Most már nem csak a török elnök és az indiai miniszterelnök szállt bele nyilvánosan Vlagyimir Putyinba, hanem a kilencmilliós Tádzsikisztán „nemzetvezetője” sem türtőztette magát. Utánanéztünk kicsit, ki is Emomali Rahmon, és mi sarkallhatta erre a minden más helyzetben igen kevéssé kifizetődő kirohanásra.
Putyin közelgő bukását tippelgetni nyugaton és Ukrajnában lassan már közhely, az viszont tényleg nagyot szól, amikor egy volt szovjet tagköztársaság elnöke mer packázni orosz kollégájával, ráadásul élőben,
(Rahmon szerint a Szovjetunió összeomlásának egyik oka Tádzsikisztán és Közép-Ázsia más országainak elhanyagolása volt, amelyeket szerinte a szovjet korszakban csak nyersanyagaik miatt használtak fel).
Igaz, Putyinnak nem ez az első hasonló ügye, kapott már finom megalázást török kollégájától, Recep Tayyip Erdogantól, szeptmberben pedig Narendra Modi, indiai kormányfő mondta meg neki a magáét. Ugyanakkor a NATO második legerősebb haderejével rendelkező ország, vagy a világ második legnagyobb népességű, rohamosan fejlődő ország éléről kritizálni Putyint egészen más történet, mint Tádzsikisztánéról.
Ugyanis, mint emlékezetes, Emomali Rahmon tádzsik elnök csaknem hét percig alázta az orosz elnököt úgy, hogy országa egyébként nemcsak a legszegényebb szovjet utódállam, de nem is a nagyobbak közül való, lakossága a magyarhoz mérhető (9,8 millió), zászlaja annyira hasonló, hogy még Karácsony Gergely (sajtósa) is ezzel emlékezett meg az ötvenhatos forradalomról tavaly; az ország területe alig másfélszer akkora mint hazánk, ráadásul folyamatos konfliktusban áll a hasonló ligában játszó Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal.
Utánanéztünk hát, mit is érdemes tudni Rahmonról.
Elnöki honlapján fellelhető életrajza szerint 1952-ben paraszti családba született az akkori (szovjet) tádzsik köztársaság Dangara kerületében, volt olajgyári villanyszerelő, majd szolgált a csendes-óceáni flottában haditengerészként, leszerelése után közgazdasági diplomát szerzett, a dangarai Lenin kolhozban lépkedett felfelé a ranglétrán a téeszelnöki posztig, 1990-ben már képviselő, majd bizottsági, legfelsőbb tanácsi elnök, végül
A magyarul elég rosszul hangzó „nemzetvezetői” titulust is megkapta-felvette 2015-ben, illetve itt van még egy hosszú méltatás „a nemzet dicső és méltó fiáról”, aki „bölcs döntéseinek, kitartásának és rendkívüli bátorságának köszönhetően megmentette az országot a katasztrófa veszélyétől”, „az ország legfontosabb eredményei és sikerei” pedig az ő „önzetlen munkájának és merész lépéseinek az eredménye”. S így tovább, emellett a demokrácia irányába tett erőfeszítései sem maradnak ki, illetve szám szerint 36 db kitüntetését is felsorolja a honlap, ennek bő fele orosz vagy posztszovjet.
Amit az életrajz kevéssé hangsúlyoz viszont, hogy Rahmon az 1990 előtti tetteit a Szovjetunió, illetve a szovjet haditengerészet keretein belül tette, illetve, hogy
A Deutsche Welle viszonylag hosszasan foglalkozott a tádzsik nemzetvezetővel, amelyben az életrajzból kimaradt egyéb részletek kerülnek elő: önmagában, hogy a DW lediktátoroz valakit, nem feltétlenül lenne mérvadó, azonban a virágnyelven leírt polgárháború a központi kormányzat és a sokszínű – liberális, demokratikus, iszlám pártokkal, mozgalmakkal teljes – ellenzék között dúl, fegyveresen, több tízezer ember halt meg, mire békét kötöttek. Ekkor Rahmon(ov) el kellett hogy tűrje az ellenzék létét a parlament és a fontos pozíciók egyharmadában, és csak a 2000-es évek végére sikerült teljesen kiszorítania őket innen – erről árulkodnak a választási eredmények folyamatosan növekvő százalékai is.
Rahmon, miközben a békével és biztonsággal azonosítja saját uralmát,
például előbb lecsökkentette az elnökjelöltség korhatárát 35-ről 30-ra, majd 2020-ban 32 éves fiát, Rusztamot nevezte ki a parlament élére, mintegy gyakorlásképpen; lánya a kabinetfőnöke, annak férje a nemzeti bank vezetője lett.
Közben a mikromenedzselést sem hanyagolta el, a tádzsik hatóságok még a férfiak arcszőrzetét is ellenőrzik, a szakállt ugyanis iszlamista elhajlásnak tekintik, ahogy a nem hagyományos – hanem például európai – ruhákat viselő nők sem feltétlenül a rendszer kedvencei. A gazdaság eközben csaknem egyharmad részben a – főként eddig Oroszországban dolgozó – tádzsikok hazautalásain tengődik, az átlagbér 2020-ban 130 euró volt.
A Putyinnak felsorolt problémák – az ország orosz kvázigyarmati léte például – nem légből kapottak, sőt. Ugyanakkor jó kérdés, hogy honnan vette a bátorságot Rahmon, hogy
szemtől szembe Putyin arcába vágja, akivel még idén június végén is kedélyesnek tűnő találkozón vett részt Moszkvában.
Talán a szintén Putyin finom visszafogásán dolgozó Hszi-Csin Ping kínai elnökkel való találkozója, talán a felismerés, hogy a Moszkvával való szoros kapcsolatok már korántsem annyira kifizetődőek (ahogy az amerikai Institute of Peace elemzésében áll), ami tovább szegényítheti a térséget.
De ott van még a lapunkban is kifejtett „erjedése” a posztszovjet Közép-Ázsiának, ami az orosz katonai jelenlét ellenére már most államközi konfliktusokhoz vezetett a térségben – vagyis a következtetés, hogy ha az oroszok nem tudják megvédeni a békét, mi szükség rájuk?
„Washingtonból nézve a világ” – A Stratéga ezúttal az amerikai fővárosban járt, ahol szó esett a migrációs válság valódi tétjéről, Trump külpolitikájáról és Magyarország békepárti szerepéről.
Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban hangsúlyozta: Oroszország vív háborút Ukrajna ellen, nem pedig fordítva.
A volt litván külügyminiszter hevesen reagált Angela Merkel kijelentéseire.
A lengyelek azért hőbörögtek, mert az új vezeték miatt egyszerűen elestek az addigi tranzitdíjaiktól.
A mai Aulichok, Vécseyk, Dessewffyk teljes szívükkel védik hazájukat. Nem lőfegyverrel, hanem százezrével a digitális polgári körökben, a Harcosok klubjában az interneten. Horváth K. József írása.
Váratlan kijelentést tett az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt helyettes vezetője.
Ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna a kötet.
„Egy koronát sem adunk a költségvetésből fegyverekre Ukrajnának” – szögezte le az ANO elnöke.
