Az ellenzék és támogatói politikai narratívája szerint Magyarország az Európai Unió sereghajtója. Csakhogy a számok egészen mást mondanak. A magyar bérek ma már több uniós ország mutatóit is megelőzik. A tények tehát világosak. A történelem pedig azt tanítja, hogy egy rossz diagnózisnál kevés veszélyesebb dolog van.
TL;DR
1930 egy nyári reggele, Berlin városközpont kormányzati negyede. Az ablakon át szürke fény szűrődik be. A falakon grafikonok, az asztalon költségvetési számok. Heinrich Brüning kancellár némán nézi az adatokat. A világgazdasági válság már hónapok óta tombol, a munkanélküliség nő, az ipari termelés zuhan. Brüning azonban biztos a dolgában. A diagnózisa világos. Németország elvesztette a nemzetközi pénzügyi körök bizalmát. A megoldás is egyértelműnek tűnik. Költségvetési szigor, adóemelések, bérek és nyugdíjak megvágása.
A probléma nem a szándékkal volt. Hanem a helyzetértékeléssel.
Ugorjunk majdnem száz évet. A mai magyar közéletben egy visszatérő állítás uralja az ellenzéki diskurzust. Szerintük mi vagyunk Európa csórói. Ez a mondat egyszerű, érzelmileg erős, politikailag jól használható. Csak egyetlen apró probléma van vele. Az, hogy nem igaz.
A kulcsfogalom a vásárlóerő-paritás (PPP). Ez nem azt méri, mennyi pénzt keresünk papíron, hanem azt, hogy mit tudunk vásárolni belőle. Mennyi ételt, energiát, lakhatást, szolgáltatást. Vagyis azt, amit az emberek a mindennapokban éreznek.
Ha kétgyermekes, átlagbért kereső párokat nézünk az Európai Unióban, akkor a kép egészen más, mint amit a „csóró ország” narratíva sugall. Az Eurostat PPP-alapú adatai szerint Magyarországon ez a jövedelem 2010-ben nagyjából 21 ezer volt. 2024-re ez az érték 42 ezerre emelkedett.
Ez önmagában is jelentős növekedés, de az igazi sikert az jelenti, hogy mindezt egy olyan időszakban sikerült produkálnia az országnak, amikor az uniós országok több mint fele 50 százalékos növekedést sem tudott felmutatni.
A kiváló bérdinamikánknak hála 2024-ben a magyar bérek vásárlóereje meghaladta Lettországét, Szlovákiáét, Horvátországét, Bulgáriáét, Észtországét, Csehországét, Portugáliáét és Litvániáét (lásd 1. ábra). Az észteket, cseheket és litvánokat ráadásul egyetlen év alatt utasítottuk magunk mögé, hiszen 2023-ban még előttünk voltak.
2024-ben Magyarországon a PPP-alapú bérnövekedés 12 százalék volt (lásd 2. ábra). Ennél nagyobb ütemben csak a román és a lengyel fizetések értéke növekedett. Eközben a cseheké csak 3 százalékkal nőtt, a szlovéneké 4 százalékkal, a németeké 5 százalékkal, de a szlovákoké is csak 7 százalékkal. A medián uniós bérnövekedés pedig mindössze 5 százalék volt, kevesebb, mint fele a magyar mutatónak.
A szegénységnarratíva szócsöveinek egyik kedvenc hivatkozási pontja az AIC, vagyis az egy főre jutó tényleges fogyasztás. Ezen mutató tekintetében hazánk tényleg alacsony értékkel bír. Ez azonban nem az életszínvonal mérőszáma, ráadásul pont az ellenkezőjét mutatja, mint amit a kedvelői belelátnak.
Az alacsony magyar AIC értéknek három fő oka van. Először a rezsicsökkentés miatt az energia ára tartósan alacsonyabb, így kevesebbet „fogyasztunk” pénzben mérve. Másodszor a magyarok több mint 90 százaléka saját tulajdonú lakásban él, szemben a nyugati bérlői modellel, így a bérleti fogyasztásunk is kisebb. Harmadszor amikor lakást veszünk, az beruházás, nem fogyasztás, azaz az egyik legnagyobb költségünk nem jelenik meg az AIC-ben, míg a nyugati bérleti díjak igen.
Persze tény, hogy Németország, Hollandia vagy Ausztria továbbra is gazdagabb, mint Magyarország. Ám ez mindig is így volt, mióta a gazdaságot mutatószámokkal mérik és elemzik. Ráadásul a fenti országokat nem rabolta és építette le egy gazdasági antitálentumok által irányított szovjet rendszer (Németország keleti felét igen, ennek nyomait mai napig látni a gazdasági mutatókon).
Ezt is ajánljuk a témában
A szolgáltatások nagyot húztak a gazdaságon, de az ipar és a mezőgazdaság lefelé nyomta a számokat. Magyarország jövőre viszont már egyértelműen nagyobb emelkedési pályára léphet, beindulnak a nagy gyárak, amelyek már az idei évben is meglátszódnak majd.
Térjünk vissza most az 1930-as évek Németországába, Brüninghez. A válságot alapvetően fiskális fegyelmi kérdésének tekintette, nem vette észre, hogy a fő probléma a kereslet és a hitelezés összeomlása volt. Ezért pro-ciklikus politikát folytatott. Megszorított akkor, amikor a gazdaság már eleve szenvedett.
A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) összegzése szerint az intézkedések elmélyítették a visszaesést és növelték a munkanélküliséget. 1930 és 1932 között az ipari termelés mintegy egyharmaddal esett vissza, a munkanélküliek száma pedig a kezdeti 3 millióról 5,5 millióra nőtt. A társadalmi következményeket az egész világ megismerte. Radikalizálódás, politikai instabilitás, a rendszer legitimációjának eróziója.
Ha egy orvos félreolvassa a röntgent, és egészséges szervet operál meg, akkor a beteg nem azért hal meg, mert az orvos rosszat akart, hanem azért, mert tévedett. A gazdaságpolitikában ugyanez történik. Ha elhisszük, hogy „minden romokban”, miközben a jövedelmi adatok mást mutatnak, könnyen olyan politikát választunk, amely többet árt, mint használ.
A tanulság nyers és kényelmetlen: életveszélyes olyan pártra szavazni, amely nem érti vagy félremagyarázza az alapvető gazdasági mutatókat. Nem azért, mert nincsenek jó szándékai, hanem mert a rossz diagnózisra épített terápia mindig káros.
A közmondás szerint az okos más hibájából tanul. Tanuljunk hát mi is Brüningéből. Legyünk tájékozottak gazdasági kérdésekben is. Ne higgyük el a hazug narratívákat. Ne hagyjuk, hogy egy párt hangzatos jelszavakkal nyerjen, és tönkre tegye a gazdaságot. Kényszerítsük a politikusainkat arra, hogy legalább az alapvető gazdasági mutatókkal legyenek tisztában. A legjobb megoldás erre az, ha mi is tájékozottak vagyunk.
A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Kiderült, minek köszönheti a miniszterelnök, hogy gond nélkül képes Magyarország érdekeit érvényesíteni.
A harmincötödik vitában sincs már semmi újdonság.
Több ezer fővárosi és vidéki étterem túlélését segíti a kormány 100 milliárd forintos keretösszeggel induló akcióterve.
A SAFE hitel egy védelmi hitel, nem pedig egy háborús hitel!
Ursula von der Leyen elérte a célját.
Kijev berendelte a magyar nagykövetet.
„Az ukránok most tovább feszítik a húrt Magyarországgal szemben, berendelték a nagykövetünket Kijevben” – fogalmazott Szijjártó.
A harmincötödik vitában sincs már semmi újdonság.
