Jézus segítsége nélkül mindez nem sikerült volna – Csókay András a Mandinernek

Két évvel a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek sikeres szétválasztása után komoly konfliktus alakult ki a műtétet vezető Csókay András idegsebész és Pataki Gergely plasztikai sebész között. Míg a híradások kezdetben páratlan orvosszakmai sikerről szóltak, időközben rendőrségi házkutatás híre járta be a sajtót az operációt dokumentáló Szász János filmrendező nevéhez kapcsolódóan. Noha az egymással szemben álló két sebész, akik egykor közösen vitték a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt, azóta decemberben a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága előtt megállapodást kötöttek a vita lezárásáról, a békekötés nem bizonyult tartósnak. A Pataki Gergellyel a múlt héten a Mandineren megjelent interjú nyomán újra fellobbantak az indulatok: pár napja Csókay András megkereste lapunkat, hogy szólásra jelentkezzen. Ezúttal őt kérdeztük.

Miért kért lehetőséget a megszólalásra?

Egyfelől az ön által is említett, közösen aláírt megállapodásban rögzítettük, hogy személyesen csak előre egyeztetett nyilatkozatot adhatunk a médiának, márpedig én Pataki Gergely múlt heti nyilatkozatáról nem tudtam, senki nem egyeztette velem, ezért kértem, hogy korrigálhassam mindazt, amivel nem értek egyet. A megállapodást a béke kedvéért írtam alá, nem azért, mert minden pontjával egyetértenék, de szerettem volna, hogy végre lezárjuk ezt az értelmetlen háborút.

Hogy jutottak idáig, és mi bántja ennyire?

Nyilván nem helyes, ha az idegsebészeti műtétekről, benne a huszonhat órás szétválasztásról és a következményeiről laikus orvosok nyilatkoznak vagy akár nem is orvosok, akik ott sem voltak, mert abból csak félretájékoztatás, féligazságok lesznek. Minden gond eddig ebből fakadt. Mivel az alapítványnak nincs olyan idegsebész orvosa, aki ott lett volna az összes idegsebészeti műtétnél, így Hudák doktoron és rajtam kívül nincs más szakmailag hiteles forrás, aki a szétválasztó idegsebészeti műtétsorozatról érdemben beszélni tudna. Remélem, eljön az a pillanat, amikor nyíltabban lehet majd beszélni erről az eseménysorozatról, feljelentések, fenyegetések, házkutatások nélkül. Igaz, nehéz morális helyzetek voltak, de végül csodával végződött, így egészében nagy tanulsággal szolgálhat az olvasók számára.

Mi a legnagyobb tanulság?

Az, ami Pataki Gergely kolléga szavaiból szinte teljesen kimaradt: a dolog tanúságtétel része, hogy a hit ereje, Jézus segítsége nélkül mindez nem sikerült volna. Jézus Urunk adta a megbízást erre a nehéz feladatra, amiért hálával tartozom, hogy elvégezhettem. A spirituális részéről fontosnak tartom, hogy ezúton is bővebben beszéljek.

Kérem, foglalja össze, orvosilag mi mindent takar ez a műtétsorozat, és miből fakadnak a máig ható konfliktusok?

Először is fontos tisztázni, hogy a műtétet magát nem az Alapítvány vállalta el, ahogy Pataki Gergely az interjúban állítja, hanem Hudák doktor barátommal jómagam. 2017. nov. 30-án találkoztam először az ikrekkel Dakhaban, akkor még, mint az alapítvány elnöke, amikor részt vettem a Gergely által szervezett plasztikai misszióban. Mikor először megláttam a fotójukat, megértettem, miért nem vállalta el a beavatkozást egyetlen idegsebész sem. A közös hatalmas vénás rendszerük miatt. Ez a legfőbb akadálya a szétválasztásnak, ebbe halnak bele a gyerekek, ahogy Gergely is leírta.

Ez volt a tapasztalat eddig. Mondtam is, hogy teljesen egyetértek az idegsebész kollégákkal, akik elutasították a műtétet. És ekkor történt az első és mindent eldöntő csoda.

Mi volt ez?

Elkezdtem mondani a Jézus imát. „Uram Jézus könyörülj rajtam, bűnös emberen”. Amikor a kisfiam 10 évesen tragikusan meghalt, ez az ima segítette a gyógyulásunkat, hogy állandó mély kapcsolatban legyek Jézus Krisztussal. Tőle és a Szűzanyától kapok mindig ötleteket a nehéz műtétekhez, imában, amiből tudományos közlemények, innovációk, kongresszusi díjak is születtek. Tíz percen át mondtam a Jézus imát, amikor Jézus mintegy „megmondta” a tudományos ötletet, ezzel az egész szétválasztás alapját szolgálva. „Vedd el mindkettőtől” - mármint a közös vénákat. „De hogyan Uram?” - kérdeztem, és itt belépett a harminc éves idegsebészeti tapasztalatom, szakmai ismeretem, gondolkodásom. A válasz hamar megszületett, a jól ismert érkatéteres módszerrel. És ezt a valóban világhírű idegsebész barátom, Hudák István meg is valósította óriási bravúrral két alkalommal 2018-ban Dakhában. Csak ketten voltunk kint. Én csak néztem és imádkoztam, ő meg 14 óra alatt 3 ülésben nagyon nehéz körülmények között lezárta a közös vénákat, tesztelve, hogy megnyílnak-e a mellékágak, és el tud-e folyni a beáramló vér. Annyira meleg volt, hogy 4-5 kilót fogyott, de sikerült. Saját költségünkön utaztunk ki, tehát valójában nem az alapítvány, nem is én, mint az akkor már 16 éve szellemi alapító és regnáló elnök, nem is Gergő, mint jogi alapító és plasztikai misszióvezető vállalta el, hanem Hudák doktor.

Az ikrek teljesen egészségesen élték túl ezt a bravúrt. Az alapítványnak alig volt pénze akkoriban, de a siker megnyitotta az adakozó csatornákat, és állami támogatást is kaptunk nagy örömünkre. Elkezdhettünk készülni idegsebész munkatársaimmal a szétválasztásra, illetve Gergő a bőrszaporításra és a hatalmas utazási szervező munkákra, ami kizárólag az ő érdeme.

Innen jött az ön szerepe?

Hudák doktor bravúrja után a „maradék” munka rám maradt. 2019 augusztus 1-2-án került sor a „véres” idegsebészeti szétválasztásra, amely során 24 órán át végeztük a koponya, agyi erek és agyszövetek szétválasztását idegsebész barátaimmal, majd az agyburok zárását és a koponyatető vissza helyezését is. Végül a 26. órában a bőrzárást közösen a plasztikai sebészekkel. Mindez filmre is van véve. A három magyar anaesztes kollégánk sem pihent szinte egy percet sem, ahogy műtősnőink se. Egy külön asztalon, az apró, koponyák szétfűrészelése során eltávolított csontdarabokból egy megfelelő koponyatető felépítése folyt körülbelül két és fél órában, mint egy darabokra összetört váza pontos összerakása. Erre is rengeteget gyakoroltunk idegsebész csapatommal friss elhunytakon, és speciális szobrászati tudású barátomat, Muhari-Papp Sándor Balázst jelöltem ki vezetőnek. Sajnos ezt a szintén tervezett idegsebészeti feladatot nem tudtuk mi elvégezni.

Miért?

Komoly félreértés történt megkérdezésem nélkül, tudtomon kívül. Én a nagy műtéttel voltam elfoglalva. Az erre rá nem gyakorló, nem is idegsebész kollégáink, ugyan biztos jó szándékkal, de nem engedték az általam kijelölt, ebben legképzettebb barátomat hozzáférni és ezt a látszólag egyszerű, de mégis nagyon bonyolult puzzle összerakását elvégezni. Az így létrejövő agyi csontos koponyavédelem elégtelenségének lett a súlyos következménye nagy valószínűséggel a mindent eldöntő 33 nappal későbbi bevérzés, amely az egyik kislány önálló életvitelre való képességét ellehetetlenítette. Ilyet már tapasztaltam a harminc év alatt a több ezer agyműtét elvégzése után, a leggondosabb ápolás mellet is. Vannak úgynevezett tapintási mikrotraumák, amelyek veszélyeztetik a csak bőrrel fedett agyrészt. A műtét így is bőven a sikeresek közé tartozik nemzetközi szinten is, különösen, hogy az egyik kislány teljesen egészségesnek mondható. Az idegsebészeti innovációk mellett ezt a hibát elismerő szakmai közleményünket a legnagyobb európai idegsebészeti szaklap közlésre elfogadta, és külön méltatta idegsebész csapatunkat, hogy a szervezési hibákat nem próbáltuk takargatni.  Csak az újabb csodában bízhattunk, amelyek a műtét alatti és utáni szakaszban több ízben történtek. Ez az üzenet orvostörténeti jelentőségű a hit és a tudomány kapcsolata szempontjából, ami körül állandó "világvita" zajlik. Sajnos erről kevés szó esik, a hivatalos kommunikációban ezt hiányolom a kezdetektől. Ahogy említettem, az se jó, ha azok beszélnek a műtétről, akiknek szakmailag nem volt kompetenciájuk, lévén nem idegsebészek.

Ez a feszültség húzódik tehát kettejük között most már két és fél éve?

A sebészeti ágak, benne különösen az idegsebészet, szívsebészet egy ilyen gyötrődő szakma, lelkületét nehéz megérteni akár más orvosoknak is. Különösen az idegsebészet, ahol nincs lehetőség a korrekcióra.

Mit kifogásol még a cikkben?

Elsősorban, hogy a missziós csoportunk egyik tagjára személyhez fűződő jogot sértő, jó hírnevet, szakmai társadalmi megbecsülést sértő kijelentések hangzottak el, holott pont azt írtuk alá, hogy ilyen ne legyen. A tudományos, vallástörténeti és diplomáciai eredményt elismerő mondat kapcsán

. Erről is kell beszélni, mert ebből tanulnak az emberek és a tudomány is, ahogy ezt a szakmai cikkünk elfogadása megmutatta. Ezt tettem meg legpontosabban a Magyar Kurírban ősszel, amiért feljelentett Gergő, de ez az ügy is lezáródni látszik.

