Habzó tenger, habozó hatalmak – most mi is van a gázvezetékekkel?

Nyomáscsökkenésről érkeztek jelentések az Északi Áramlat 2 üzemeltetőjétől hétfőn, dán vizekről, majd ezt gyorsan követte az Északi Áramlat 1 kapcsán dán és svéd vizekről kedden. A szivárgás oka a gázvezetékek sérülése lehetett, amit minden bizonnyal robbanás – robbantás – váltott ki. Hogy nem balesetről lehet szó, azt erősíti a tény, hogy a két vezeték majdnem egyszerre sérült meg, a szeizmológiai mérések pedig igazolták a nagyerejű robbanások – összesen három (sőt: azóta négy) – tényét is.

Ráadásul mindre nemzetközi vizeken került sor, ezzel –

vagy az odaigyekvő svédeket. Utóbbiak gyorsan siettek is leszögezni, nem tekintik ellenséges háborús cselekménynek a történteket. Akik inkább keménykedtek, azok az érthető módon érzékenyebben érintett németek: Ursula von der Leyen szabotázsakcióról írt Twitter-oldalán, a lehető leghatározottabb válaszlépéseket helyezve kilátásba, valamint a háborút leginkább magukénak érző amerikaiak Antony Blinken külügyminiszter személyében, és persze az USA-dominálta NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is szabotázsakciót emlegetett (igaz, a dán védelmi miniszter pedig már úton is van hozzá Brüsszelbe).

Teje van, ideje van...

Noha arra a magasdiplomácia szintjén mindenki kínosan ügyelt, hogy ne nevezze meg nyíltan az oroszokat felelősnek, természetesen mindenki vigyázó szemét Moszkvára vetette, és például a Bundestag padsoraiból többen már nem haboztak megnevezni az „imposztort”.

Az oroszok persze a szokásos (vissza)vagdalkozással reagáltak a történtekre, Dmitrij Peszkov szóvivő vizsgálatot sürgetett, és szó szerint hülyeségnek nevezte a feltételezéseket, hogy Moszkva állna a háttérben, ráadásul szerintük az amerikai hírszerzés tejes kontrollja alatt áll az érintett Svédország és Dánia.

Noha orosz érdek lenne a hiány fokozásával továbbra is felverni a gáz árát,

ráadásul józan ésszel felfoghatatlan, miért hagyatkoztak volna a vezetékek – nemzetközi vizeken való, nehézkes – kijavítására, ha eddig elég jól elvoltak a meghibásodott turbinás és egyéb kifogásokkal, amikor nem akartak gázt szállítani.

Persze február óta az is látható, hogy a ráció és az irracionalitás sajátos keveréke jellemzi a moszkvai döntéshozatalt, így ettől függetlenül nem kizárható a felelősségük, a képességeik mindenesetre adottak ehhez.

Kevesebbek szerint valószínűbb egy amerikai beavatkozás, amely az eszkalációs irányba tolhatja Európát, amely hosszú évek legkellemetlenebb telére készül. Ezt egyaránt erősítheti és gyengítheti a CIA nyári figyelmeztetése az Északi Áramlat elleni esetlegesen várható támadásról szóló figyelmeztetése, erősítheti, hogy az amerikaiak sosem akarták, hogy egyáltalán megépüljenek ezek a vezetékek (logikus, hiszen saját cseppfolyósított gázuknak kerestek piacot).

És kissé meglepő módon Lengyelországból is érkeztek Amerika felelősségét felvető hangok, igaz, inkább furcsamód hálatelten: a lengyel ellenzéki Polgári Platform EP-képviselője, Radek Sikorski

„növelve Ukrajna bűnös lerohanásának költségeit Putyin számára”. Később Sikorski kifejtette, mind az ukránok, mind a baltiak húsz éven át ellenezték az Északi Áramlat kiépítését.

S hogy mi lesz ezután? Gáz az nem sok, a két érintett vezetékből idén már biztosan nem jön, a helyzet korántsem rózsás, Európa gázellátása meglehetősen csehül áll.

Az Oroszországból Németországba gázt szállító Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 megsérült, de utóbbi igazából a háború kitörése miatt meg sem nyílt (a két vezeték kapacitása összesen több mint 100 milliárd köbméter évente). Közben a Jamal-Európa (33 milliárd köbméteres kapacitással) a tavaszi lengyel-orosz elszámolási vita miatt áll, s hasonló a helyzet a klasszikus szovjet gázvezetékekkel, mint a Szojuz vagy a Testvériség, amin a Gazprom és a Naftohaz hasonló vitái miatt nem áramlik a gáz.

A Török Áramlat a maga 31 milliárd köbméterével szállít már csak Oroszország felől: érdekesség, hogy az Szerbián keresztül Magyarországon át lép be az EU-ba, vagyis, mint arra a Forbes felhívja a figyelmet, egyetlen uniós állam kap orosz gázt, és az hazánk.

Cseppfolyósított függés

Addig rendben van a helyzet, hogy közben Lengyelország individuálisan megtalálta a kiutat az orosz gázfüggőségből a Baltic Pipe megnyitásával, és átállóban van a norvég gázra. A norvégok ugyanakkor elképesztő mennyiségű pénzt keresnek ugyanazon a mennyiségű gázon, amit Európába szállítanak, teljes kapacitásra pörgették a szállításokat.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök már májusban kifakadt,

ezért nekik meg kellene osztaniuk a háborún elért nyereségüket a többi európai országgal – értelemszerűen az ajánlattal Oslo nem élt.

Megjegyzendő: a mindenféle európai szolidaritásról is hamar kiviláglik, hogy csak addig működik, amíg az erősebbeknek érdeke fenntartani. A gázszolidaritás ellen a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas terminálokat brutális költségekkel kiépítő spanyolok tiltakoztak, a 15 tagállam által kezdeményezett uniós gázárplafont – ami sokak szerint ugyanakkor nem lenne jó ötlet – például éppen a németek puccsolták meg. Erről Georg Zachmann, a brüsszeli Bruegel intézet közgazdásza a Deutsche Presse-Agenturnak azt mondta: azért, mert Németországnak mindenképpen képesnek kell maradnia más tagállamokra rálicitálni az árra.

Marad a norvég exptraprofit etetése, a cseppfolyós gáz-Marshall-segély az Egyesült Államokból, illetve a barátkozás a kevésbé antipatikus autokráciákkal, mint például Azerbajdzsán.

Nyitókép: Twitter