Ne sározzák be ezt az orvosszakmai csodát! – dr. Pataki Gergely plasztikai sebész a Mandinernek

A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek sikeres szétválasztása után két évvel komoly konfliktus alakult ki a műtétet vezető két sebész között. Az egyik oldalon dr. Pataki Gergely, neves plasztikai sebész, a műtétsorozatot tető alá hozó, nagy múltú Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója áll, a másikon pedig egy híres idegsebész és egy filmrendező. Pataki hosszú csendet megtörve, az alapítvány képviseletében nyilatkozott a Mandinernek.  

Két évvel a műtét után ott tartunk, hogy az alapítvány és a filmrendező Szász János arról vitáznak, hogy kit illet a műtét videós dokumentációja, amelyet ő készített. Új és pozitív történés viszont, hogy a híres idegsebész, a műtétnél közreműködő dr. Csókay András és a műtétsorozatot az alapítvánnyal megszervező dr. Pataki Gergely plasztikai sebész között időközben fontos megállapodás jött létre, amely alapján a műtétsorozattal kapcsolatban felmerült orvosszakmai vitát megnyugtatóan és véglegesen rendezték. Hogy jutottak ide?

Ha megengedi, kezdem az elején.

Hallgatom.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány a vezetésemmel 2010-ben kezdett misszióit a világ akkor egyik legszegényebb országában, Bangladesben. Számomra 2010 óta ez egy nemes ügy, amely fontos része az életemnek. Kimentünk, és azt láttuk, nem tíz súlyos állapotú gyerek vár műtétre, hanem ezer… Bangladesben – kulturális és környezeti okok miatt – talán az átlagnál is több a fejlődési rendellenességgel született gyermek, akiken ott, elegendő szakmai háttér és sebész nélkül nem tudtak segíteni. Alapítványunk orvosai ellenben az évek során

Hozzáteszem, az ötszáz műtét kapcsán soha, egyetlen jogi, etikai vagy videódokumentációs probléma sem merült fel. A gyakran velünk tartó filmesünktől, Fuchs Richárdtól mindig megkaptuk a videós dokumentációt, soha nem formált jogot a film- és képanyagra, és nélkülünk nem kezdett magánprojektbe a pácienseinkről készült felvételekkel.

És akkor el is jutottunk az ötszázegyedikhez, a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásához…

2017-ben kérték fel az alapítványt, a csapatomat, hogy segítsünk az akkor másfél éves sziámi iker kislányok, Rabeya és Rukaya szétválasztásában. Tudtuk, hogy egy hihetetlenül bonyolult műtétsorozat vár ránk, számtalan kockázattal, akár azzal is, hogy a gyermekek a műtét közben meghalnak. Mégis úgy éreztük, segítenünk kell. Az orvostudomány történetében korábban nagyon kevés sziámi iker szétválasztás történt, ám Rabeya és Rukaya esetét nehezítette, hogy ők a fejüknél nőttek össze. Legfeljebb ötven százalékos esélyt adtunk arra, hogy mindketten túlélik a műtétet, azt is bizonytalan idegrendszeri károsodás mellett. Huszonöt százalék esély volt arra, hogy csak egyikük éli túl, és ugyanennyi esélyt láttunk arra, hogy egyik gyermek sem. Azért vállaltuk el, mert a szülők kérték. Az édesanya a szülés óta folyamatosan kereste a lehetőségeket, kérlelte az ottani orvosokat. Az édesapával együtt azt mondták, hogy az esélyek  tudatában bíznak Allahban és a magyar orvosokban. Mindenki a maximumot hozta ki magából ennél a példa nélküli, ritka műtétnél. Az egyik gyermek valódi nyertese lett a műtétsorozatnak. A szülők hálásak alapítványunknak és Magyarországnak, köszönőlevelüket a honlapunkon közzétettük. Csapattagjaink többségének nagy öröm két év után látni a családot és az immáron ötesztendős kicsiket, és visszagondolni arra, hogy képesek voltunk megszervezni a műtétsorozatot, és keresztülvinni orvosi és emberi céljainkat.

