– hogy az ilyen kapcsolatok igencsak törékenyek. Szóval nagyon nehéz „ideális” kutatást csinálni,amikor ilyen kis mintád van a hosszú távon, akár évtizedekig együtt maradó azonos nemű párokból és gyermekeikből.
Úgy tűnik, hogy a „kutatók háborújának” vagyunk tanúi: mindkét oldal azt állítja, hogy az ő módszertana rendben van, ellenben a másik oldalé hibás. A laikus kívülálló pedig nem tud dönteni, mivel nem ért hozzá. Mennyire számítanak az ilyen szociológiai tanulmányok igazából? Mérhető egyáltalán a probléma?
Jó kérdés. Egy bizonyos szinten a két csoport nem mérhető össze közvetlenül. Az azonos nemű párok gyermekeit sosem a biológiai szüleik nevelik fel. Valamelyik a kettő közül mostohaszülő. Így a közvetlen összehasonlítás csak meleg és különnemű mostohaszülők gyermekei vagy örökbe fogadottak közt lehetséges. Ugyanakkor ha a legjobb az, hogy a biológiai szüleid, édesanyád és édesapád nevelnek fel - és a kutatások alapján így van –, akkor mégiscsak tudományos képmutatás lenne elrejteni ezt a tényt. Így úgy döntöttem, hogy nem rejtem el. Ezzel együtt hamarosan lesznek jobb eredményeink, mivel több, hosszú távú vizsgálat is folyamatban van a szülői szexuális orientációval kapcsolatban. Persze a kutatók az eredmények magyarázásával is játszhatnak politikát. Szóval ne várjuk, hogy ezek a csaták hamar véget érnek.
A New Family Structures Study
(NFSS) elkészítése során Mark Regnerus és kollégái 15 ezer, 18-39 éves amerikait kerestek meg, ebből 3000 embert kérdeztek ki résztelesen. A megkeresettek közül 175-en mondták, hogy édesanyjuknak volt leszbikus, és 73-an, hogy édesapjuknak volt homoszexuális párkapcsolata – ami sokkal nagyobb minta, mint a korábbi kutatásoké. (A 2010-es adatok szerint az Egyesült Államokban 580 ezer, azonos nemű párok által fenntartott háztartás van, ennek 17 százalékában nevelnek gyermeket, ami 98600). Az
NFSS alapján a 18-39 éves amerikaiak 1,7 százalékának a szülei éltek kapcsolatban életük legalább egy szakaszában azonos neművel. A tanulmány arra jutott: az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem, nemzetiség, stb, a homoszexuális és leszbikus párok által nevelt gyermekek (a pár valamely tagjának biológiai gyermeke) később nagyobb számban voltak munkanélküliek, kevésbé egészségesek, depressziósabbak, nagyobb eséllyel csalták meg kedvesüket vagy házastársukat, dohányoztak, volt összeütközésük a törvénnyel, keveredtek több szexuális kapcsolatba, tekintet nélkül a másik nemére, s nagyobb eséllyel emlékeztek gyermekkorukra negatívan – csak hogy néhányat felsoroljunk a különbségek közül. Konkrétabban: a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka. Mark Regnerusnak nincs egyértelmű magyarázata minderre a különbségre, de van pár ötlete, hogy mi okozhatja őket. Az egyik az, hogy az azonos neművel viszonyt folytató szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott, általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három évnél. Természetesen akad számos példa a stabil homoszexuális párkapcsolatra, de ez kivételes, nem pedig általános, és sokkal kisebb az aránya, mint a hagyományos, heteroszexuális kapcsolatokban. A leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét végig az édesanyjával. Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka állította, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék állította, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett. Regnerus kutatásáig a legtöbb, azonos neműek által nevelt gyermeke vizsgáló kutatás inkább pozitív volt ezekre a kapcsolatokra nézve. A luisianai egyetem professzora, Loren Marks ugyanakkor ugyanabban a folyóiratszámban, amelyben Regnerus kutatása megjelent,
bizonyította be, hogy a korábbi kutatások nagyrésze (az APA, az Amerikai Pszichiátriai Szövetség tanulmányainak 77 százaléka) minimális mintával és rossz metodológiával készült.
Egyesek az állították, hogy már eleve irányított volt az ön tanulmánya, mivel ön egyrészt katolikus, másrészt a konzervatívnak számító, a Princeton Egyetemen működő Witherspoon Intézet is támogatta azt.