Szexuális erőszak, emberölés, terrorcselekménnyel fenyegetés, súlyos testi sértés – ezekért ülnek a Szőlő utcai fiatalok

Összesen 57-en vannak az intézetben, akiket a bíróság ítélt el, vagy döntött előzetes letartóztatásukról.


Összesen 57-en vannak az intézetben, akiket a bíróság ítélt el, vagy döntött előzetes letartóztatásukról.


A rendőrség veszi át azoknak a javítóintézeteknek a felügyeletét és irányítását, ahol büntetőjogi eljárásban hozott döntés értelmében vannak fiatalok. A kormány a Szőlő utcai intézet körüli botrány miatt lépett közbe.


A két férfit „terrorszervezetben való részvétellel” is gyanúsítják.


Juraj Cintula 2024. május 15-én Nyitrabányán öt lövést adott le Robert Ficóra, amelyből négyszer találta el a miniszterelnököt.


Tizenkilencen megsérültek a lövöldözés során.


Azt tervezte, hogy több ember életének kioltására alkalmas terrorcselekményt készít elő és hajt végre.


Most már hivatalos.


A férfi házi készítésű robbanószerkezetet akart működésbe hozni az Országház közelében.


Ez az első, keresztények ellen irányuló öngyilkos terrorcselekmény Damaszkuszban a szíriai elnök tavaly decemberi megbuktatása óta.


Nyolc iskolát fenyegetett meg.


Ez a kettősség áthatja Pakisztán nemzetközi szerepvállalását: miközben hazai földön súlyos biztonsági problémákkal küzd, az ENSZ-ben aktív, vezető pozíciókat tölt be a terrorizmus elleni harcban.


A gyanú szerint a fiú a dzsihadista szervezethez köthető tartalmakat tett közzé a TikTokon.


Nagy István szerint most van lehetőség arra, hogy a gazdákat rábírják olyan beruházásokra, amelyek emelik a járványvédelmi szintet.


Messze nem a béketárgyalások sikere a legfontosabb.


Több embert felgyújtott, akik az izraeli túszok elengedéséért demonstráltak.


27 sérültet vittek kórházba, két gyerek is megsérült, miután autó hajtott az ünneplő tömegbe.


A rendőrség szerint nem történt terrorcselekmény.


A férfi azzal védekezett, hogy a videókat nem gondolta komolyan, és „csak a feszültségét akarta levezetni”.


A rendőrségnek sikerült meghiúsítania a támadást.


Markus Söder szerint nem elég egyszerűen csak támadásról támadásra bukdácsolni.
