Egy meglepően jó állapotban fennmaradt parfümös üveg új ismeretekkel gazdagította a tudósokat az ókori rómaiak mindennapjairól. A mintegy kétezer éves palack tartalmának kémiai elemzései során többek között kiderült, hogy már több ezer évvel ezelőtt is használták a földes illatú pacsulit a parfümök készítéséhez.
A pacsuli napjainkban is kedvelt alapanyaga a parfümiparnak, de eddig a történészek sem tudták, hogy már az ókori rómaiak is felfedezték maguknak az esszenciát.
A Science News szerint az első századból származó kvarclombikot még 2019-ben találták meg egy római temetkezési helyen, a dél-spanyolországi Carmona városában, amely már az ókorban is fontos településnek számított.
Az üvegcse egy tojás alakú ólomdobozba helyezett üvegurnából került elő. Az urnában megtalálták az esszenciát rejtő lombikot és egy 40 év körüli nő elhamvasztott maradványait is – idézte a lap José Rafael Ruiz Arrebolát, a Cordobai Egyetem vegyészét. „A hamvasztás a temetés elterjedt formája volt abban az időben, és azok a rómaiak, akik megengedhették maguknak, olyan tárgyakat helyeztek el sírjaikba, amelyeket magukkal akartak vinni a túlvilágra is” – fogalmazott a szakértő.
A Science News cikke szerint ráadásul a kvarcüveg önmagában is luxuscikknek számított a római korban, mivel a kvarc rendkívül kemény, ezért nehezen alakítható anyag. A tárgy apró mérete és részletgazdagsága is ritka leletnek számított egy temetkezési helyen. A tudósok szerint még szokatlanabb az, hogy szorosan lezárva találták meg. Dolomitfedőt kapott, amit egy sötét, kátrányszerű anyag borított, amelyről a kémiai elemzés kimutatta, hogy bitumen. Az edény belsejében pedig egy szilárd massza volt – az üveg fennmaradt eredeti tartalma, amely a pacsuli mellett más növényi olajakat is tartalmazott.