Gyurcsány már nem akar politizálni – de máshoz nagyon megjött a kedve

2025. december 04. 15:49

Fejlődőképes íróként gondol magára.

2025. december 04. 15:49
null

Gyurcsány Ferenc a Gyilkos igazságok című új regényének bemutatóján ismét megerősítette: nem tervez visszatérni az aktív politikába. A Népszava erről szóló beszámolójából kiderül, hogy a volt kormányfő szerint „semmilyen módon nem készül újabb közéleti szerepvállalásra”. Ugyanakkor azt hozzátette: 

tíz év távlatában senki sem tudhatja, mit hoz a jövő.

Mint ismert: Gyurcsány idén májusban mondott le a Demokratikus Koalíció elnöki pozíciójáról és összes politikai tisztségéről, ezzel együtt pedig bejelentette visszavonulását a közélettől. A könyvbemutatón elmondta: ma már elsősorban íróként gondol magára, és úgy véli, ebben a szerepben „fejlődőképes”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

A volt miniszterelnök többek között beszélt az idei magyar irodalmi Nobel-díjról is, amelynek hatására újra elővette Krasznahorkai László műveit. Megjegyezte: 

a világ megismerésének fáradságos módja Krasznahorkait olvasni”.

A beszélgetésből az is kiderült: a Gyilkos igazságok a kiadó szerint az előző kötetnél szövevényesebb és emberközelibb. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy a könyvben csak cselekmény és párbeszéd van, tudatosan kerülte a részletes, Jókai-féle leírásokat. Bár szerepel benne egy választási küzdelem is, állítása szerint egyetlen szereplőt sem valós személyről mintázott.

Gyurcsány Ferenc az első regényét Kate Vargha álnéven írta: A kereszt halála 7 ezer példányban fogyott el. Ami a mostani eladási várakozásait illeti –  mint mondta –, a Gyilkos igazságok esetében 5–10 ezer eladott példánnyal számol.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook/képernyőfotó

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2025. december 04. 21:23
NÓ BELL Al Fréd
Válasz erre
0
0
Welszibard
2025. december 04. 20:57
Az volt a "szép korszak", amikor 1995.ben a kommunista rablóprivatizációs korszakban a Dobreva_Gyurcsány házaspár az anyós, Apró Priroska komcsi bankárnő 700 milliós "kölcsönével" az Althus cégükkel megvették az 1500 proletárt alkalmazó Magyaróvári Timföldgyárat, hogy aztán a prolik nagy részét kirúgják. "Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben egyébként több mint kétmilliárd forintnyi osztalékot vett fel csak az Altusból."
Válasz erre
6
0
google-2
2025. december 04. 20:08
Ebben is hazudik: azt ígérte, a baloldalról fog írni nagyon jó könyveket. Ott a TSZ, írjon hát róla!
Válasz erre
3
0
balbako_
2025. december 04. 19:43
Jeles író, bár a mű szerzését eredeti módon képzeli - ezt a diplomamunkája is bizonyítja - könnyen lehet, hogy kicsit jobban hasonlít valaki más munkájára, de ez az ellenség hangja!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!