Például a német Der Spiegel szerint a III. világégés már elkezdődött, most is zajlik, ahogy Ferenc pápa is harmadik világháborúként utalt az orosz-ukrán konfliktursa, mondván, a meggyengült birodalmak keresik a konfliktust. Izgalmas társaságba keveredtek ezzel, hiszen ugyanezt mondta az orosz állami televízió is, miszerint már nemcsak Ukrajnát, hanem az egész NATO-t demilitarizálni kell. Közben Robert Fico volt szlovák kormányfő éppen ezzel ellentétes üzenetet fogalmazott meg: eszerint Ukrajna NATO-ba való belépése a harmadik világháború felé tett lépés lenne.
S a végére egy kis hazai, ugyancsak a teljesség igénye nélkül: Bogár László politológus Facebook-oldalán fejtette ki, hogy amit látunk, az már a harmadik világháború, vele szemben Bródy János zenész – amellett, hogy természetesen nem mulasztotta el kijelenteni, hogy „a rossz oldalon állunk” – ugyancsak az új világégés küszöbéről értekezett, mármint ahol most mi állunk; s amelybe Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint egyébként
Ukrajna „minden harmadik nap” igyekszik belerángatni
minket.
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője a Mandiner hasábjain ezzel szemben átvitt, gazdasági értelemben használta a világháború szót, Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő pedig terjedelmes cikkben intett valamelyes nyugalomra (nem eltagadva a jelen helyzet súlyosságát).