Elhunyt Lovas Ilona, Kossuth-díjas textil-és képzőművész

2021. augusztus 16. 15:55

Hetvennegyedik életévében elhunyt Lovas Ilona Kossuth-díjas textil-és képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

2021. augusztus 16. 15:55
null

Lovas Ilonát augusztus 15-én érte a halál, a művészt az akadémia saját halottjának tekinti – közölte az MMA. Lovas Ilona 1948. január 1-jén született Budapesten. A budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán 1969 és 1974 között végezte tanulmányait, majd pályafutását textilművészként kezdte, bekapcsolódott a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely munkájába.    

1975 és 1977 közt New Yorkban élt és alkotott, később 1987-89-ben szintén. Az 1980-as évek elején kezdett lágy anyagból objekteket létrehozni, és az 1989-ig tartó periódusáig munkáit a papírmassza, a búza, a víz anyagkombináció alkalmazásával készítette.  1991-ben már teljesen új, a textilművészettel már csak nagyon távoli kapcsolatokat feltételező és sejtető műegyüttessel jelent meg. 

Műveivel az 1970-es évek közepe óta volt jelen magyarországi és külföldi csoportos kiállításokon,

és 1980 óta ónálló kiállításokon is bemutatkozott. Szobraival, installációival a természet szeretetére, megbecsülésére hívta fel a figyelmet. Lovas Ilona haláláig a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem docenseként dolgozott. Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A művész 1973-ban elnyerte a milánói textil triennále ezüst díját, 1993-ban Ferenczy Noémi-díjat,

2005-ben Érdemes Művész-elismerést, 2019-ben Prima-díjat kapott.

Munkásságát 2020-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Legfontosabb művei egyebek mellett a Stációk, valamint az Orsó-installáció és Zarándék című alkotás.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2021. augusztus 16. 21:11
Isten nyugosztalja, és adja Isten, hogy a kimúló helyén felnőjön végre egy olyan művészgeneráció, amely ad is valamit a közösbe, nem csak elvesz belőle.
Memhölczer
2021. augusztus 16. 18:44
Csupaszív, igazi művész volt, gyermekeinek szerető anyja, férjének igaz hitvese. Isten vele! Nem feledjük személyét, művészetét!
akiaki
2021. augusztus 16. 17:35
ment, Tamás után gyorsan, mert nem tudtak egymás nélkül élni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!