Kalányos Zoltán: „Én más életet akarok élni, mint ahogy a legtöbb cigány ember él!”

„Arról szeretnék beszélni, hogy Isten hogyan vette kezébe az én családomat, és minket hogyan formált át. Ugyanúgy ahogyan közületek sokan, a szüleim is ugyanúgy kezdték el a házasságukat. Egy szántóföldre kezdtek el építeni. Nem volt pénzük, csak egyszobás lakást tudtak építeni. Még ágyuk sem volt... Nem tudtak ágyat venni, hanem szénát vittek be és ott aludtak. És nagyon sokáig egy szobában laktunk és emlékszem, az az egy szoba volt nekünk: a konyhánk, ahol ettünk; a hálószobánk, ahol aludtunk; és a fürdőszobánk, ahol fürödtünk” – meséli el Kalányos Zoltán, a korondi baptista roma gyülekezetben.

Mint mondja: „nemcsak a szegénységgel volt nekünk problémánk, hanem úgy, ahogy nektek is, problémánk volt a veszekedéssel. Sokszor benn a családban: anyám apámmal vesztek össze, s kicsi gyermekként kellett válasszak.”

A családon belüli veszekedéseken kívül a szomszédokkal is sokszor összetűzésbe kerültek, sőt volt, hogy verekedésig fajultak a dolgok. Zoltán ekkor határozta el, hogy ő másképp szeretne élni: „én más életet akarok élni, nem olyan életet, mint ahogy a legtöbb cigány ember él. Én boldog ember akarok lenni!”

De egy baj volt: hogy a boldogságot rossz helyen kereste. Elindult a világban és azt hitte, hogy a barátok, a bulik, a csajozás betölti a szívét örömmel: „ahogy ezeket így kipróbáltam, belekóstoltam. Ahelyett, hogy örömet adtak volna, még nagyobb szomorúságot hoztak a szívembe” – mondta.

Zoltán ezután azt hitte, hogy igazán boldog élet nem is létezik, az emberek csak ezzel vigasztalják egymást. Ekkor szinte minden reménnyel feladott. Az ördögi kísértések ellenére is elhatározta, hogy megtér: „ott álltunk az Isten előtt. Először nagyon fájtak a bűneim, de ahogy megvallottam, Isten felszabadította a szívemet. Az Úr Jézussal együtt jött az igazi boldogság, s többet nem volt szükségem a világ szemétjére” – mesélte a férfi.

Végül egy hasonlattal bátorította a gyülekezet tagjait: „mi, emberek úgy vagyunk megteremtve, hogy a szívünkben van egy isteni űr. Egy olyan rész, amit csak az Isten tud betölteni. És te akkor válsz azzal azzá, amit az Isten teremtett, hogyha az Istent engeded, hogy belépjen az életedbe.”