„Ki a faszom az a Bayer Zsolt?”

„Már meglehetősen összehaverkodtunk – ezt Bächer biztos jobban megírta volna –, amikor egy sötét téli estén már csak ő meg én voltunk bent. Ő a szomszéd szobában írta a következő heti penzumát. Nekem már nagyon mehetnékem volt, bekopogtam: lépünk?

Ült a gép előtt, ablak kitárva, hideg volt, a füstöt vágni lehetett. Nulla karakternél villogott a kurzor. Egy spirálfüzetet lapozgatott, majd félredobta.

– Nem megy! Ennyi volt. Vége. Elfogytak.

Nehezen esett le, mire gondol.

– Azóta is voltam nővel – mondta. Aztán legyintett. – De már nem ugyanaz. Mindenki valakinek a valakije lett. Ezeket már nem írhatom meg.

Akkor ott elhittem neki, hogy nagy a baj.

A kiürült spirálfüzet a vég kezdete volt.

Bächer Iván négy évvel később megírta. Talán csak irodalom volt. Biztos, hogy nem riportkörúton maradt ott, nem karácsonykor és nem Betlehemben. Habár tavasszal még azt írta a Lendvay utcáról, hogy „mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.”

De valóban lelépett. A soha viszont nem látásra. Még a szerkesztőségben felvett kölcsönöket sem fizette vissza. Soha többé nem tette be a lábát a Bécsi útra. Olyan sebesen távozott, hogy a bőr diplomatatáskáját is otthagyta.

Őriztük egy szekrényben. Egyszer én vittem le Veszprémbe, irodaszerekkel. Aztán hívtak, hogy kell vissza a táska, Bächer ír róla, fotó kell.

Visszakerült. Az Intercity mozdonyvezetője vitte Budapestre, szerkesztőségi sofőr repesztett érte a Délibe.

Legközelebb 2012 nyarán került elő, amikor megkezdődött a Népszabi elköltözése. Kiállítás nyílt a szerkesztőségben kallódó tárgyakból, köztük díszhelyen Bayer Zsolt táskája. Ki is sorsolták, de a nyertes végül nem vitte el. Azt mondta, rontást hozna a falujára.

Ottmaradt. Vajon mit csináltak vele, amikor a Mediaworks foglalta el a régi Népszabadság-székházat a lap kivégzése után?

Bayer egyszer azt mondta: húszévesen szép, harmincévesen okos, negyvenre gazdag lesz. Akkor persze már ötven felé járt.”

***

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton