a földalatti széfterem minden tekintetben megfelel az MNB és a Mabisz által előírt legmagasabb fokú értéktári szabványoknak – és egyébként teljesíti az atombiztos óvóhelyekre vonatkozó követelményeket is. A széfterem kialakítását szolgáló beruházás költsége meghaladta a 300 millió forintot,
amelyet a Gránit Bank finanszírozott. A SafeBank vezetői ugyanakkor biztosak abban, hogy intenzív lesz az érdeklődés a szolgáltatás iránt, hiszen Budapesten ma a széfszolgáltatást is nyújtó bankoknál hat-nyolc hónapot is várni kell egy szabad rekeszre.
A pénzügyi vállalkozásként működő SafeBank hétéves megtérüléssel számol a beruházás kapcsán: jelenleg ezer rekesz várja az új ügyfeleket, de az év végéig ezt a számot 6500-ra szeretnék bővíteni. Rekeszek természetesen többféle méretben is bérelhetők, sőt, kifejezetten festmények tárolására szolgáló egységeket is lehet igényelni, szintén több méretben. A rekeszek havi költsége 7000 és 20 000 forint között mozog. A rekeszek jellemző tartalmára vonatkozóan érthetően nem állnak rendelkezésre információk, bár az sejthető, hogy