Borzasztó csapás a fiataloknak, hogy lesz saját otthonuk?

Ha egy politikus, ne adj Isten egy kormányon lévő politikus javasol egy intézkedést, annak mindig vannak kritikusai. Ám az, hogy valaki azt kívánja elmagyarázni, hogy egy program azoknak rossz, akiket igazából segít, nos ez olyan érdekes magyar jelenség, mellyel a mai napig nem tudtam megbarátkozni.

Zavart, amikor Kéri László a legnagyobb csapásnak nevezte a gazdák földalapú támogatását. Ahogyan az is, amikor Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj ellen érvelt. És nem tetszett, amikor egy Telex-es cikk „Az eredmény: a gazdagok gazdagabbak lettek” címmel konferált fel egy olyan kutatást, mely világosan megmutatta, hogy a legalacsonyabb jövedelmi ötödben élők is profitáltak a magyar családtámogatási rendszerből.

Zsiday Viktor „Alapismeretek gazdaságpolitikusoknak” című blogbejegyzése ezt a hagyományt folytatja. Írásában amellett érvel, hogy a 3 százalékos kedvezményes lakáshitel „borzasztó csapás” a fiataloknak. Mivel a szerzővel egyetemi évfolyamtársak voltunk, így az első gondolatom az volt, hogy bárcsak minket értek volna ilyen szörnyű csapások fiatalkorunkban.

Mi Zsiday fő érve? Az, hogy a támogatások emelik az ingatlanok árát. Ebben nyilván igaza van, azonban pontosan azért emelik, mert megtámogatták a keresletet, többlet forrásokhoz juttatták az első lakás vásárlókat, azaz elsősorban a fiatalokat. És ahogyan ezt akár Zsiday is levezethette volna (ha vette volna a fáradtságot), az ár növekedésének hatása jóval kevesebb, mint a támogatás mértéke. Azaz a fiatalok számára mindez nem borzasztó csapás, hanem óriási segítség, legalábbis, ha magát az intézkedést is figyelembe vesszük, nem csak annak árfelhajtó hatását.

De igazából még számolnia sem kellett volna. Elég lett volna megtekintenie a Magyar Nemzeti Bank legújabb Lakáspiaci Jelentését, melynek alább is látható 23. ábrája szemléletesen mutatja, hogy a családbarát kormányzati intézkedések hogyan javították a lakásvásárlás elérhetőségét, azaz hogyan növelték a vizsgált HAI mutató értékét.

A grafikonon egyértelműen látszik a 2015-ben indult CSOK, a 2019-ben startoló falusi CSOK illetve Babaváró hitel, az első lakás megvásárlása esetén 2021-től élő illetékmentesség, a 2023-ban kezdődő kamatvágási ciklus, valamint a 2024-től elérhető CSOK plusz kedvező hatása. Ezen intézkedések mindegyike jelentősen könnyítette a magyar családok lakásvásárlását, megtámogatva a fizetőképes keresletet. 

Zsiday másik kritikája az, hogy nem a keresletet, hanem a kínálatot kellene támogatni. Az nem meglepő, hogy egy tőkepiaci befektető jobban örül annak, ha a támogatást nem magánszemélyek, hanem cégek kapják, az viszont már meglepő, hogy azt sem veszi figyelembe, hogy egy piacgazdaságban a kereslet mindig meg fogja teremteni az őt kielégítő kínálatot. Azaz a mostani hitelprogram igenis ösztönzi a kínálatot is.

Harmadrészt érdemes lett volna kicsit mélyebben elemezni a statisztikákat. Ugyanis Zsiday vastagon kiemelt állítása, mely szerint nagyon kevés lakást építünk, akkor talán nem szerepelt volna a bejegyzésben. És most nem csak arra gondolok, hogy a poszt megszületése előtt egy nappal jelent meg a VG írása arról, hogy az idei év első felében 43 százalékkal több építési engedélyt és bejelentést nyújtottak be, mint egy évvel korábban.

2000-ben 4,1 millió, 2010-ben 4,3 millió lakás volt Magyarországon, ám 2025-ben már 4,6 millió felett van ez az érték. Azaz a számok semmilyen mértékben nem igazolják azt, hogy gond lenne a lakásépítésekkel. 

A fentiek következtében míg 2000-ben átlagosan 2,5 magyar lakott egy otthonban, és 2010-ben is 2,3, addig ma már kevesebb mint 2,1-en. Ráadásul Magyarország 1,6-os egy lakosra jutó szobaszáma szinte pontosan megegyezik az uniós átlaggal, míg az egy otthonban élők száma tekintetében pontosan ott vagyunk, ahol az európai középérték. Ha pedig a túlzsúfolt otthonokban élők arányát nézzük, akkor a 2010-es 50 százalékos szinthez képest ma már 15 százalék alatti mutatóval büszkélkedhetünk. Azaz nem minden második, hanem kevesebb mint minden hatodik magyar lakik csak az optimálisnál kisebb lakásban. Ez a mutatónk egyértelműen jobb, mint az uniós átlag. Ma annyira nem a túlzsúfoltság a probléma, hogy már jóval többen vannak azok, akik túl nagy, nem eléggé kihasznált otthonban laknak. Magyarországon minden negyedik ember esik ebbe a kategóriába. Csak hogy ezt értékelni tudjuk, 2010-ben még csupán minden 16. magyart érintett ez.

A fentieket összefoglalva kijelenthetjük, hogy nem igaz Zsiday azon tézise, mely szerint nagyon kevés lakás épül hazánkban. Ugyanígy nem áll meg az a kritikája sem, hogy a kínálatot nem ösztönzi a magyar támogatási rendszer, hiszen a magasabb kereslet automatikusan hozza magával a kínálat növekedését is, ahogyan ezt egyébként hazánkban is láthattuk.

De leginkább azzal az állításával nem lehet egyetérteni, hogy a kedvezményes hitel „csapás” lenne a támogatottak számára. Nem lesz az. Csapás azokat fogja érni, akik hisznek Zsidaynak, és ezért nem veszik igénybe ezt a kiváló lehetőséget.

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense.

Nyitókép: Vasvári Tamás/MTI/MTVA