És ennek az orvosi stábnak volt a tagja dr. Csókay András.

Igen, az idegsebészeti csapat vezetőjének Csókay András barátomat kértem fel. Nem volt kérdés, hiszen addig ő is az alapítványon keresztül nyújtott segítséget, ami viszont ennél is fontosabb, világhírű idegsebész. Nem mellékes az sem, hogy mindkettőnk életét a keresztény értékek határozzák meg, ami eleve biztos talajt jelentett a kapcsolatunkban. 2017-ben hívtam meg Bangladesbe. Az alapítvány nevében együtt vállaltuk, hogy megpróbáljuk megszervezni és végigvinni a műtétsorozatot.

Ehhez képest még ma is van feszültség Csókay doktor és az alapítvány között…

Reméljük, hogy hamarosan minden megoldódik… De most haladjunk sorjában a történettel, hogy minden világos legyen. 2018-ban Dakkában, a Hudák doktor által elvégzett két speciális műtét, a fő agyi szállítóerek érpályán belüli szétválasztása teremtette meg a lehetőséget a hosszú, magyarországi, majdnem hét hónapos plasztikai szakasz megkezdéséhez. 2019-ben egy hatórás, és azt követően mintegy negyven kisebb-nagyobb plasztikai beavatkozással készítettük elő Budapesten a bangladesi végső szétválasztást. Itthon hatalmas segítséget kaptunk a Semmelweis Egyetemtől és Merkely Béla rektor úrtól. A magyar szakasz befejeztével a gyerekeket visszavittük Bangladesbe, orvosi és egészségügyi csapatunk pedig ott hajtotta végre a műtétsorozat legfontosabb és legveszélyesebb beavatkozását, a többszakmás együttműködést igénylő, maratoni hosszúságú végső szétválasztást, amely a teljes műtétsorozat harmadik szakaszát jelentette. A műtét egy idegsebészeti és plasztikai sebészeti műtét volt, ahol számos szakmának, leginkább a három magyar aneszteziológusunk által képviselt altatóorvosi és intenzív terápiás szakmának volt még döntő szerepe.

Hogyan került a képbe a filmrendező Száz János?

Az ilyen jellegű műtéteknél nagyon fontos a videós dokumentáció, a folyamatok megörökítése, ami nagyon sokat segíthet a későbbi, hasonló jellegű műtéteknél is amellett, hogy hozzájárul az adott műtétsorozat folytatásának precíz megtervezéséhez, és például tudományos publikációkhoz. Egy ismerős ajánlotta Szász János filmrendezőt ennek a videós dokumentációnak az elvégzésére, még a műtétsorozat második, magyarországi szakasza alatt, miután állandó filmesünk, Fuchs Richárd sajnos nem ért rá. Szász úrral megegyeztünk, kötöttünk egy titoktartási szerződést, és létrejött egy megállapodás is, amelyben rögzítettük: az alapítványt illeti az összes videós orvosi dokumentációs nyersanyag, amit folyamatosan, mindig 72 órán belül átad a számunkra, hogy közben haladhassunk a szakmai munkával.

Erre mondja Szász János, hogy szerződés nem volt, a titoktartási kötelezettség pedig lejárt…

