Néhány napja Joe Biden amerikai elnök közel-keleti körútra indult, hogy szorosabbra fűzze a szálakat ingadozó szövetségeseivel, Izraellel és Szaúd-Arábiával, illetve azok között. Putyin sem volt rest, kibújt medvebarlangjából, és – a háború kezdete óta először elhagyva tágabb pátriáját – térségbeli szövetségeséhez, a perzsákhoz utazott.
***
Joe Biden első közel-keleti útja keretében a múlt héten Izrael és az új (egyébként, mint megírtuk, magyar kötődésű) miniszterelnök, Jaír Lapid meglátogatásán túl vizitált Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökösnél is. Szükséges lépésnek tűnik, noha ebből kisebb belpolitikai purparlé is keveredett, mert a demokraták egy része sem nézte jó szemmel a látogatást, elvégre nem is olyan régen még a legutolsó bűnözők között emlegették a trónörököst a disszidens újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában feltételezhetően játszott szerepe miatt. S mint a Reuters azóta beszámolt, a találkozóról is pont kétféle verzióval távoztak a fejükben: Biden stábja szerint az elnök felelősségre vonta Hasogdzsi meggyilkolásáért a trónörököst (az amerikai hírszerzés jelentése szerint a szaúdi vezető közvetlenül felelős a zsurnaliszta haláláért, akinek feldarabolt holtteste azóta sem került elő), Mohamed bin Szalmán emberei viszont úgy emlékeznek, szó sem esett hasonlóról.
Mindazonáltal stratégiai dolgokban, például az izraeli gépek előtt megnyitott szaúdi légtér ügyében sikerült megállapodniuk, így az újságíró meggyilkolása után
páriaként kezelt szaúdiak látványosan visszatérhetnek a nyugati kebelre.
Nem csoda, az Egyesült Államoknak olajra, a szaúdiaknak pedig regionális nagyhatalmi pozíciójuk megerősítésére van szükségük, így az érdekek mindenképpen felülírják az emberi jogi kinyilatkoztatásokat. Éppen ezért volt fontos, hogy helyrepofozzák az izraeli-szaúdi viszonyt is, amely hajlamos hajbakapássá válni, ha az amerikai gardedám figyelme lankad – noha a két országot valamelyest ugyancsak összehozza a kényszer a közös főellenség, a perzsák ellen. Az iráni atomprogramot mindenki fenyegetésként éli meg.
Mohamed bin Szalmán herceg, szaúd-arábiai trónörökös Joe Biden amerikai elnököt fogadja Dzsiddában július 15-én
Washington már csak kulturális okokból, hagyományosan is Izraelt tekinti fő szövetségesének a térségben, kormányoktól függetlenül – Biden elődje, Donald Trump óriási gesztust tett Izraelnek – az országnak, és nem feltétlenül támogatójának, Benjamin Netanjahu akkori kormányfőnek – az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésével és a palesztin menekültek státuszának felülvizsgálatával; Biden egyébként Lapid után Netanjahuval is találkozott.
és ahol ezt az egyensúlyt más erők nem rendíthetnek meg – Washington fronton áll geopolitikai harcban, most a csendes-óceáni és a közel-keleti régióban nyugalomnak kell lennie, hogy azok ellen koncentrálhassa erőit, akikkel a leginkább le akar számolni: jelesül az oroszok ellen. És ott van még természetesen az olaj ügye – ebben egyelőre, legalábbis a szemérmetes hallgatás alapján, nem sikerült dűlőre jutni (persze, ne feledjük, az EU se olyan finnyás diktátorügyben, ha az illető nem veszélyezteti a nyugati érdekeket, viszonylag hamar sikerül felülemelkednie a szokásos kritikákon).
Feltehetőleg a Biden-vizitre adott válaszként kerül sor a putyini látogatásra a régióban. Hasonló belső feszültségekkel terhelten ugyan, de épül az együttműködés Oroszország, Kína és Irán között is, jóllehet, pusztán a közös ellenség vagy ellenfél itt sem mindig a legerősebb habarcsa az együttműködésnek, vélik szakértők. Mint arra a The Wall Street Journal is rámutat, az oroszok és a perzsák szövetségének alapja a nyugatellenesség – pontosabban a nyugati szankcióktól való megszabadulás közös kísérlete –,
hiszen a büntetőintézkedésekkel a Nyugat éppen lezárja magát az olajuk és acéljuk felvevőpiacaként.