Mindketten elismerik ugyanakkor, és ebben egyet is értenek, hogy orvostörténeti siker született. Miért tartják annak akkor?

Azt hiszem, itt érkeztünk el az egész kulcsához, amit korábban több közös nyilatkozatban is megfogalmaztunk. Ez a lényeg, nem pedig a botrányok. Nem a felértékelt „félsikerek” miatt tartom óriási sikernek ezt a műtétet.

Hanem?

Egy mondatban összefoglalva, amiatt, amit mindig elfelejtenek kommunikálni. A szétválasztó idegsebészeti műtétet a Názáreti Jézus irányításával végeztük mi idegsebészek, állandó Jézus imában. A műtét előtti nap a szentáldozásból merítettünk lelki és testi erőt, Jézus valóságos testének vétele fantasztikus erőt adott. Ezért nem haltak meg a gyerekek, és ezért bírtuk végig. A huszonnégy órás szétválasztásnál több csoda történt, ahogy a tervezésnél és a háromszáz friss elhunyton végzett rágyakorló próbaműtéteknél. Ezt nem szabad elhallgatni semmilyen fórumon. Ez a lényeg. Mi Jézus „pulikutyáiként” szolgáltunk, ahogy Böjte atya mondaná.

Hogy kell elképzelni ezeket a csodákat?

Mikrosebészetileg szinte lehetetlennek látszott az egymásba türemkedő agykérgek szétválasztása úgy, hogy ne legyen nagyobb kár az agy működésében. Háromszáz friss elhunyt agyán gyakoroltam tizennyolc hónapon át azokat a bonyolult helyzeteket, amik várhatóak voltak, közben még négy innováció fogant Jézus által, amit a szétválasztás során alkalmaztunk. Isten sokszor nem az alkalmasokat jelöli ki, hanem az alkalmatlanokat teszi alkalmassá a feladatra. Ezt éreztem, amikor félelem fogott el, annak ellenére, hogy harminc éve foglalkozom gyermek koponyasérültekkel, innovációkkal, és itt ez egy irányított óriási koponyaműtét volt a fejek szétvágásával, benne az összenőtt agyakkal. Emlékszem, a kiutazás előtt egy hónappal nagy félelem fogott el, mi lesz, ha már az asztalon meghalnak a gyerekek, ahogy az jó néhány esetben már megtörtént. Lehet itt kollektív felelősségről beszélni, de ez nevetséges, az operáló orvosé a felelősség, ezt mindenki tudja.  Harkányban a Jézus szíve templomban voltam pont Jézus szíve ünnepén a félelmeimmel. Egy Jézus szoborról az Úr rám intett: „nyugodj meg, segítek”. És így is lett. Közvetlen végállapotban az uralhatatlanul gyors kivérzések miatt a műtőasztalon Jézus csodával segített. 

hatan, idegsebészek. De Jézus mindig erőt adott a csapatomnak. A műtét utáni szakban szintén három halál közeli helyzet volt, köztük a harmincharmadik napon történt bevérzés, aminek túlélése csodának minősül.

A tanúságtételt hiányolja tehát leginkább a műtétsorozatról szóló híradásokból, beszámolókból. Úgy érzi, ezért is kellett szót kérnie?

Fontosnak tartom, főleg a mai világban, amikor hatalmas szellemi-lelki harc folyik, hogy felmutassuk és tudatosítsuk a hit szerepét a tudományban, nemcsak a természettudományokban, de a humán területeken és a művészetekben is. Annak idején egy szabadon választható tantárgyat is alapítottam a Semmelweis Egyetemen Istenhit és orvostudomány címmel, amelyben Kopp Mária professzor asszony és Tulassay Tivadar akkori rektor volt segítségemre. A mi műtétünk sikere is három lábon állt: a csapatunk szakmai tudásán, Jézus által kapott tudományos ötleteken, harmadszor és ez ugyanolyan lényeges, a százezrek háttérimáján, amit a Mária Rádió, a Magyar Kurír, a Párbeszéd háza, a 777 és az Afréka Alapítvány szervezett a kérésemre. Kis késéssel, de a műtét után 5 nappal végül az alapítvány honlapján is megjelent az imakérés. A bulvárlapok is hatalmas imaszervezést végeztek. Tudományos cikkek százai szólnak arról, hogy hogyan száll fel a Jóistenhez az imakérés. Misztérium, hogy ez milyen módon segít, de segít, és ezért nem halt meg a kislány a hatalmas agyvérzésben. A jézusi segítség az igazi csoda ebben az egészben, hogy a sok nehézséget hogyan korrigálta az Úr az irgalmával. Erről teszek tanúságot, és próbálom „az igazság szabaddá tesz” fényében oldani a felgyülemlett emberi feszültségeket.

***

Cikkünk megjelenését követően felkereste lapunkat a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. Lapunkhoz eljuttatott közleményüket cikkünk kapcsán ide kattintva olvashatja.

***