Természetesen volt szerződés, a titoktartási kötelezettség pedig nem járt le, hiszen Szász János kifejezetten vállalta, hogy a titoktartás korlátlan ideig terheli. A létrejött írásbeli megállapodásában maga is vállalta és elfogadta, hogy az alapítvány engedélye nélkül nem készíthet és nem is hozhat nyilvánosságra filmalkotást a szétválasztó műtéti eljárásról. De a történetet folytatva: a végső szétválasztó műtét is sikerült, mindkét gyermek életben maradt. Ezt mi magyarok, legtöbben egy magyar sikertörténetnek éltük meg – a bangladesiek bangladesi sikertörténetnek, hathatós magyar segítséggel –, ám a hazatérésünk után jött a meglepetés. Szász János ügyvédjének felszólító levele várt minket itthon, hogy nem ad át semmilyen felvett anyagot és azt a részleges videós dokumentációt is adjuk vissza, amit korábban átadott nekünk saját példányként egy adathordozón, ugyanis minden jogra kizárólagos igényt tart. Függetlenül attól, hogy az alapítvány szervezésében és részben az alapítvány felszerelésével kerültek rögzítésre a minket és pácienseinket ábrázoló filmes nyersanyagok, továbbá János saját elképzelései szerint filmet kíván készíteni belőle.

Végül is ő készítette a felvételeket.

Persze. Hétköznapi hasonlattal élve: az egész helyzet egy kicsit olyan, mint amikor az ember örömapaként kiházasítja a lányát, és felkér egy videóst a nagy nap megörökítésére, amelyhez technikai eszközöket is biztosít. Az esküvő után azonban nem kapja meg a képeket a boldog párról, hanem a fotós ügyvédje jelentkezik, hogy minden kép felhasználásának a joga a fotósé, a pár, illetve a család még csak nem is láthatja azokat, és ő más – saját elhatározása szerinti – filmet készít majd belőle. A mi konkrét esetünkhöz hozzátenném még, hogy sajnos tudomásunkra jutott, televíziótársaságokhoz és filmprodukciós cégekhez is ellátogatott azokkal a felvételekkel, amiket mi sem láthattunk a saját munkánkról, a saját pácienseinkről. Emellett azt a barátunkat is méltatlan hangnemű SMS-ekkel és levelekkel szólította meg, aki szeretettel behozta őt közénk. Ekkor éreztük azt, hogy ami történik, messze kívül esik a kezdeti megállapodás keretein, sőt, a mi etikai határainkon is.

A felvételek jelentős részét a mai napig nem láttuk, nem kaptuk meg. Nem tudjuk, hol vannak, ami komoly adatvédelmi aggályokat vet fel. Szász kint az egész műtétet dokumentálta, filmre vette. Az általa készített filmnyersanyag-felvételek az orvosi dokumentáció részei, ez a pácienseké és a kezelést biztosító alapítványé, illetve a bangladesi társszervezeteké. Megjegyzendő, hogy a magyarországi szakasznak csak egy kis részét dokumentálta Szász, a nagyobb részét más, például Fuchs Richárd. Tőle mindig mindent megkapunk, etikusan viselkedett és korrekt dokumentumfilmet készített például az ikrek hazatéréséről. 2021 márciusban az ikrek családjukkal együtt elhagyták az addig otthonukul szolgáló dakkai kórházat, és 2 év után visszatértek a civil életbe. Ennek a fantasztikus eredménynek, pozitív emberi történésnek sajnos kevés hírértéke volt az ügy árnyékában.

Szász Jánosnál később rendőrségi házkutatást tartottak egy feljelentés alapján és érthetően megviselték őt a történtek. Mi lehetett az oka a házkutatásnak?

