Az EU erkölcsről beszél, és közben a cső végén állókat bünteti

TL;DR

• A Bizottság 2025. május 6-án útitervet, 2025. június 17-én jogszabályjavaslatot tett az orosz gáz és olaj fokozatos kivezetésére 2027 végéig
• A menetrend lépcsőzetes; új szerződések 2026-tól, rövid távúak 2026 közepéig, hosszú távúak 2027 végéig futnának ki
• Az LNG-nél a kikötők és hubok miatt az eredet elmosódhat
• A vezetékes gáz eredete ellenben sokkal könnyebben ellenőrizhető
• Ennél is nagyobb gond viszont, hogy a politikai üzenet egyértelműen negatív

Hajnali kettő van valahol Közép-Európában. Ipari kerítés, néhány fehér lámpa, és egy szobányi monitor, amelyeken számok futnak. Nyomás, áramlás, betáplálás. A diszpécser (nevezzük Zuzanának) fél kézzel a kávéspoharat fogja, a másikkal egy dátumot karikáz egy kinyomtatott menetrenden. 2026. június 17. A laikus azt hinné, a gázellátás a fűtésről szól. Zuzana viszont tudja, hogy a gázellátás gyakran a naptárról szól.

Az Európai Bizottság 2025. június 17-én olyan jogszabályjavaslatot tett le az asztalra, amely 2027 végéig fokozatosan kivezetné az orosz gáz és olaj importját az EU-ból. Az első jel 2025. május 6-án érkezett. Az úgynevezett REPowerEU-útiterv világossá tette a politikai célt és a tempót. És ez a politikai irány lesz Zuzana világában a kötelező pálya.

A gáz színe nem ugyanúgy látszik mindenhol

Az EU hivatalos érvelése kereknek tűnik. Ne finanszírozzuk a háborút. A Bizottság saját dokumentumai szerint az orosz gáz részesedése 2021-ben még nagyjából 45 százalék volt az EU importjában, 2024-re pedig 18 százalék környékére esett. Ha már idáig eljutottunk, miért ne mennénk el az út végéig, szól az uniós logika. Csakhogy van egy különbség, amit a brüsszeli tárgyalótermek hajlamosak elfelejteni, de a diszpécsertermek soha: a gáz kétféle állapotban kétféle politikát jelent. Az LNG (cseppfolyósított gáz) hajón érkezik, terminálban gázosítják vissza, és így lép be az EU piacára, ahol hubokon, kereskedőkön, újraeladásokon keresztül mozog. 

A vezetékes gáz ezzel szemben konkrét belépési ponton, jól ismert csőhálózaton jön. Olyan, mint egy névre szóló csomag. Az útvonal és így az eredet mindenki számára világos. Ez a különbség önmagában technikai, de a mostani helyzetben komoly politikai következményei vannak. Akinek van tengerpartja, annak van mozgástere is. Akinek nincs, annak fel kell kötnie a gatyáját.

A leválás lépcsőfokai

A Bizottság terve nem egyetlen huszárvágással szüntetné meg az orosz kapcsolatot, hanem szerződéstípusonként lépcsőz. 2025. június 17. után kötött új orosz gázszerződések esetén 2026. január 1-től lenne tilos importálni. A rövid távú szerződésekből származó import 2026 közepéig futna ki. Végül a hosszú távú szerződések 2027 végéig maradhatnak életben.
A menetrend körüli vita azért is kapott nagy nyilvánosságot, mert a döntés jogi alapja olyan, amely lehetővé teszi a többségi elfogadást. Vagyis nem igényel feltétlenül teljes egyetértést. A cél egyértelmű, Magyarország és Szlovákia ellenállásának áthidalása.

Amikor a kikötő keverőpulttá válik

A Reuters 2024. április 3-i elemzése arról írt, hogy az EU-kikötőkön át az orosz LNG úgy tud továbbáramlani, hogy közben követhetetlenné válik az eredete. A Financial Times 2025-ben arról írt, hogy a belső piaci áramlások miatt a molekulák visszakövetése nehéz, és politikailag könnyen kialakul a mi nem veszünk oroszt narratíva úgy is, hogy a rendszer mégis engedi a bekeveredést. Az IEEFA pedig azt a kockázatot hangsúlyozta, hogy a spanyol LNG-import és reexport során a vevő oldalon a forrás sokszor nem ismert, ami tovább nehezíti az orosz gázszankciók érvényesítését.

