Donald Tusk rettegve jelentette be: nyolc támadást indítottak a lengyel katonai létesítmények ellen

A nyomozás során kiderült, hogy a támadók szabotázshoz szükséges eszközöket készítettek elő.


A nyomozás során kiderült, hogy a támadók szabotázshoz szükséges eszközöket készítettek elő.


Az ország szinte valamennyi régiójában légi riadót rendeltek el.


Az Északi-tenger partján fekvő Gravelines reaktorai számát és termelési kapacitásukat tekintve Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve.


Mindeközben az orosz légicsapások civil létesítményeket rongáltak meg Zaporizzsjában, több mint húsz sebesültet hagyva maguk után.


A válságtanácskozás résztvevőinek menekülőre kellett fogniuk a kialakult káosz közepette.


Atombiztos helyen is elérhető mostantól a széfszolgáltatás a fővárosban.


Az orosz külügyminisztérium többek között kijelentette: Moszkva elítéli Washington csapásait.


Az akció során az izraeli erők Irán rakétagyártó létesítményeit is célba vették.


A folyamatokat az sem segítette előre mozdítani, hogy Ukrajna merész dróntámadást hajtott végre orosz katonai repülőterek ellen.


Miközben Izrael fontolóra vette a nukleáris célpontokat mért csapás lehetőségét, Washington még mindig a diplomáciai rendezésben reménykedik.


Putyin az április 4-i Krivoj Rog elleni csapásról is beszélt, ahol 21 ember halt meg, köztük kilenc gyermek.


Moszkva azt állítja, hogy szombaton hat ukrajnai frontszakasz közül ötön volt képes előrenyomulni.


A Boriszpil Nemzetközi Repülőtér a háború kitöréséig az ország légiutasforgalmának mintegy 65 százalékát bonyolította le.


A Kreml szóvivője elárulta, az ukránok „gigantikus károkat” okoztak Oroszországnak.


Dmitrij Peszkov kimondta: „Ennyire lehet megbízni Zelenszkij és a kijevi rezsim képviselőinek szavában”.


A NAÜ vezetője telefonon közölte Szijjártó Péterrel, a csernobili erőmű elleni támadás miatt nem kell aggódni, a létesítmény szarkofágja ennél jóval nagyobb ütést is kibír.


Egy harmincezer fős migránstábor létrehozására adott utasítást az amerikai elnök.


A három fiatal nő 471 napig volt a Hamász fogságában.


Orosz források szerint az áldozatok fiatal katonák.


Az egyik külügyminisztériumi képviselőjük militarizmussal és háborús nyerészkedéssel is megvádolta a német vállalatot.