Az ok kapcsán megértem az újságírói kíváncsiságot, de ez az elhíresült intézkedés a rendőrség hatáskörébe tartozik. A rendőrség nyilván a jogszabályban előírtak alapján teszi a dolgát és az is biztos, hogy polgári természetű peres ügyben a rendőrség nem végez házkutatást. Egyszerűen nem életszerű és jogilag is megalapozatlan azt feltételezni vagy sejtetni, hogy az alapítvány és a rendező úr közötti polgári peres ügy állhat a házkutatás mögött. Éppen ezért nem értjük azoknak a cikkeknek a motivációját sem, amelyek az alapítvány Szász úrral való jogvitájával mossák össze a rendőri intézkedést. Sajnálatos és káros ez a feltételezés, hiszen ezek a hangulatkeltő írások rontják alapítványunk, és önkéntes orvosi munkánk megítélését. Nem akarok drámai lenni, de most éppen 32 bangladesi gyermek vár arra, hogy a missziós műtéteinknek köszönhetően új életet kezdhessen. A sajtóban megjelent meggondolatlan írások miatt azonban eltűntek a jótevőink, a támogatóink, az egyik újságcikk után az utolsó anyagi felajánlást is visszavonta az adakozó. Ennek pedig a műtétre váró gyerekek lesznek a kárvallottjai, hiszen támogatás nélkül nem tudunk kiutazni és elvégezni az életminőségük javításához nélkülözhetetlen beavatkozásokat.

Eddig csak egyszer nyilatkozott, még tavasszal. Most miért vállalta?

Hosszú hónapok óta hallgatunk, mert ez a nyilatkozatháború besározza azt az amúgy bravúros műtétsorozatot, amelynek a harmadik szakasza – a végső szétválasztó műtét – után tényleg úgy jöttünk mindannyian haza, hogy egy orvosszakmai és humanitárius csoda részesei lehettünk. A Szász Jánosnál tartott házkutatás kapcsán kirobbanó, felfokozott indulatokkal, manipulációkkal, megalapozatlan, félrevezető találgatásokkal színezett – mondhatjuk bátran – hisztéria, sajnos negatívan érintette alapítványunk évtized alatt felépített hírnevét, sőt mostanra úgy érzem,

Felemelő pillanatokat éltünk meg Bangladesben, együtt, egy csapatként, ezért is különösen bántó, hogy igazságtalanul árnyék vetül erre a történetre.

Az alapítvány hogyan kommunikálta a műtétsorozatot?

Az alapítvány eleve úgy állt a műtéthez, hogy a nagy sajtóérdeklődés ellenére, a két kislány és az értük végzett munkánk nyugalmának érdekében, védelmében, a lehető legkevesebb információt juttatjuk el a külvilághoz, a sajtóhoz, azt is röviden és hitelesen, a legmagasabb orvosi és médiaszakmai mércéknek megfelelően. A műtétsorozat előtt minden résztvevővel ebben maradtunk, mert a reflektorfénynek nem a legkomolyabb orvosi munka alatt van itt az ideje. Mi úgy éreztük, hogy a két kislány, aki az életéért harcol a műtőasztalon – és akikért mi is lassan két éve harcoltunk akkor – sokkal értékesebb számunka, minthogy a történetük, a fizikai állapotuk könnyed színes hírek kontextusában jelenjen meg. A műtét előtt egy rövid, gyors, a műtét mindhárom kimeneteli lehetőségére adaptált szöveg közzétételében állapodtunk meg a szakmák képviselőivel és utána 30 napig semmit nem akartunk kommunikálni, utána is csak mértékkel. A nyersanyaggal kapcsolatban úgy gondoltuk, hogy ha később visszatekintve sikeresnek érezzük, amit véghez vittük, esetleg lehet belőle dokumentumfilmet készíteni. Fuchs Richárdnak egyébként hamarosan megjelenik a következő dokumentumfilmje az ikreken végzett műtéti beavatkozások magyarországi szakaszáról, így az érdeklődők – majdnem három évvel a történések után - megismerkedhetnek további fontos részletekkel. Ezen kívül mintegy harminc, az ikrek szétválasztási műtétsorozatában résztvevő missziós csapattaggal is készült hosszabb interjú. Ezeket a beszélgetéseket is közzétettük az interneten.

Váratlan fejlemény ugyanakkor, hogy még tavaly decemberben a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága előtt megállapodás jött létre önök és dr. Csókay András között és rendezték a konfliktusukat. Miről szól ez a megállapodás?

Igen, örömmel osztom meg, hogy a létrejött írásbeli megállapodás eredményeként Dr. Csókay Andrással egyetértettünk abban, hogy a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatának szakmai eredményét, magyar orvostörténeti sikerét és tudományos, vallástörténeti és diplomáciai eredményét mindketten és egybehangzóan elismerjük. Ebben a megállapodásban rögzítettük azt is, hogy közöttük a műtétsorozattal kapcsolatban felmerült orvosszakmai vitát megnyugtatóan és véglegesen lezártnak tekintjük, egymással szemben szakmai kifogásunk pedig nem áll fenn. A létrejött megállapodást kulcsfontosságúnak tartom abból a szempontból, hogy a műtétsorozat végre a megérdemelt társadalmi és szakmai megbecsülést, figyelmet élvezze és az azzal kapcsolatos sajtóbeli nyilatkozatok és híradások végre objektív tényeken alapuló, betegjogi szempontból is etikus és kontrollált, elfogulatlan aktualitásokat osszanak meg a kislányok állapotáról a nyilvánosság számára.  A fentiekben elmondottakon túl a műtétsorozat vonatkozásában – saját személyünkben – a média részére ennél többet már nem, vagy csak közös nyilatkozat formájában kívánunk tenni. Tartom magam ehhez a megállapodáshoz, ezért én, mint orvos, nem kívánok erről az időközben már megoldott orvosszakmai vitáról, nézeteltérésről többet elmondani. Az alapítvány a műtétsorozattal összefüggésben, a kislányok állapotáról természetesen rendszeres tájékoztatást fog közölni, amennyiben az orvosszakmai és orvosetikai szempontból időszerű és indokolt lesz.

A legfontosabb, hogy vannak a kislányok?

A két kislány eltérő ütemben gyógyul. Rabeya esetében nagy az esély arra, hogy teljes életet élhet: jön-megy, játszik, óvodába jár hamarosan, okos és érdeklődő kislány. Rukaya halmozottan sérült, otthon van a családja körében, szeretet veszi körül, lassú fejlődést mutat. Rukayának – az előzetes vizsgálatok alapján – sajnos eleve kevesebb esélyt adtunk a teljes felépülésre a műtét előtt is, aminek teljes mértékben tudatában voltak a szétválasztást kezdeményező szüleik. Azon a véleményen voltak, hogy „ha a Mindenható életet szán” a gyermekeiknek, akkor azt külön testben szánja nekik, mert ez így nem élet összenőve. Egyébként a szétválasztásra több okból is szükség volt, leginkább egészségügyi okok miatt. Volt egy iráni sziámi ikerpár, akik 28 éves korukban már könyörögtek az orvosoknak, hogy válasszák szét őket, akár annak az árán is, hogy meghalnak műtét közben, mert egyszerűen képtelenek tovább élni ilyen körülmények között. Sajnos 2003-ban a szétválasztó műtét közben mindketten elhunytak, az ő esetük is alátámasztotta, hogy inkább a többlépcsős műtétsorozat tűnik járható útnak a hasonló esetekben.

Ön szerint mi lesz az ügy következő lépcsőfoka?

Remélem, hogy lezárul a videó dokumentációval kapcsolatos jogvita alapítványunk és Szász János között, a filmnyersanyag-felvételeket pedig megkapjuk, és ismét teljes energiánkkal a rászoruló embertársaink műtétjeire tudunk koncentrálni. Mint már említettem, 32 fejlődési rendellenességgel született vagy égési sérült bangladesi gyerek vár ránk jelenleg is, ráadásul alapítványunk – immáron húsz éve – Magyarországon is, ahol tud, segít. Tavaly kilenc egészségügyi és szociális ellátónak nyújtottunk segítséget kórházi vagy intézményi infrastruktúra korszerűsítésére és a közeljövőben az Országos Vérellátó Szervezettel szervezünk közös véradási akciót.

Kapcsolódó