Drasztikus béremelés jön a bíráknál: a miniszter ismertette a részleteket
Tuzson Bence hangsúlyozta, a kormány nemrég elfogadott igazságügyi reformcsomagjában fontos szerepet kap a hatékonyság növelése is.
Tuzson Bence hangsúlyozta, a kormány nemrég elfogadott igazságügyi reformcsomagjában fontos szerepet kap a hatékonyság növelése is.
Vasárnap „ne csak elegen, hanem még többen tegyük le a voksunkat a béke mellett” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
A dunakeszi taxisofőr két tengeralattjárót is készített.
Bár a nyugati politikusok és újságírók kommunikációja alapján úgy tűnik, Magyarország véleménye mindig kivételt jelent, a Századvég legfrissebb Európa Projekt-kutatása azt igazolja, hogy a főbb kérdésekben van egyetértési pont a magyarok és a többi európai polgár között.
Az igazságügyi miniszter szerint évek óta történnek kísérletek arra, hogy külföldiek befolyást szerezzenek Magyarországon, külföldi személyek és szervezetek szeretnék az akaratukat érvényesíteni.
Az államtitkár szerint vannak örök értékek, amelyekért küzdeni érdemes a végsőkig.
Nem ő az egyetlen kormánytag, aki szívesen tölt fel videókat a nagyközönség számára.
Az új igazságügyi miniszter nyilatkozott lapunknak!