Akciófilmbe illő jelenetek: így menekített a Magyar Honvédség a Közel-Keletről (VIDEÓ)

A külügyminiszer szerint a légtérzárak és a háborús állapotok ellenére sikerült végrehajtani az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar evakuációját.

Az akció során az izraeli erők Irán rakétagyártó létesítményeit is célba vették.
Az éjszaka folyamán az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelentős légicsapásokat hajtottak végre Irán területén, amelyek célpontjai között centrifugagyártó üzemet és számos fegyvergyártó objektumot is megneveztek – írta meg az Index.
Az IDF közleménye szerint a hadművelet Teherán térségében zajlott, és a támadásban ötven izraeli harci repülőgép vett részt.
A célba vett centrifugák az urán dúsítására szolgálnak, amely folyamat elengedhetetlen nukleáris üzemanyag előállításához, de atomfegyverek gyártására is lehetőséget ad. Izrael régóta azzal vádolja Iránt, hogy nukleáris fegyverek előállítására törekszik, bár Teherán ezt következetesen tagadja.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a légicsapások másik fő célpontját különböző rakétagyártó létesítmények jelentették. Hangsúlyozták, hogy olyan üzemek is találatot kaptak, amelyek föld-föld és föld-levegő rakéták alapanyagainak és alkatrészeinek gyártásával foglalkoztak.
Nyitókép: Menahem KAHANA / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
A külügyminiszer szerint a légtérzárak és a háborús állapotok ellenére sikerült végrehajtani az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar evakuációját.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Itt az ideje, hogy érzelmek helyett a tényeken alapuló újságírás legyen hatással a közbeszédre.
Az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrehozása történelmi jelentőségű volt.
Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.