868-ban megkötött szerződésre hivatkozva védekezett, amelyben az indián törzs lemondott a jelenleg Montana és Wyoming államokban található területeiről, cserébe pedig vadászati jogot kapott az úgynevezett „el nem foglalt” területeken. Az alsóbb fokú bíróságok korábbi precedensdöntésekre hivatkozva azzal utasították el Herrera védekezését, hogy annak idején, amikor 1890-ben elismerték Wyoming államiságát, akkor az 1868-as szerződésben a Crow törzsnek biztosított jogok is megszűntek. E mögött pedig az az elvi megfontolás húzódik meg, hogy az Egyesült Államok tagjává váló új államok a csatlakozásukkor a korábbi tagállamokkal azonos feltételeket kell élvezzenek. A feltételek ilyen egyenértékűségét pedig sértik az őslakosoknak külön jogokat biztosító szerződések, amelyek csorbítják az olyan állami jogosítványokat, mint például a vadászat szabályozása. Ezenfelül az alsóbb fokú bíróságok azt is kimondták, hogy még ha az 1868-as szerződés érvényben is lenne, akkor sem biztosítana Herrera​-nak jogot a vadászatra a Bighorn National Forest területén, ugyanis ez a terület a megalapításától kezdve – a szerződés nyelvezete szerint – kétségkívül „elfoglaltnak” minősül.

Dacára mindennek a Legfelső Bíróság még egy 19. század végén meghozott precedens értékű ítéletet ledöntve fogalmazott úgy, hogy a tagállamiság elismerése nem érvényteleníti a szövetségi kormányzat és az őslakos indiánok között korábban létrehozott szerződéseket. A szerződésben garantált vadászati jogok érvényességének megkérdőjelezéséhez ugyanis a Kongresszus ilyen jellegű szándéka szükséges. Ugyanakkor sem magában a szerződéses szövegben, sem pedig Wyoming államiságának kongresszusi elismerő nyilatkozatában nincsen arra utaló bizonyíték, hogy a szövetségi törvényhozás korlátozni kívánta volna a szerződésben biztosított vadászati jogot. Ennek alapján pedig a Legfelső Bíróság – megváltoztatva a korábban eljáró bíróságok döntését – úgy ítélte meg, hogy az 1868-as szerződés mind a napig érvényben van, és biztosítja az őslakosok életfeltételeinek megóvásához fontos vadászati jogot. Emellett a testület tévesnek ítélte az alsóbb fokú bíróságok azon érvelését is, amely szerint a Bighorn National Forest „elfoglalt” terület lenne. E körben a többségi véleményt jegyző bírák arra mutattak rá, hogy a szerződés szavait és kifejezéseit annak fényében kell értelmezni, ahogyan azt a Crow törzs a szerződés megkötésekor értette. Eszerint pedig az „el nem foglalt” kifejezés alatt annak idején azt értették, hogy ott „nem tartózkodnak, vagy nem népesítik be a nem indián származású lakosok”. A bírák következtetése szerint önmagában a szövetségi kormányzat ellenőrzésének és igazgatásának megszűnésétől és a tagállami joghatóság kiterjesztésétől még nem válik a Bighorn National Forest lakott vagy benépesült területté. Mindazonáltal azt a többségi vélemény is elismeri, hogy a vadászati jog nem korlátlan abban az értelemben, hogy a szóban forgó terület bizonyos részei „elfoglaltnak” minősülhetnek, illetve Wyoming államnak joga van a diszkriminációtilalom elvének megőrzése mellett a természeti értékek védelme érdekében bizonyos vadászati korlátozásokat bevezetni.

Az ügy érdekességéhez hozzátartozik, hogy bár a döntés szoros, 5:4-es arányban született meg, ezúttal a többséget a négy progresszív felfogású bíró alkotta, akikhez Neil Gorsurch, Donald Trump elnök által jelölt egyik bíró csatlakozott. A különvéleményt Samuel Alito bíró jegyezte, akihez a konzervatív felfogású bírák, köztük pedig John G. Roberts legfőbb bíró is csatlakozott. Érvelésük szerint a korábbi precedensek alapján a szóban forgó terület „elfoglaltnak” minősül, amiből fakadóan Clayvin Herrera​-nak nem lett volna joga vitatni a vadászati jog kérdését.

A héten meghozott döntéssel mindenképpen jelentős győzelmet könyvelhet el az őslakos Crow törzs, aki a vadászati jog megóvását a közösségének és életformájának fennmaradásához elengedhetetlennek tartja. Azzal pedig, hogy a bíróság a tagállamok szabályozási és korlátozási érdekeivel szemben megóvta az őslakosok jogait, illetve emellett azt is kimondta, hogy az őslakos indiánokkal kötött szerződéseket úgy kell értelmezni, ahogyan azt az indiánok egykoron értették, valamennyi őslakos közösség védelmét megerősítette. Végül, de nem utolsó sorban úgy tűnik, hogy Neil Gorsuch és a progresszív bírók ezen a téren formálódó koalíciója hosszabb távon is kedvezhet az őslakosokat megillető jogok védelmének.

A szerző Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója.