Kisebb gond is nagyobb annál. Minél is?

Kitta Gergely és Hortay Olivér írása a Mandiner hetilapban

Annyi mindenért tudunk aggódni. Az ember intellektusa révén képes félelmet kreálni magának, és olyan dolgoktól is tarthat, amelyek közvetlenül nem jelentenek fenyegetést. A finite pool of worry elmélet szerint egyidejűleg meghatározott számú veszély miatt vagyunk képesek nyugtalankodni, amelyeket evolúciós és túlélési okokból rangsorolunk. Rendszerint attól félünk inkább, aminek a bekövetkezte súlyos, közvetlen és azonnali hatással bír az életünkre, így ami térben és időben távoli, és csak közvetett befolyást gyakorol ránk, kevésbé vált ki aggodalmat.

A koronavírus-járvány kétségtelenül az előbbi kategó­riá­ba tartozik. A betegség a Maslow-féle szükségbesorolás alapján is elsődleges veszéllyé vált, hiszen az egészségünk, munkahelyünk, családunk, összességében az egzisztenciánk biztonságát fenyegeti. Könnyen megúszom, ha elkapom, vagy ledönt a lábamról? Mi lesz az idős családtagjaimmal? Hová tegyem a gyerekeket, ha bezárják az iskolát? Mi történik, ha csökken a fizetésem, vagy elveszítem az állásom? És egyáltalán, meddig tart még ez az állapot? E félelmek előtérbe kerülésével nem csoda tehát, ha az olyan elvontabb problémák, mint a faji diszkriminációval, illetve a gendersemlegesség vagy a politikai korrektség hiányával összefüggő, esetlegesen fennálló aggodalmaink hátrébb kerülnek a sorban.

Munkahelyteremtés helyett környezetvédelem
Mindezek alapján azt várnánk, hogy a klímaváltozás kérdése a covididőszakban háttérbe szorul. Feltehetnénk a kérdést: kit érdekelnek az üvegházhatású gázok, az olvadó gleccserek és a terjeszkedő sivatagok, amikor így is a szemünk előtt válik valóra az, amit korábban csak hollywoodi katasztrófafilmekben láttunk? A történelmi tapasztalatok is ezt valószínűsítenék. Az USA-ban például azok aránya, akik a globális felmelegedést jelentős problémának tartották, közvetlenül a 2008-as válság kirobbanása előtt 45 százalékon állt, majd pár héten belül, a krach beütésekor 35 százalékra esett vissza.

Most azonban más a helyzet. Friss nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy – például az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Olaszországban és Kínában – a koronavírus nem vonta el a figyelmet a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakról, sőt utóbbiak jelentősége még nőtt is. Ezt a jelenséget támasztja alá az Európai Unió 2020 októberében végzett Eurobarométer kutatása, amelyben többek között arra voltak kíváncsiak az uniós polgárok körében, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban mire kellene költeni az EU-s költségvetésből. Nem meglepő módon az első és a második helyen az egészségügy és a gazdasági kilábalás szerepelt, az viszont már érdekes, hogy a harmadik helyre a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem került. Ez különösen meglepő annak fényében, hogy a nyári felvételkor ugyanitt még a munkahelyteremtés és a szociális ellátórendszer végzett. E két, válsághelyzetben megkerülhetetlennek tűnő terület tehát pár hónap alatt a környezet- és klímavédelem mögé került, ahol például az oktatás, a kultúra, a közlekedés, a mezőgazdaság és a honvédelem is szerepel.

A magyarok is aggódnak a klímaváltozás miatt
Hasonló helyzetképet ad a Századvég és a Klímapolitikai Intézet együttműködésében elvégzett közvélemény-­kutatás. Az eredmények alapján a finite pool of worry elmélet Magyar­országon sem érvényesült a környezetvédelem vonatkozásában. A felmérés a koronavírus-járvány előtt, 2019 novemberében, valamint a pandémia egyik leghevesebb szakaszában, 2020 októberében egyaránt 90 százalékra mérte azok arányát, akik aggasztónak tartották az éghajlatváltozás problematikáját.