Hitelesebb lenne, ha Tarr Zoltán a következő fölbőszülése előtt megtanulná leírni Esterházy nevét

Amit pedig Krasznahorkai könyveiről ír, nettó marhaság, egyszerűen nincs elég kinyomtatva belőlük.

Az ikonikussá vált áruház több mint négy évtizeden át szolgálta ki az ott élőket és a turistákat.

A Tokaj Skála Áruházat, amely a Tokaj főterén állt és 1983-ban épült, most lebontásra kerül – derült ki a Boon értesüléséből.
Az ikonikus helyi épületet még Sáros László, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja készítette, és a tervezés során szokatlan bátorsággal döntött úgy, hogy nem húzza be az áruházat tizenöt méterrel a házak sora felé, hanem megtartotta a történeti beépítési vonalat, és végül zárt sorú beépítésben helyezve el az épületet.

Az ikonikussá vált áruház több mint négy évtizeden át szolgálta ki az ott élőket és a turistákat.
Az áruház népszerűsége azonban az idő múlásával jelentősen csökkent. A portál megjegyzi, hogy napjainkban az épület már nem szolgálja az itt élők igényeit, hiányzik a megfelelő méretű parkoló, és energetikailag is elavulttá vált. Ezért döntés született az áruház sorsa felett és november 20-án, hétfőn megkezdték az bontást.

A tervek szerint a bontás 2024. januárjáig tart majd, és a fejlesztés eredményeként a főtér és a főutca egy hosszabb szakasza is megújul. A tervek szerint új parkok jönnek létre, valamint kávézók és éttermek is megnyílnak majd.
***
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Mike Kemp / In Pictures via Getty Images