Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában, csúnya égés lett a vége.


A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában, csúnya égés lett a vége.


Az amerikai technológiai elit 2025-ben nagyjából 550 milliárd dollárral lett gazdagabb, miközben a mesterséges intelligencia köré épült befektetői eufória soha nem látott méreteket öltött. Musk bebetonozta a trónját, Jensen Huang rakétasebességgel lőtt ki – de meddig fújható még a lufi?


A Tesla új fizetési csomagjának célja, hogy Musk hosszú távon is a vállalat élén maradjon.


A nemzetgazdasági miniszter szerint az amerikai beruházások megvalósításához elengedhetetlen a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás visszaállítása.


Egyre nagyobb a nyomás a vállalaton, hogy valami újjal rukkoljon elő.


Ezer. Milliárd. Dollár. Magyarország négy-öt évnyi teljes termelése. Ekkorára nőhet a vagyona Elon Musknak – de csak egy fontos feltétellel.



Technikai problémák miatt félbehagyták az Optimus gyártását, teljesen újratervezik a robot következő generációját – a leállás tehát valószínűleg csak átmeneti.


Az elektromos autógyártó végre elindította hosszú ideje ígért önvezető taxi szolgáltatását Austinban, azonban nincs egyedül a piacon.


Bár a technológia egyre önállóbb, az emberi pilóták szerepe még évtizedekig meghatározó marad.


A szakértők már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek.


Musk egy igazi rohadék, aki a saját anyagi hasznáért bármilyen tömeggyilkost kész támogatni.


Kína vezető autógyártója 7 ezer 231 új akkumulátoros elektromos járművet regisztrált áprilisban, ez 169 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.


A milliárdost „sokan méltánytalanul kezelték, de az amerikaiak túlnyomó többsége tiszteli és elismeri” – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.


A Spark Alliance azért jött létre, hogy kiszorítsa a Teslát Európából.


A Tesla regisztrációk és globális eladások az első negyedévben drasztikus visszaesést mutattak.


Persze nem azért, hogy a hazánkban is működő BYD-t reklámozza, hanem hogy az Elon Musk-féle Teslán üssön egyet.


Még a Tesla is behódolt a kínai vállalatnak.


Öt év után először nem a Tesla számít az üzletember legértékesebb tulajdonának.


Az ő cége is rosszul járhat.
