A vállalat közleménye szerint az idei második negyedéves értékesítésből 374 ezret tett ki a Model 3 és Model Y testvérpár (12 százalékos csökkenés tavalyhoz képest), míg a többi autójukból 10 400 fogyott (52 százalékos mínusz), ami a Model S és X, valamint a Cybertruck eladásainak problémájára utal még akkor is, ha előbbiek egy kisebb frissítésen is estek át.
Musk szerint a robotaxi lesz a sikerének kulcsa
A cég jövője szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek a robotaxik, Elon Musk ugyanis többször hangsúlyozta, hogy a vállalat sorsa a robotika és a mesterségesintelligencia-üzletág sikerétől függ. Úgy véli, hogy az önvezető járművek 5-10 ezermilliárd dollárral is növelhetik a Tesla piaci értékét, amely jelenleg 1 milliárd dollár körül mozog.
A tét nagy, mivel a cég hagyományos járműgyártási tevékenysége nagy nyomás alatt van, hiszen az eladások csökkennek az erősödő verseny, valamint az öregedő modellpaletta miatt. Emellett Elon Musk politikai szerepvállalása – különösen a Trump-kormányzattal való kapcsolata – egyes tulajdonosok körében negatív visszhangot váltott ki. Több videó is készült arról, hogy néhány teslás matricát ragasztott az autója hátuljára az alábbi felirattal: „azelőtt vásároltam, mielőtt Musk megőrült volna”.
Tavaly a cég 98 milliárd dolláros árbevételt ért el, amelynek a 75 százaléka autóeladásokból származott – vagyis a vállalat továbbra is nagymértékben támaszkodik a gépjárműgyártásra. Az optimisták szerint azonban a robotaxi-üzletág mindent megváltoztathat. Cathie Wood befektető és az ARK Invest előrejelzése szerint