Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Karoline Leavitt, az elnök szóvivője szerint szenzációhajhász az az újságíró, aki véletlenül bekerült a kabinet chatjébe.

Karoline Leavitt, az elnök szóvivője szerint szenzációhajhász az az újságíró, aki véletlenül bekerült a kabinet chatjébe.
Tüntetések és médiahisztéria kísérte Trump első két hónapját, azonban ezek elsősorban nem az elnököt, hanem Elon Muskot célozták.
Ezáltal olyan program is megszűnik, amely a transznemű gazdálkodók „élelmiszer-egyenlőséggel” kapcsolatos oktatását szolgálta volna.
Több mint 40 ezer felhasználó számolt be arról, hogy nem tudta hétfőn használni a közösségi platformot.
Az amerikai külügyminiszter szerint a USAID programjainak nagy része hamarosan meg fog szűnni.
Mujtaba Rahman nem lát más megoldást.
Az olasz kormányfő szerint a civilizáció bölcsője a görög filozófiában, a római törvényekben és a keresztény értékekben keresendő.
Az AfD elnöke a magyar miniszterelnök gratulációjára reagált.
Trump embere négy szóban jelezte: nagyon is tisztában van a felelősséggel.
Az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja szerint a békéről az ukrán elnök és népe dönt.
Donald Trump Jr. alig hitt a szemének.
Joe Biden 2021-től volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Íme néhány felvétel, ami az elmúlt időszakot örökítette meg.
Donald Trump ígéretet tett arra, hogy hivatalba lépése után végrehajtási rendelettel visszaállítja az alkalmazás működését az amerikai felhasználók számára.
A brüsszeli elit minden diskurzust ellenőrizni akar, és ez mindannyiunkat aggodalommal kell, hogy eltöltsön. Csirszka Zita írása.
A csádi eseményeket kommentálta a miniszterelnök.
Az amerikai milliárdos közéletben mutatott aktivitása nem tetszik a francia külügyminiszternek.
A saját adatvédelmi szabályaikat is képesek megsérteni Brüsszelben.
„Tizennyolc évesek fognak meghalni, de a Biden-kormányzatot ez nem érdekli.”
Marco Rossi ugyanezt oszthatta volna meg.
A techguru szándékosan választotta a szeptemberi fekete dátumot: a péntek 13-mal San Franciscót emlékezteti a napra, amikor a vállalat elhagyja az általa gyűlölt várost.