Hitelesebb lenne, ha Tarr Zoltán a következő fölbőszülése előtt megtanulná leírni Esterházy nevét

Amit pedig Krasznahorkai könyveiről ír, nettó marhaság, egyszerűen nincs elég kinyomtatva belőlük.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Amit pedig Krasznahorkai könyveiről ír, nettó marhaság, egyszerűen nincs elég kinyomtatva belőlük.


Száz éve született a tanár, akinek többek között az Egri csillagok című filmet vagy az István, a király című rockoperát köszönhetjük, de a fiatal Orbán Viktor gondolkodásmódjára is nagy hatással volt.




Az első adás vendége Petrás Mária népdalénekes, keramikusművész volt.




Budai Ilona életének fő célja volt elmélyíteni a tiszteletet az évszázadokon, évezredeken át felhalmozott kultúrkincseink iránt.


Nehéz a magafajtáknak a törékeny egyensúlyban megtalálniuk a saját útjukat, de a próbálkozást sorozatos bukásai ellenére sem adja fel – mondta a kultúrpolitikus az MMA székfoglaló beszédében.


Az ikonikussá vált áruház több mint négy évtizeden át szolgálta ki az ott élőket és a turistákat.


Nem én torpedóztam meg az MMA leköszönő elnökének tiszteletbeli elnökké választását, hanem az MMA tagsága élt a döntési jogával.







