Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek

A Második Reformkor (2RK) elnöke három fő kérdést fogalmazott meg a miniszterelnök felé, sőt, népszavazást is javasolt.


A Második Reformkor (2RK) elnöke három fő kérdést fogalmazott meg a miniszterelnök felé, sőt, népszavazást is javasolt.


Felháborító dologról beszélt a Jobbik volt elnöke egy videóban.


Perintfalvi Rita, D. Tóth Kriszta, Szabó Tímea – többek között őket „jelölte” Facebookon államfőnek egy nőjogi aktivista, miután leszidta Vona Gábort, hogy csak férfiakat javasolt köztársasági elnöknek.


A Második Reformkor elnöke Sulyok Tamás államfő lemondásáért és a közvetlen köztársaságielnök-választásért tartott csekély érdeklődésre számot tartó tüntetést.


A csekély érdeklődés mellett rendezett tüntetésen a politikus kijelentette: a köztársasági elnök „lelkének ajtaján Orbán Viktor dörömböl”.


A volt Jobbik-elnök szerint Magyarország „lelkileg nagyon sebzett, traumatizált” ország.


Hajlékony az a bizonyos gumigerinc.


Természetesen a kormányfő és a miniszter jószándékát nem kérdőjelezi meg.


A Második Reformkor egyetértését fejezte ki Magyar Péter beszédének gondolataival.


Magyar Péternek elő kellett húznia egy olyan programot, amivel megpróbálja elfedni a korábban nyilvánosságra került népnyúzó tervezetüket. Csakhogy az emberek nem hülyék.


Zila János szerint ellentmondásos, hogy Vona lelki sérült, alkalmatlan embernek nevezi Magyart, másnap pedig visszalép.



Vona Gábor lesújtó véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt elnökéről.