Az azeri, az iráni, a türkmén, az orosz és a kazah elnök a Kaszpi-tenger menti országok vezetőinek csúcstalálkozóján Asgabatban június 29-én
Vlagyimir Putyin teheráni látogatása a Biden-vizit egyfajta tükörreakciója, mint a Reuters megjegyzi, az ukrajnai háború kitörése óta az orosz elnök első olyan külföldi útja, amelynek úti célja a posztszovjet térségen kívül fekszik. Putyin hasonló célokból találkozik Ali Hamenei ajatollahhal, a teokratikus állam tényleges vezetőjével és Ebrahim Raiszi perzsa elnökkel, mint Joe Biden a rijádi trónörökössel, a katonai együttműködés további erősítése mellett szó eshet további gazdasági együttműködésekről. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen presztízs út erősíti Oroszországnak a háború miatt megrendült nemzetközi reputációját.
A látogatás másik különlegessége, hogy az orosz államfő szemtől szemben találkozik török kollégájával Recep Tayyip Erdogannal is, elsősorban
Erdogan és Putyin kapcsolata ambivalens: a török vezető az oroszokkal szemben létrehozott NATO második legnagyobb hadserege fölött diszponál, illetve a szíriai konfliktus rendezésével kapcsolatban is széttartó nézeteik vannak.
Mégis, ezen regionális problémákon felül van még egy liga, és Oroszország igazából ide akar tartozni: a regionális nagyhatalmak köre.
és ez egy óriási orosz nyereség eddig az ukrajnai konfliktusában. India pedig a „világ legnagyobb demokráciájaként” a Nyugat szimpátiáját is élvezve mindkét oldali kapcsolataiból jelentősen képes profitálni. Kína, az utóbbi években katonailag is megerősödő, keményebb hangvételt megütő, ezzel az amerikaiak haragját és szankcióit kiváltó globális hatalom azonban kevésbé képes két lépés távolságot tartani az oroszoktól, békepártiságát hangoztatva. Peking az oroszok alkupozícióját képes rontani, amikor saját üzletéről van szó, Moszkvának nyújtott támogatása láthatóan csak szavakban merül ki, de közben tény, hogy a szibériai gázmezőkre ácsingózik, lehetőséget lát a szankciók miatt nyomott árú orosz olaj vásárlásában.
Újra mozgásba lendültek tehát a régi reflexek, megmozdultak a tömbök: a nyugati oldalon Izraellel egy valódi, az oroszok részéről Iránnal egy félig-meddig atomhatalom is bevonódott a konfliktusba, kiterjesztve és tovább szélesítve az európai háború bázisát.
--
Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök találkozója Teheránban július 19-én
forrás: MTI - Sergei SAVOSTYANOV / SPUTNIK / AFP
Bár lenne hatékony megoldás, az ukrán igazságszolgáltatás malmai igencsak lassan őrölnek. Nem véletlenül. Az ukrán korrupcióellenes akcióközpont vezetője szerint Zelenszkij bizalmi köréig érnek a szálak, így érthető, hogy a korrupció elleni küzdelemben is vesztésre áll az ország.
Bemutatta az ukrán parlamentnek az ország ellenállóképességi tervét, a hadielemzők hangosan felnevettek.
Az egyik túlélő férje a frontvonalon harcol.
Bár a mainstream sajtó holmi diktátorként mutatja be a megválasztott elnököt, a Gaetz-ügy megmutatta, gyorsan képes korrigálni.
A harmadik világháború lenne a következménye.
Nem csak nekünk tűnt fel, tényleg egyre kevésbé harcias Zelenszkij retorikája.
Egy nagy német betli krónikája: így bukott meg a baloldali–liberális kormány. Kohán Mátyás írása.