Amikor a láthatóság hátrány

A vezetékes import Európában 2025-re drámaian beszűkült. A Reuters szerint az ukrajnai tranzit visszaesése után az orosz vezetékes export Európa felé lényegében a TurkStreamre koncentrálódott, és ennek európai végén különösen Magyarország és Szlovákia érintett. Vagyis ami korábban szétterült több útvonalon, az egyre inkább koncentrált lett.
Az Oxford Institute for Energy Studies több anyagában (pl. itt) is arra mutat rá, hogy az LNG-tilalom és az orosz energiahordozók kivezetése jogi-szerződéses aknamező (take-or-pay, terminálszolgáltatások, vitás megszüntetések), ezért is lett fokozatos a menetrend. De a közép-európai szárazföldi országok helyzete ettől még egy mondattal leírható. Az alternatíva is csőben jön, csak több kapun át és drágábban.

Egy kikötővel rendelkező ország könnyedén tud válogatni a globális LNG-piacon. Egy szárazföldi ország ezzel szemben LNG-hez is csak úgy jut, hogy előbb valaki más kikötőjén átmegy, majd valaki más hálózatán keresztül átjön. És közben szűk keresztmetszeteket kell áthidalnia, politikai zátonyok között kell lavíroznia, tranzitdíjakon kell átvergődnie.

És ami a legfontosabb, míg az LNG eredete könnyebben elmosódik, addig a vezetékes eredete könnyebben ellenőrizhető. A tiltás így paradox módon ott a leghatékonyabb, és így leginkább árfelhajtó, ahol az ország eleve kiszolgáltatottabb, hiszen kevésbé rugalmas.

Mit üzen mindez a magyaroknak és a szlovákoknak?

Minden politikai döntésnek van politikai üzenete. Ha az EU vezetése többségi alapon szemrebbenés nélkül végigvisz egy olyan döntést, amelynek rövid távú, koncentrált költségei a leginkább Magyarországot és Szlovákiát érintik, miközben a rendszer beépített rugalmasságai eleve a nagy terminálországoknak kedveznek, akkor ezt a közép-európai polgárok úgy értelmezik, hogy az ő terhük kevésbé számít a központnak, mint másoké. 

Egységes elvek? 

Az EU gyakran beszél értékekről. Jogállamiságról, emberi jogokról, fenntarthatóságról. És ez alapvetően rendben is van. Csakhogy ha az EU valóban úgy akar működni, mint egy következetes globális erkölcscsősz, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy miért csak ott kíméletlenül elvszerű, ahol a költség főleg a perifériára esik?

Olcsó pólók, drága elvek

Kambodzsával kapcsolatban évek óta felmerülnek jogállamisági és munkajogi kritikák. Az EU 2020-ban részlegesen meg is vonta az ország „Everything But Arms” kereskedelmi kedvezményeit súlyos és szisztematikus emberi jogi problémákra hivatkozva. 

Csakhogy ennek ellenére az EU továbbra is a második legnagyobb kereskedelmi partnere a távol-keleti országnak. Ezen ország esetében senki nem követelte az import betiltását, sőt, a vásárlások még nőttek is az évek során. Talán nem azért elnézőbb az EU, mert ebben az esetben Németország és Spanyolország a fő vásárló?

Biztonság és befolyás, emberi jogi árnyakkal

Csáddal kapcsolatban számos súlyos emberi jogi problémát dokumentáltak már. A 2022. októberi tüntetések utáni fellépés ügyében a Human Rights Watch igazságtételt és elszámoltatást sürgetett, és az amerikai külügyminisztérium országjelentése is részletez jogsértéseket. 
A fentiek mégsem verték ki a biztosítékot az EU döntéshozóinál. Senki nem javasolt embargót a csádi termékekre. Ez vajon független attól, hogy egy ilyen döntés főleg a németeknek, hollandoknak és franciáknak fájna?

