Orbán ítéletet mondott a londoni csúcstalálkozó eredményéről: Ez rossz, hibás és veszélyes

Magyarország marad a béke pártján! – fogalmazott a Facebook-oldalán a magyar miniszterelnök.

„A rendszerváltó magunkfajták és az »ancien rezsim« küzdelme húsz évig tartott” – hangsúlyozta a kormányfő.
A film egyszerre művészet és ipar is: a művészet szabad, de a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Fóton, a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának megnyitóján. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyaroknak vérükben van a filmgyártás,
az első némafilmek megjelenésekor és Hollywood születésénél is ott voltak.
A múlt század első felében a magyar filmesek világhódító útjukra indultak, a század második felében pedig a film segített minket abban, hogy elviseljük az elviselhetetlent, és kimondhassuk a kimondhatatlant – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: meggyőződése szerint a kommunizmus alatt született filmek is jelentősen hozzájárultak a kommunizmus bukásához.
Ez a sodró lendület ugyanakkor megtört a rendszerváltoztatás után, a „rendszerváltó magunkfajták” és az „ancien rezsim” küzdelme húsz évig tartott, és ez nem tett jót a magyar filmnek – értékelt.
(MTI)
Nyitókép: Facebook