Döbbenetes videó került elő: Magyar Péter már jóval Tarr Zoltán előtt elszólta magát a Tisza-adóról (VIDEÓ)

A Tisza-vezér arra célzott a színpadon, hogy csak a választókat átverve tudnának választást nyerni.

Fontos dologra hívta fel a figyelmet Tuzson Bence.
„Súlyos jogsértések, a bírói függetlenség lábbal tiprása, megbánási nyilatkozat, bírók listázása pártpolitikai alapon” – fogalmazott Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebookon közzétett videójában. A politikus kiemelte, milyen veszélyes terveket fogalmazott meg a Tisza Párt az igazságszolgáltatással kapcsolatban.
A miniszter szerint az ellenzéki párt pontosan a Donald Tusk és kormánya által bevezetett, vitatott igazságügyi „reformot” másolná le, aminek lényege, hogy a kormány politikai alapon kezdte meg a bírák megkülönböztetését.
Ez egyébként ami súlyos nemzetközi bírálatokat váltott ki.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza-vezér arra célzott a színpadon, hogy csak a választókat átverve tudnának választást nyerni.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy Tarr Zoltán korábban már nyíltan beszélt erről. A miniszter videójában látható egy részlet amiben Tarr elismeri, hogy pártjának is hasonló tervei vannak az igazságszolgáltatással, mint amit a Tusk-kormány véghez vitt.
A Tisza munkáját is erősen befolyásoló politikai szándék az első pici lépése volt. Megvan a kapcsolatunk azokkal a lengyel emberekkel, közösségekkel, akik motorjai voltak a lengyelországi változásoknak, és most is jelen vannak
– fogalmazott Tarr Zoltán. Tuzson Bence szerint ebből világosan látszik: a párt célja a bírói függetlenség felszámolása, és az igazságszolgáltatás pártpolitikai alapon történő átszervezése.
Pontosan erre a mintára szervezné át a magyar igazságszolgáltatást a Tisza Párt, ezt Tarr Zoltán el is mondta”
– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter és hozzátette, hogy véleménye szerint mindez a jogállamiságra, a demokratikus intézményekre és az igazságszolgáltatás hitelességére is közvetlen veszélyt jelentene.
Ezt is ajánljuk a témában
„Lehet, hogy valahol a bezárás, valahol pedig az újraindítás az, ami észszerű” – jelentette ki egy újpesti fórumon a Tisza Párt alelnöke.
Nyitókép forrása: MTI/Purger Tamás