Orbán győzelmi beszédében úgy fogalmazott, hogy „lehetőséget kaptunk arra, hogy megvédjük az országot”. Ez súly és felelősség, amit vállalni kell. A célok ugyanazok, de nyolc év hosszú idő, ez elhasználja a szervezetet, a frissesség miatt kellenek új arcok. Ezért bődületes politikai teljesítmény ugyanakkor, hogy nyolc év kormányzás után is kétharmadot tudott szerezni a Fidesz. Azt várná az ember, hogy ennyi idő után elhasználódik, elkopik, felemésztődik, berozsdásodik, elég. Ehhez képest most több szavazója van, mint 2014-ben.
Mégis azt mondja a miniszterelnök, hogy új struktúra kell. Másképp teszem fel a kérdést: győztes csapaton miért kell változtatni?
A miniszterelnök eddig is a cél iránti alázat szellemében kereste a megfelelő embereket. Ebben van döntő különbség a jobboldal és a baloldal között. A jobboldalban tényleg ott van a cél iránti alázat, az ellenfélnél viszont nincs alázat. Ha eltűnik az alázat, eltűnik a cél is. Ők pénzért és hatalomért tényleg mindenre képesek. Náluk érdekes, hogy ki lesz a miniszter, hogy milyen alkuk születnek a háttérben a hatalomért, hogy az ördöggel is cimborálnak, ha kell. Erről beszélt Karácsony. A Simicska-történet is erről szólt. Erről szólt az is, hogy ballibsi értelmiség még a Jobbikkal is összefogna, lásd Heller Ágnest. Az, amit feszegettél a beszélgetésünk elején, hol lenne máshol a moralitás, ha nem ezen az oldalon? Azt gondolom, hogy
tényleg nem mindenkit kovácsoltak vasból. Engem igen.
De az állítás másik része fontosabb: tényleg nem mindenkit kovácsoltak vasból. A jobboldali közösség azért nyerte meg a választást harmadízben is ekkora fölénnyel, mert a politikának ezt a természeti törvényét ismeri és méltányolja. Például az első vonalban harcolók kiállnak azokért is, akiknek történetesen morális kifogásaik vannak a kampánnyal kapcsolatban.
Ha számít, hogy kik vannak vasból és kik vannak agyagból, akkor mégis számítanak a személyi kérdések nem?
A kérdés jó. De az azért egyértelmű, hogy ki van vasból. Ha például vihar van, esik az eső, a vason hallod, hogy az kopog – mondjuk nem árt vigyázni rá, hogy ne rozsdásodjon be az ember –, az agyag meg szétfolyik. De az a lényeg, hogy ez egy összetartó közösség, a célok összetartják; és amíg ez így marad, addig jó esély van arra, hogy Magyarországon jobboldali konjunktúra legyen.
A jobboldal konjunktúrája mellett van értelme konszolidációról is beszélni?
Szerintem nem. A politikában a győzelem egy napig tart, és tegyük hozzá: a gyász meg tovább. Ha leengedjük a kezünket, vagy maradva a korábbi képnél,
ha elfelejtjük, hogy az ujjunknak a ravaszhoz kell közelítenie, akkor veszíteni fogunk.
Szerintem a konszolidáció nem jó kifejezés, szerintem nem erre van szükség.
Megszilárdulás.
Ez sem írja le jól a célt. Meg kell védeni az eredményeket és a megkezdett munkát folytatni kell. Mindaz, amit mondasz, konszolidáció és megszilárdulás, azzal az illúzióval kecsegtet, ami ott volt az aranykor gondolatában is, hogy a politikában van nyugalmi állapot és hátra lehet dőlni. A politika folyamatos mozgás. Az igazság és többség dilemmáját folyamatosan esetről esetre fel kell oldani, egyszerűen nincs nyugvópont. Ettől el kell és el lehet választani a hétköznapi emberek igényét a nyugalomra. Az egy természetes és méltánylandó igény, mert mindenki biztonságban és nyugalomban akar élni. Csakhogy ennek vannak feltételei. A nyugalomért, a biztonságért és a békéért minden nap újra és újra meg kell küzdeni. Ezért a politika embereinek muszáj, hogy vasból legyenek. Sok-sok évvel ezelőtt Hammer Ferenc azt írta, hogy „ne gondolja Gyurcsány vagy Orbán, hogy ne lenne tíz másik, aki a helyükbe lép”. Látjuk, hogy nincs tíz másik.
A politika különleges képességeket követel meg.
Gyurcsány is vasból van?
Hát… A vasat nem mondanám.
Akkor miből van?
Talán egy alumínium kanna. Az elemzők majd megfejtik, hogy mit is akartam ezzel mondani.
Hiába horpad be, elég időtállónak tűnik.
Ha ránézel egy vaspáncélban lévő harcosra és ránézel egy alumínium kannára, akkor már messziről észleled a különbséget. Ez is hozzátesz valamit a vasárnap értelmezéséhez.