Bődületes rekord: 35 éve nem termelt egyetlen film sem akkora bevételt, mint ez!

A rendszerváltás óta nem ültek be ennyien hazánkban készült filmre.


A rendszerváltás óta nem ültek be ennyien hazánkban készült filmre.


Az 1957 tavaszán játszódó, személyes ihletésű történet a Kádár-korszak kezdetét idézi meg.


A négy díjat is bezsebelő film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.


Évtizedek óta nem volt példa rá, hogy két magyar alkotó is esélyes legyen az Arany Oroszlánra. A ma kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon egyszerre debütál Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása.


A Hunyadi sorozat a magyar sikert – televízióban és streaming felületeken szintén csaknem egymillióan látták – követően Európa szerte hódít, bemutatták a szomszédos országok mellett Németországban, Ausztriában, Olaszországban, sőt a törökök is érdeklődnek a produkcióért.


A Napfény íze című filmje miatt kapta meg a rangos elismerést a rendező.



„A rendszerváltó magunkfajták és az »ancien rezsim« küzdelme húsz évig tartott” – hangsúlyozta a kormányfő.


Los Angeles az első állomása volt a Most vagy soha! tengerentúli bemutatkozásának.