Olívaolaj és migráció

Tunéziáról több forrás is demokratikus visszalépésként beszél 2021 óta. Ezt nem csak publicisztikák, hanem tudományos elemzés is tárgyalja. Az Európai Parlament 2024-ben külön foglalkozott a tunéziai támogatási és együttműködési döntések körüli aggályokkal. Embargót viszont itt sem léptettek életbe. 
Kereskedelmi oldalon az EU olívaolaj-importja Tunéziából jelentős. A Bizottság agrárpiaci összefoglalói szerint Tunézia stabilan a fő beszállítók között van. A főleg Olaszországgal és Spanyolországgal kereskedő afrikai állam esetében úgy tűnik, a gazdasági racionalitás élvez elsőséget az etikai kérdések előtt.

Problémás halak

A nyugat-szaharai ügy az egyik legélesebb példa arra, hogy az EU intézményei és a tagállami érdekek mennyire feszülnek egymásnak. A bírósági kommunikáció és a sajtó szerint az EU-Marokkó halászati és agrármegállapodások egy része jogilag problémás volt, mert nem biztosította a nyugat-szaharai nép beleegyezését. A tudósítások rendszeresen kiemelik, hogy a megállapodások jelentős gazdasági hasznot hoztak a spanyol halászati szektornak. Vagyis amikor egy régi tagállam nagyon érzékeny ágazata kerül veszélybe, akkor a rendszer hosszú jogi és politikai csatákon át őrlődik, és nem hoz pillanatok alatt az adott szereplő feje felett számára fájdalmas döntést.

Koszos arany

Suriname kapcsán több forrás is megemlíti az őslakos közösségek földjogi sérülékenységét és az illegális bányászat problémáját. Emellett szakpolitikai jelentések hangsúlyozzák a kisüzemi aranybányászat negatív környezeti hatásait. Az onnan származó arany behozatalát mégsem korlátozza az EU. Ennek biztosan nincsen köze ahhoz, hogy a fő importőr Franciaország, egy kiemelten fontos magállam?

Az egyenlőség repedező mítosza

Franciaország könnyen vásárolhat más államtól aranyat, nincsen rászorulva Suriname-ra. Ausztrália és Kanada is komoly exportőr. Ráadásul nincsen semmilyen fizikai oka annak, hogy nehezebb lenne ezektől az országoktól vásárolni, mint a dél-amerikai országtól. 

Ugyanígy a spanyolok is vehetnének halat bárkitől. Az ország Európa egyik leghosszabb tengerpartjával rendelkezik (közel 5000 kilométer), ahol bárhonnan induló hajókat tud fogadni. Nem arról van szó, hogy csak egy csővezetéken keresztül juthatnának el a halak az országba, mely pont Marokkóból indul. 

A csádi olaj végképp könnyen kiváltható lenne a németeknek, hollandoknak és franciáknak. Mindegyik országnak van tengerpartja, olajexportőrből pedig lényegében Dunát lehetne rekeszteni. És ruhaneműt is rendelhetnek bárhonnan a németek és a spanyolok. 

A fenti esetekben az EU mégsem tartotta fontosnak, hogy erkölcsi alapon korlátozza a behozatalt. Érdekes módon csak és kizárólag Oroszország az, ahol szankciós csomagot szankciós csomagra halmoznak. Vajon meglepő az, ha mindet úgy csapódik le az átlag magyar és szlovák emberben, hogy mi másodrendű állampolgárok vagyunk? 
Egy unió nem attól lesz erős, hogy mindig mindenkire rá tudja kényszeríteni a többségi akaratot. Hanem attól, hogy a kis szereplők is elhiszik, hogy a rendszer nem kivételez, és az ő érdekeiket is ugyanolyan súllyal veszi figyelembe, mint másokét.

Vissza Zuzana-hoz

Hajnali háromkor Zuzana újra ránéz a monitorra. A számok futnak tovább, fegyelmezetten. A hálózat működik. A falon ott a térkép. Csövek, belépési pontok, összekötők. Olyan, mint egy idegrendszer. És ahogy nézi, rájön valamire. A döntések nem ott fájnak, ahol kimondják őket. Ott fájnak, ahol nincs könnyű lehetőség megfelelni nekik.

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP