Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A DK-s politikus szerint a Magyar Művészeti Akadémiának kellene támogatnia a nehéz helyzetbe került művészeket.
A Demokratikus Koalíció levélben fordult a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA), kérve, hogy nyújtson azonnali támogatást a koronavírus-járvány miatt kilátástalan helyzetbe került színészeknek, zenészeknek, táncosoknak és más művészeknek – mondta Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt alelnöke, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
A politikus kifejtette, hiába oldották fel a kijárási korlátozásokat, a két hónapja munka nélkül maradt művészek még jó darabig nem számíthatnak új bevételekre, mivel a koncertekkel, színházi és más előadásokkal egyelőre várni kell. Kijelentette, a Fidesz által alapított és tízmilliárd forintból működő MMA „tetszhalott állapotban sunnyog” és egyetlen forinttal sem támogatja a művészeket, miközben a hasonló nyugati-európai köztestületek azonnali, vissza nem térítendő támogatásokat nyújtanak. Gy. Németh Erzsébet közölte, levelében választ vár arra, miért maradt tétlen az MMA ebben az ügyben, és a művészek támogatásának elmaradása esetén mi értelme van a működésüknek.

(MTI)